Ahol a proli lenyomja az arisztokratákat

2012.06.26. 08:22

A 24 órás verseny ugyanis nem csak a csillogásról szól. Vannak itt persze sok millió euróból versenyző csapatok. A gumimacis társaság Cayennekkel hozta-vitte a VIP vendégeket, catering sátor és legalább három kamion szolgálta ki a csapatot és a sleppet. De a csapat, amelyikben Csaba is versenyzett (és végül saját csoportjukban hatodikként célba is ért!), nem ilyen háttérrel rendelkezik. Ők egy dobozos teherautón üldögéltek, és igazi baráti-családi hangulatban csinálták végig az egész hétvégét. Grillsütőn készültek a wurstok, a hűtőládákból került hozzájuk sör, üdítő.

A Carrera vendégeiként benézhettünk a Stuck-csapat főhadiszállására is, ahol a VIP vendégeket szolgálták ki, és az öreg „Strietzel” Stuck osztott autogrammokat előre kihirdetett időpontokban. A két fiú, Johannes és Ferdinand, a pályán igyekezett mindent megtenni, hogy a Stuck név fénye megmaradjon, de kétszer is defektet kaptak. A második boxkiállás után a 130. helyre estek vissza (annyira szerencsétlen helyen történt a dolog, hogy mire a boxba ért tizenkétszer dübörgött el mellette a teljes mezőny), de igazi versenyző nem adja fel, a célba végül 101. helyezettként értek az Ason Martin Vantage V12 GT3-mal.

Annak ellenére, hogy egészen különböző hátterű csapatok, egészen eltérő autókkal versenyeztek, valahogy nagyon barátságos volt a légkör. A kiszolgáló buszok és teherautók közt volt vadonatúj, legmodernebb technikájú, többszintes-emelőhátfalas, meg levedlett futár-kisteherből kialakított szervizállás, de szépen felújított, 40-50 éves busz is. Akinek volt a paddockba belépője, a legnagyobb nyugalommal nézhetett körül. Értelemszerűen muszáj figyelni, ne legyünk láb alatt, de a szerelők egykedvűen kerülgették a bámészkodókat, nem volt felesleges stresszelés.

Amilyen sokszínű a boksz és környéke, olyan változatos volt a pályán száguldozó autó felhozatal. A legütőképesebb, híres-neves szponzorok logóival teleragasztott GT autókat ugyanúgy határon hajtották, mint a rókafarkas Opel Mantát, vagy a hármas Golfot, akiket számunkra ismeretlen cégek matricái díszítettek. És a vicc, hogy a Manta, a Golf, de még a már gengszterek által is levetett A8 Audi is befejezte a versenyt! Ja, a Manta összetettben az 53. lett. Lehet csemegézni a befutón, milyen autók végeztek mögöttük.

Azt hiszem, valamikor ki kell menni, és rendesen, közelről megnézni a Nordschleifét, mert érzem, csak egy gombostűvel kapargathattam meg a felszínt. Rendes autóbuzi itt négy-öt napig csodásan ellehet, nem csak a boxok, de a környező falvak, a pálya körül felvert sátrak környéke is érdekes lehet.

A szomszédé sem mindig zöldebb

Az ember hajlamos sóhajtozni, hogy ilyen rendezvény, ilyen hangulat, ilyen háttér nálunk sosem lesz. Ez sajnos így van, esélyünk sincs rá. Őrületes pénzeket költöttek el, a Nürburgring környékére nagyságrendileg fél milliárd euró lett eltapsolva. De azért ne akarjunk nagyon irigykedni: Németországban sem minden tökéletes.

A Ring körüli beruházások nagyon is komoly felháborodást keltettek sokakban. Tisztázatlan az ügylet financiális háttere, mert bár elvileg állami befektetésből készült szórakoztatóközpont a pálya köré, a projekt mozgatórugóinak azt a két magánszemélyt (Kai Richter és Jörg Lindner) tartják, akik hogy-hogy nem, a komplexum megépülése után bérbe kapták az egészet. Illetve a finanszírozás sem egyértelmű: eredetileg magánpénzből indult, de problémák miatt az államnak kellett a cechet állnia. Bele is bukott a pénzügyminiszter, de Ingolf Deubel lemondása nem oldotta meg a gondokat. Az eredetileg 250 millió eurós beruházás költségei az egekbe szöktek, nem hivatalosan a fél milliárdot is átlépték. A csodás hullámvasút, amit nem láthattam működni, műszaki/tervezési gondok miatt nem üzemel, és bár a komplexum most teljesen be volt lakva, sokszor kong az ürességtől, szezonon kívül egyesek farkasok vonyítását és a jeges szél süvöltését is hallani vélik. Állítólag olyan látogatói adatokból indultak ki már a legelején, amiknél a kozmetikázás gyanúja sem merülhet fel, mert a hat-hétszeres szorzó már inkább a teljes arcátültetés kategóriája, nem a szimpla csinosítgatásé.

Komoly politikai erők mozognak a háttérben, de a civilek folyamatosan hallatják a hangjukat. Nem csak azok, akiket zavar, hogy a motorsport fellegvárából NüroDisneyt akarnak csinálni, de a helyiek is reklamálnak, mivel a frissen megépített hotelek, éttermek az ő megélhetésüket is veszélyeztetik. A híres nürburgringi versenyzőnő, Sabine Schmitz (aki még egy Ford Transittal is tíz perc alatt körbeér a Ringen, is a hangos ellenzők közt van, a családjáé a Hotel am Tiergarten. A Save the Ring mozgalomhoz csatlakozhatnak a szimpatizánsok a facebookon vagy a honlapon is.

Nem egyszerű kívülről ítélkezni, mi mindenesetre azt szeretnénk, ha a Nürburgring továbbra is a benzinvérűek Mekkája lehetne. Hogy ehhez kell-e hullámvasút, bevásárlóközpont, más kérdés.

Kapcsolódó posztunkban pedig nem csak hozzászólhat, hanem nyerhet is egy dedikált versenyautót!