Kötelező útdíj minden autóra? Na, sokaknak ez lesz a vég

2011.11.25. 18:32
Úgy hírlik, jövőre alapjaiban változik meg az autópálya-használat fizetésének rendszere. És az a kép, ami kibontakozik előttünk, több mint rémisztő...

Most már konkrétan tudható, hogy a kormány komolyan foglalkozik az autópályadíj-rendszer teljes átalakításával. A négynapos matrica megszűnik, és hogy a mindig is kiskapukat kereső magyar át ne szokjon tömegével a másodrendű utak használatára, azt fontolgatják, hogy minden, 3,5 tonna alatti gépjárműre kötelezővé teszik az éves díjfizetést. Ami – lol – kegyelemből csak fele annyi lesz, mint most.

Állítólag azért nem született döntés a javaslat előterjesztéséről e héten szerdán, mert a kormány a sajtó visszhangját várta, de mivel nem érkezett érdemben semmi, elnapolták. Hát, ha visszhang kell, gondolkodjunk együtt, s legyen hozzá egy blogposzt. Lássunk neki.

Megint egy kényelmes, fizetett bőrfotelből, szolgálati autó hátsó üléséről meghozott döntés lenne. A törvény javaslójának szeme előtt az egy szem F-Astrát használó magyar lebegett, aki most évente öt-tíz hétvégi matricát kifizet, tehát így is ott hagy az ÁAK-nál közel húszezer forintot. Ő észre se veszi majd. Astrásunk azonban nem egy pályadíjat fizető autó, nem is adófizető magyar állampolgár ez esetben. Ó nem. Ő az olló szegecse, tudják, ami összetartja a két pengét. Amit – szerencsére egy pontosan őrajta átmenő hatásvonal mentén – most még inkább széjjel nyitnak, ha átmegy.

A fölső száron természetesen azok vannak, akik eddig is a fölső száron laktak – sok-sok L-es és K-s rendszámú audis, BMW-s, mercis, volvós, lexusos. Ők nettó spórolnak az új rendszeren, hiszen annyit pályáztak, hogy eddig is megérte nekik az éves díj – juhé, mostantól csak fele annyit fizetnek majd. Az alsó száron pedig azok csusszannak újabb centiket a szakadék és a nemlétezés felé, akiket már amúgy is lökdös bele a jó kis magyar Tajgetoszba a svájci hitel, a munkanélküliség, a megfelezett fizetés, az egykulcsos adózás szívatósabbik vége. Hiszen ők jó, ha egy évben egyszer vagy kétszer merészkedtek eddig a birodalmi nagyutakra, mert az bizony drága mulatság. Ahhoz a hetvenes tempóhoz, amit tolnak takarékosságból, nem is kell autópálya. Na, most már tudják, hogy kell. Évi négyezer forintnyi kiadás helyett lesz húsz. A bőrfotelből nézve nem pénz, a sámliról nézve viszont a világ.

Meg aztán lesz még egy-két csoport, akik rezegve állnak bele a földbe egy ilyen döntéstől. Például a városlakók, akik kvázi soha nem mentek ki a városon kívülre, csak azért volt kocsijuk, mert Budapest (Pécs, Miskolc, Debrecen) túl nagy, a tömegközlekedése túl híg ahhoz, hogy a reggeli oviisi-túra három kilométerét egy óránál kevesebb idő alatt meg lehessen tenni. Anyánál egy autó, apánál egy másik, keveset használva, de amikor szükség van rá, muszájból. Ők máris negyvenezer eddig nem is sejtett forintot dobnak ki az ablakon. Olyasvalamire, amit ezután sem használnak.

Aztán ott a sok kretén, akiknek például veteránjárművük van. Tudják, ezek azok az öreg autók/motorok, amik tényleg alig mennek évi egy-kétezer kilométert, pályán meg igazán keveset, hiszen tipikusan nem is bírják jól az ilyen üzemet. Mellettük mindig van valamilyen fő autó. Meg esetleg anyának is valami rom, hogy a gyereket isibe – csak hogy visszatérjek az előző bekezdés alaptémájához. Máris még húszezer, ha motor is van, negyvenezer.

Ja, és a motor. Sokan – éppen azért, hogy takarékoskodjanak – robogóval járnak munkába. Ezen robogók nem csekély részén rendszám is van. Tehát gépjárművek. Talán jó döntés ilyennek közlekedni, mert a robogó kevesebbet szennyez, mint az autó, aki rajta ül, máris egy autónyival csökkentette a dugót, kevesebb üzemanyagot, tehát az ország erőforrás-készletéből szerényebb mennyiséget pazarol, nem rabol parkolóhelyet. Akkor legyen a robogóra is húszezer. Oké, csak tíz, mert motorra most is kisebb a díj. És ha valakinek van nagymotorja is? Hurrá, még tízezer.

Tudják, van ez a buta hobbim, áll otthon néhány veteránjármű. Egyik sem valami nagy érték, de különféle okok miatt kedvesek, volt, amelyik tíz év alatt készült el, sok-sok befektetett munkával, beszakadt körömmel, komplett átdolgozott éjszakák százain, másodállásokban összekapart pénzekből. Garázsban laknak, ami után építményadót fizetek. Biztosítást is fizetek rájuk. Meg adót is. Vizsgáztatom őket. Alkatrészeket veszek, amelyek áfája az állam zsebébe vándorol. Ja, és a másodállásaimból származó pénzek után is adózok rendesen. Sokszoros büntetést fizetek azért, hogy legyenek, én döntöttem így, kicsit megszakadok bele, de még tartom a fejem a víz felett.

Ha autóra húszezer, motorra tízezer lesz a díj, és hozzáveszem a járós autót, a feleségem járós autóját (félmillión innen érő járművek ezek), a robogót, amivel igazából közlekedek (még így télen is, hogy maradjon másra), meg a motort, amivel túrázunk, a Csikós családnak összesen százhúsz ezer forintot fog jelenteni az a két köhintés között, nem valami finom részletességgel kitalált sarcjavaslat. Persze, ha bevezetnék a több járműre is használható, közös rendszámot, és azt mondanák - na, barátom, erre negyvenezer az útdíj, köhögnék egyet, de kiszorítanám.

Alig járok pályán, akkor is vegyesen, mindig más jáművel, évente veszek talán tizenöt matricát. Az, mondjuk szűk harmincezer volt eddig. Most lesz százhúsz. A sokat pályát koptató, húszmilliós Mercedesben ülőnek viszont ennek a hatoda, miközben az én teljes járműparkom jó, ha hatmilliót ér – igen, egy Golf árát. Nem akarok én Marxengelszleninszt játszani, de valahol itt uszulnak egymásnak a társadalmi réteget.

Úgy fizessek százhúszat, hogy évi tizenöt ezret autózom, abból ötezret csak azért, mert ez a szakmám, és tesztelnem kell. Miért nem mondják rögtön azt: ember – ha csóró vagy, ne legyen hobbid? A falvakban élő, keveset járóknak, időseknek, az autójukat küszködő muszájból fenntartóknak meg, hogy öcsém, használd a lábad. Már ha van, mert ha nincs, akkor maradj otthon.

Tudom, hogy a hobbizás egyéni probléma, de a ma érvényes jogi rendszerben most én még azt sem tudom megtenni, hogy kivonok mindent a forgalomból, és kibekkelek, amíg véget nem ér a válság, amíg meg nem gazdagodok, mittomén, mert a szisztéma szerint összesen egy évre lehet kivonni forgalomból a járművet, utána vissza kell állítani, vagy örökre be kell zúzatni, bontási igazolással.

Nekem tényleg szörnyű lesz, ha bevezetik, és – ha nem is ennyire durván –  nagyon sokan járnak az enyémhez hasonló cipőben. De oké, ez csak hobbi, nem számítok, ilyen kretén csak kevés van az országban. Gondoljunk hát inkább a szükségből autózókra, akikből sokkal-sokkal több van. Akik nem tudnak meglenni alkalmankénti autóhasználat nélkül (mert betegek, távol laknak mindentől, muszáj szállítaniuk idős rokont, nem tudnak bevásárolni kocsi nélkül, kis faluban élnek) – ők mit tegyenek? Hiszen az egyetlen fegyverük az egekbe szükő üzemanyagárak ellen eddig az volt, hogy lehetőségük szerint minimálisra szorították az autóhasználatot.

És akkor még nem említettem az első autójukar spóroló, vagy talán már benne ülő fiatalokat, akik évek óta vágytak rá, hogy összejöjjön valami reszketeg rom. Meg persze egy hatalmas tömeget kifelejtettem - a Suzukit (Peugeot 206-ost, Skoda fabiát, Dacia Logant, Chevy Matizt) tízéves hitelre vett, eleinte nehezen öszeszedhető harmincezret, ma már inkább hetvenet törlesztő autósokat, akik el sem adhatják azt autójukat, mert akkor csak az adósság marad, és még közlekedni sem tudnak. Vagy mégis adják el? Maradjon a buszbérlet, De kinek? Hiszen tele az ilyen banki visszavett kocsikkal a piac. Ők fizessenek húszezret? Miért, talán van nekik? Halló, hallja ott fent valaki?

Értem a rendszert, értem azt is, hogy szarban a haza, egyetértek a megszorításokkal, nem lehet mást tenni. Toljuk együtt az ország szekerét, hajrá. De hogy megint azoknak a zsebéből akarnak kivenni pénzt, akiknek ott már leginkább csak szöszmösz és morzsa lakik, viszont akiknek telne plusz adókra (vagy kifizeti helyettük a cég), azoknak ismét olcsóbb legyen az élet, az nem igazán jó. Máshogy mondom - ez cinizmus volt a javasló részéről. Vagy, mondjuk, korántsem kellőképpen árnyalt gondolkodás.

Gondolom, ez egyelőre egy durva, nagyjábóli törvényjavaslat, ami valahogy kicsusszant a résen. Hát kérem, akkor reszeljenek még rajta egy kicsit, mert így pont fordítva sül el, mint gondolják. Én remélem a legjobban, egy hét múlva azt mondhatjuk erre az agyrémre - megint csak egy hisztériás sajtópánik volt az egész, milyen jó, hogy nem volt alapja. Volt már ilyenre példa, nem egy. Lehet, hogy megismerve a részletes tervezetet, hátradőlök, és azt mondom - igen, baj van, nagy baj, mindenki menjen le kutyába. De akkor tényleg tegyen így mindenki, a gyáros haver, a drogdíler, a dotcom-milliomos (vannak itt ilyenek?), a bankigazgató, a bolthálózat-tulaj - és persze a kisemberek is. Ha együtt csináljuk, kevésbé fáj, ha nem, egymást gyűlöljük meg.

Így viszont most még aggódom...

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!