Egykerekűtől a százlábúig

2013.03.02. 06:11
Egyáltalán nem kötelező, hogy egy autónak ki legyen mind a négy kereke. Amint az alábbi írásból láthatjuk - igazából lehet akármennyi is, sokra pedig példa is akadt a történelem során.

A Totalcar.hu-n a Veterán Autó és Motor magazinból átvett cikkeket is publikálunk kéthetente. Fogadják szeretettel ezeket az írásokat, amelyek közül a jelenlegi eredetileg 2002/4-es számban jelent meg.

Mindenki számára természetes, hogy az autónak négy kereke van. Kivétel persze a nagyobb teherautó, amelynél – okkal – ennél több a megszokott. Természetes a négy kerék, mert ilyen kocsikkal közlekedünk, ilyenekkel találkozunk a forgalomban. És ez így volt már ötven, száz, de ezer évvel ezelőtt is, amikor még igavonó állatok mozgatták a járműveket. Ennek ellenére az autó történetében ettől eltérő, néha meghökkentő, néha értelmetlennek tűnő megoldások is születtek. Mint érdekességekkel, egy-egy példa erejéig érdemes velük megismerkedni. A megoldások csekély hányadánál a fejlesztés, új utak keresése volt a fő szempont, de a többségüknél feltehetően a feltűnni vágyás, a különcködés lehetett a mozgatórugó. Lássuk hát ezeket!

Egykerekű autó

Az egykerekű, vagy találóbban a kerékautó, leginkább nagyméretű autófelnihez hasonlítható. Ebben a nagy kerékben lévő ülőalkalmatosságon foglal helyet a vezető, és ott van a motor, amely a függőleges helyzetben maradó belső rész körül forgatja a kerekeket. Ezt – akárcsak a keljfeljancsinál – a jármű súlypontjának lehető legmélyebbre való helyezésével érik el.

Az egykerekű jármű gondolata nem új keletű. Emberi erővel mozgatott példányai már a velocipédek korában – az 1800-as évek utolsó évtizedeiben – megjelentek, de elterjedni nem tudtak. A századelőtől napjainkig fel-felbukkanó motoros példányok – amelyek között kétszemélyes változat is előfordult – hasonlóképpen nem számíthattak átütő sikerre. És nem véletlenül. Az ilyen jármű ugyanis nem biztonságos. Nehezen irányítható, nem lehet vele normális sebességgel, tartósan haladni -pláne fékezni, hiszen olyankor az egész fel akar fordulni - rossz belőle a kilátás, és a vezetőt sem az időjárástól, sem a balesetektől nem védi semmi. Jó játék gyermeki lelkű felnőtteknek.

Kétkerekű autó

A kétkerekű autónak két változata fordult elő. Az egyiknél – hasonlóan a motorkerékpárhoz – a két kerék egy nyomvonalon futott. Eltérés közöttük elsősorban a nagyobb méretben és az autóformájú felépítményben volt. Mivel az ilyet a vezető és az utasok – ellentétben a motorkerékpárral – már nem tudták egyensúlyban tartani, giroszkópot alkalmaztak az ilyenekben. Volt, aki elegendőnek tartotta a giroszkopikus hatás kiváltására a két kereket, de akadt, aki a jármű közepébe, vízszintes elrendezésben lendkereket épített be. Az első elgondolás nem vált be, elsősorban hatástalansága miatt. A második elgondolás használhatóbbnak bizonyult, ám egyéb hátrányai miatt nem terjedhetett el. A kétkerekű másik, hasonlóan sikertelen változatánál a két kerék a jármű két oldalán kapott helyet. Ilyen megoldásra először gőzkocsinál akadt példa, majd később belsőégésű motorral szerelt változat elkészítésének gondolata is felmerült. Az elöl és hátul elhelyezett, kisméretű támasztókerekek ellenére a billenésre igencsak hajlamos járműfajtát eleve elvetélt megoldásnak tekinthetjük.

Háromkerekű autó

A geometria ismert tétele alapján, amely szerint három pont alkalmas bármilyen sík meghatározására, a háromkerekű autó képes a legjobban alkalmazkodni az adott útviszonyokhoz. Ám annak ellenére, hogy célszerűnek tűnt, nem tudott széles körben elterjedni. Részben, mert az ilyen jármű négykerekű társainál hajlamosabb a borulásra, részben, mert a három kerék sokakban a szegényes megoldás érzetét kelti. És a gyakorlat szerint van is ebben némi igazság,

Nagy-Britanniában például azért gyártottak sokáig háromkerekű autókat, mert az ilyen járművekre sokkal szerényebb volt az adó. Ilyen, háromkerekű járműveket másutt elsősorban kisebb üzemek, egyéni vállalkozók készítettek és készítenek napjainkban is - azok, amelyeknek fejlesztésre nem telik (komplikáltabb futómű, kormányzás!), s gyártóeszközökkel sincsenek jól ellátva. Az ilyen autókra az egyszerűség a jellemző. A kerekek elrendezését tekintve három megoldás fordult elő.
a, Elöl egy kerék, hátul kettő. Az egyedülálló a kormányzott, de egyidejűleg lehet hajtott is.
b, Elöl két, hátul egy kerék. Ez esetben rendszerint az elsők a kormányzottak és a hátsó a hajtott.
c, Két kerék egy nyomvonalon, egymás mögött, a harmadik hátul, oldalt. Itt vagy az egyik, vagy mindkét hátsó kerék lehet hajtott.

Négykerekű autó

A négykerekű autóról nem lenne túl sok mesélnivaló, ha nem akadtak volna itt is a megszokottól eltérő megoldások. Mivel ez esetben alig képzelhető el más kerékelrendezési mód, mint a deltoidforma, ezt választották. Ez esetben két kereket – nagyjából a karosszéria közepe táján – a kocsi két oldalán, egyet-egyet pedig az elején és hátulján helyeztek el.

A gondolat itt sem egészen új keletű. A közelmúltban és a XX. század első évtizedében is készítettek ilyen kerékelrendezéssel közúti járműveket. Mivel célszerűségük erősen vitatható volt, hiszen középső kerekeik előszeretettel a levegőbe kerültek mélyedéseken való áthaladáskor, valójában csupán kisebb darabszámban futottak. Az 1960-ban készített Pininfarina X példánnyal csak kiállításon, mint koncepciójárművel találkozhattunk.

Ötkerekű autó

Az ötödik kerék a magyar nyelvhasználatban a szükségtelen, a teljesen felesleges szinonimája. És ez autóra vonatkoztatva is helytállónak mondható. Ám ennek ellenére előfordultak ilyen megoldások az autó történetében. Először az országúti gőzlokomotívokon, az 1800-as évek második felében, majd a századfordulón, az első trolibuszon. Az ötödik kerék általában a jármű elejére került, egy kinyúló konzolra szerelve, s a forgózsámolyra tett, két, nagyobb, már támasztószerepet játszó kereket vezette meg. De akadt olyan elgondolás is, ahol az ötödik kerék hátrafelé nyúlt ki a járműtestből. Ez esetben az hajtott volt és a jármű mozgatására szolgált.

Hatkerekű autó

Ilyennel a gőzhajtásúak korától napjainkig időről időre találkozhatunk, mégpedig több változatban. Volt megoldás (a gőzkocsik korai szakaszában), ahol a két elöl lévő keréknek csupán a kormányzás volt a feladata. A két kerék merev tengelye itt, mint a fogatolt járműveknél, egy központi csap körül elfordult. Volt, ahol a két plusz kerék a gépi berendezést (kazánt, gőzgépet, hajtást) hordozta, vagy szerkocsiként a vizet és a tüzelőanyagot szállította.

Amikor a járműveket már belsőégésű motor hajtotta – vagyis az autók esetében – hat kerékkel csak ritkán, nagyméretű utazókocsiknál találkozhattunk. A harmadik pár kerék rendszerint a kocsi hosszának közepén kapott helyet, aligha látva el hasznosan feladatát. Gyakorlati értelme annak sem volt több, ha két pár kereket elöl és kettőt hátul, vagy egyet elöl és kettőt hátul helyeztek el. Utóbbi legfeljebb egy esetben indokolható némileg: a nehéz, páncélozott államfői autóknál - a birodalmi német vezetőkek is voltak ilyen Mercedes G4-es terepjáró limuzinjaik, amelyek mind méretben és tömegben, mind technikailag azonban közelebb álltak a teherautókhoz.

A versenypályákon 1948-ban bukkant fel a Tom Clancy Speciat hat kerékkel, indultak is vele, de nem volt sikeres. Majd a hetvenes években ismét a Formula-1-ben láttunk hatkerekűeket - akkor úgy vélték a konstruktőrök, hogy a kisebb gumikkal a légellenállást, illetve a tapadást lehet javítani. Ilyen autója volt elöl négykerekesben a Tyrellnek (ez volt az ismertebbik), hátul négy kerékkel a Marchnak és a Williamsnek. A Formula-1-es autók nyomán még szériaautót is terveztek, ami aztán nem lett nagy siker, ez volt a Panther. Citroen CX-ből - elsősorban mentős használatra -, illetve Range-Roverből is készültek hatkerekű átépítések.

Manapság a hat kerék olyan járműveken gyakori, amelyek sport- és kutatási célokat töltenek be, ilyenek például a Polarisok. Ezek terepen, mocsaras területeken, vízen egyaránt közlekedhetnek.

Veterános cikkek

Az imént olvasott cikkekhez hasonlókat tucatjával talál a frissen megjelent Veterán Autó és Motorban is. Keresse a magazint az újságárusoknál, benzinkutaknál! Régebbi, nyomtatott számok megrendelhetők a magazin honlapján, a veteran.hu címen.

Hétkerekű autó

A hétkerekű nem létező járműfajta, az egyedüli konfiguráció, amely meghaladta a feltalálók képzelőerejét. Legalábbis eddig még nem találtunk rá példát.

Nyolckerekű autó

A nyolckerekű, négytengelyű autó már előfordult, bár a ritkaságok közé tartozik. Nem véletlenül; hiszen ilyen autó készítésére, mivel célszerűségét semmi nem indokolja, csak kevesen vállalkoznak. Pár évvel ezelőtt, Japánban készült két Eliica elektromos tanulmányautó, bár korábbról is akadnak példák - a tízes évek végéről Reeves "Octauto" kocsija, vagy a harmincas évekből egy német feltaláló "homokot is leküzdő" kísérleti limuzinja. Manapság nyolc kereket katonai, illetve ingoványos talajjal is megbirkózó, polgári járműveknél alkalmaznak, ilyen például a Wild Panther 8x8, ami igazából egy kibővített ATV, nem autó.

Sokkerekű autó

Mivel már a nyolc kerék is felesleges, az ennél többel ellátott autó bolondság - leszámítva, ha nem extrém nehéz tömegek szállítása, avagy extrém ingoványos terepek leküzdése a cél - ám az olyanra meg jobb a lánctalp. Példák persze votak, vannak, lesznek is rá.