Ezt (ne) kérdezd, ha használt autót veszel

2015.02.28. 06:34

Időnként egészen minősített esetek is előkerülnek az autók után érdeklődők közül, és ennek kapcsán az Égéstérben is beszéltünk a használtautó-vásárlói checklistről. Én a másik oldalról ismerem a kérdéseket, és néha tényleg egészen furcsákat tudnak kérdezni az emberek.

Miután letettem a telefont, magamban morfondírozok, hogy átgondolta vajon ezt a kérdést az érdeklődő? Ezután elővettem ezt a letölthető checklistet, és most szeretnék hozzáfűzni néhány gondolatot.

Először nézzük az alapokat, itt remélem, minden tiszta:

Márka, típus?
Gyártás/forgalomba helyezés időpontja?
Rendszám?
Alvázszám?

És itt érünk el az első zűrös kérdésig:

Kilométeróra állása?

Ennek a kérdésnek Magyarországon csak tájékoztató jellegű szerepe van. Van ugyan egy óratekerés elleni törvényünk, de minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Ez konkrétan semmit. Még nem hallottam egyetlen olyan esetről sem, hogy ebből bárkinek baja lett volna. Tavaly eladtam egy TDI Passatot 621 ezer kilométerrel, ennek megfelelő áron. Egy héttel később küldte a volt tulaj, akitől én vettem, a hirdetés linkjét a netről, 179 ezerrel hirdették dupla áron Békéscsabán. Az adásvételimre rá volt írva a kilométeróra állása, de ez nem zavart senkit, megoldották.

Magyarországi?

Sok ember számára jót jelent a magyarországi származás, mert esetleg könnyebb lekérdezni az óraállást. Néha kiesik a telefon az érdeklődő kezéből, amikor meghallja, hogy kintről származik az autó. A használtautó-import felfutásával megjelent egy új nepperréteg is, megint divat lett autóval kereskedni. Tényleg minden bohóc ezzel foglalkozik már. Sokan közülük addig jutottak a szakma elsajátításában, hogy tele kell fújni az autót szilikonnal, és még vizsga előtt vissza kell tekerni az órát.

Igazából a magyarországi autót sem lehet sokszor lekérdezni, mert a szervizek nem adnak információt, csak ha ott van a forgalmiban szereplő tulaj, és tapasztalataim szerint csak akkor látják a külföldi rendszereket, ha az állapotfelmérést is ők csinálják, egyéb esetekben nem. Az okmányirodához is hiába fordulunk segítségért, ott is elhajtanak. Nagy kaki az egész.

Sokkal szívesebben veszek kinti autót, mert jobbak az utak, általában több pénzük van az embereknek szervizre, és kevésbé tekerik az órát. Igaz, én ki is megyek érte, de ezt nem teheti meg mindenki.

Műszaki érvényessége?

Sokakat már az erre a kérdésre kapott válasz is erősen befolyásol, pedig nem sok múlik rajta egy normál állapotú autó esetében. Ha karban volt tartva, akkor húszezer forint múlva van rajta megint két év műszaki. Ha csak két hónap műszaki van rajta, attól még nyugodtan nézzük meg az autót, pusztán az a tény, hogy mindjárt lejár a műszakija, ne tántorítson el bennünket.

Biztosítás, adó?

Teljesen fölösleges a kérdés a biztosításról. Az egy szép pillanat, mikor az érdeklődő azt kérdezi, hogy be van-e fizetve a biztosítása, és rosszul van, mikor mondom, hogy nincs, de ez az ön szempontjából mindegy is. Kereskedői bejegyzés van rajta, áll a telepen, minek lenne? Hiába magyarázom ezt el neki, szerinte itt valami büdös, mert nincs biztosítása, és már hallom a hangján, hogy gyanakszik. Ha ön megveszi az autót, akkor önnek úgyis új biztosítást kell kötni.

Arra kérdeznék rá, hogy van-e elidegenítési korlátozás az autón? Ilyen korlátozás lehet hitel vagy súlyadó-elmaradás, de egyéb fennálló tartozások miatt is. Ha valakinek korábban volt hitele az autóján, de már kifizette, kezében a törzskönyv, attól még az elidegenítési korlátozás rajta van az okmányiroda rendszerében. Azt csak az úgynevezett opciótörlő papír eredeti példányának az okmányirodában történő bemutatása után veszik le. Ha valaki kap egy ilyen papírt a banktól, azt ne dobja ki azzal a felkiáltással, hogy minek ez, már úgy is kifizettem. Eladás után csörögni fog a telefonja, és egy ideges hang kérni fogja ezt a papírt, mert nem tudja átíratni az autót. Be lehet utólag is szerezi a papírt a finanszírozótól, de nem szokott gyorsan menni, a legutóbbi két alkalommal elment vele két hét, a vevőnk pedig egyre idegesebb hangon fog telefonálni. Volt, hogy a bank és a régi tulaj között két kilométer volt a távolság, a tulaj mondta, hogy bemegy érte, de a bank inkább kipostázta a lakóhelyéhez legközelebb lévő bank fiókba, és oda lehetett menni érte. Két hét múlva.

Törzskönyvbe bejegyzett tulajdonos?

Sok ember rosszul lesz, ha az autót kereskedő árulja, és nem kérdés, hogy a nepper-társadalom tevőlegesen hozzájárult, hogy ez az állapot kialakuljon. Az autók 90 százalékát kereskedők árulják a neten, nekik be kell magukat jegyeztetni a forgalmiba, mint járműkereskedőt. Ha nem így tesznek, nagyon megbüntetik őket. Ebben az esetben az okmányiroda úgymond, passziválja a törzskönyvet és egy ilyen bejegyzést találunk a forgalmiban, törzskönyv nem lesz hozzá.

Ha van kereskedői bejegyzés az autón, az bizonyos szempontból még jót is jelent, mert nincs semmilyen elidegenítési korlátozás, hiszen akkor a kereskedő nevére sem írták volna az autót. Kereskedésben általában csak a bizományos autók törzskönyve szokott ott lenni. Ha magányszemély az eladó, akkor legyen ott a törzskönyvbe bejegyzett tulajdonos a szerződés aláírásánál. Sokan próbálkoznak nepperkedéssel mindenféle cég nélkül, náluk vagy ott lesz a forgalmi mellett a törzskönyv, vagy be van jegyezve ugyanúgy valami Jóska-Pista cégére.

Hányadik tulajdonos, mióta van nála?

Ennek a hányadik tulajdonos kérdésére sem térnék ki. Sok esetben a tulajdonos sem tudja, csak a hasára üt, és bemondja a másodikat, ha nem ő vette a szalonban. A forgalmiból nem derül már ki, ellenőrizni nem lehet, csak az okmányirodában. Egyébként is mindegy a számuk, mert egy barom rosszabb, mint öt normális. Önök mind pontosan tudják, hogy hányadik tulajdonosok? Rosszabb ettől az autójuk vagy jobb? Az autót kell megnézni, ha jó, megvenni.

Árultam egy 2006-os Audi A6-ost megbízással, 220 ezer kilométer, magyar audis szervizkönyvvel, rengeteg szervizszámlával, két elem volt fújva, nagyon szép autó volt. Jön egy vevőimitátor, korábban már elkérte az alvázszámot és a rendszámot. Első kérdés, hányadik tulajdonos? Nem tudom megmondani, 2006-os a kocsi, talán második, megkérdezzem? Mire ő, nem kell, negyedik tulajdonos, megkérdezte már az okmányirodában. Ha tudod, akkor minek kérdezed? Szerintem miért van már a negyedik tulajnál az autó? Ő arra gondol, hogy sok baja volt, és mindenki menekült tőle. Kiderült, hogy egy Suzuki márkakereskedésben értékesítő, ő is autókat ad el, használtat és újat egyaránt. Itt nekem is volt egy kérdésem. Mikor hozzád jönnek ilyen dumával az emberek, akkor te mit szoktál gondolni?

Mire használta, mennyit, és miért adja el?

Ettől a mire használta kérdéstől tényleg mindenki agyfaszt kap. Mire lehetne egy autót használni? Esetleg autózni vele? Gondoljanak bele, hogy árulják az autót, és megkérdezik, hogy mire használták? Azért felhúznák a szemöldöküket, nem? Ha a kérdés arra irányulna eredeti szándék szerint, hogy taxi volt-e, akkor azt kérdezném meg, de nem egy Daewoo Matiznál. Józan eszünkkel mérlegeljük az esélyét, ne csináljunk magunkból hülyét, ha nem muszáj. Arra rákérdeznék, hogy mik voltak a tapasztalatok, mire kell odafigyelni a karbantartásnál, stb..

Miért adja el?

Ha rossz az autó, és át akar verni, úgysem mondja el. Ha csak megunta, fiatalítana, vett másikat, akkor a beszélgetés során általában elmondják maguktól, csak beszéltetni kell egy kicsit az eladót.

Volt-e törve, javítva, fényezve?

Én mindig lefényképezem a sérüléseket, karcokat, horpadásokat, és eladásnál megmutatom a képeket a vevőnek, akkor mindenki tud mindent, nincs vita, nincs mellébeszélés, el lehet dönteni, hogy kell-e vagy sem. Önök is jól teszik, ha így járnak el, egy későbbi eladásnál jól fog jönni. Cseréltettem már tetőlemezt ráesett hó miatt, és fényeztettem tetőt lehulló cserép miatt. Egy tetőfényezésre például mindenki érzékenyebb, és nem mindegy, hogy az előbbi okokból van fényezve, vagy azért, mert előadtunk egy ilyet, mint Colin McRae.

Rozsda, karcolás, szélvédő?

Kiegészíteném annyival, hogy horpadás, lemezsérülés, jégverés, hasonlók érték-e a kocsit.

A következőket remélem, nem kell magyarázni:

Gumik kora és állapota?
Összes gyári kulcs megvan-e?
Hova hordta szervizbe?
Milyen alkatrészeket cseréltek az elmúlt két évben?

Azt kérdezném inkább, hogy vezérlés, féktárcsák, kuplung, kettős tömegű (ha van benne) mikor voltak cserélve, olaj hány kilométerenként, stb. Egyébként akkor járunk a legjobban, ha lecseréljük az olajat és a vezérlést a vásárlás után, úgy legalább biztosan nulláról indulunk. Mindig mondom, hogy legyen pénztartalékunk az azonnali szervizre. Ne legyünk kétségbe esve, ha gumit kell venni az autóra, vagy lengéscsillapítót kell cserélni. Ha megcsináltatjuk, nekünk lesz jó, mi fogjuk használni. Ez az ára, hogy nem BKV-val megyünk, ezt el kell fogadni. Én is leszervizelem a kocsit, amit veszek, és nem morgok, hogy kell még egy féktárcsa is.

Tudom, hogy nem mindenkinek egyformák az anyagi lehetőségei, és ez tisztán pénzkérdés, de akkor olyan autót kell venni, aminek a megvásárlása mellett marad még pénzünk a szervizre is. Nem ciki olcsó autóval járni. Nekem is egy 400 ezer forintot érő, tizenhárom éves VW Caddy-m van.

Próbaút, átvizsgálás lehetséges?

A próbaút annyira alap, hogy nem így kérdezném. Van-e bármi akadálya a próbaútnak? Voltam már úgy, hogy nem volt meg a kocsi kulcsa, máskor nem volt akkumulátor a kocsiban, és a tulaj nem is tudott hirtelen szerezni. Egyszer benzin nem volt benne, és mikor jeleztem, hogy kéne hozni, akkor azt mondta, hogy most nem tud hozni, de a kocsit nyugodtan vegyem meg, mert amúgy nagyon jó. Mikor kérdőre vontam, hogy leautóztam ezért az autóért Gödöllőről Pécsre, és ő három órával ezelőtt tudta, hogy jövök, akkor miért nem hozott eddig? Nem gondolta volna, hogy be akarom indítani a motort, és ne adj isten még ki is akarom próbálni? Csak vállvonogatás volt a válasz. Na, ezeket a helyzeteket kerülném el ezzel a kérdéssel.

Próbaúton azért az ilyet kerüljük
Próbaúton azért az ilyet kerüljük

Egyéb hiba, hiányosság?

Erre valószínűleg nem lesz a válasz. Rákérdeznék még a belső kárpitok állapotára, szakadás, kiégetés, kopások, stb.

Működnek-e az autóban lévő extrák?

Kedvenc válaszom a nem működő klímára a "csak fel kell tölteni, 8-10 ezer forint"! Akkor miért nem töltöd fel 8-10 ezerért? A nem működő klímának rengeteg oka lehet, a klímahűtő szétrohadásától, a kompresszor hibáján keresztül egy egyszerű csatlakozási hibáig bármi.

Végezetül nagyon fontos, ha érdekel bennünket egy autó, ne írogassunk hosszú e-maileket az eladónak, mert erre nagy eséllyel rajtunk kívül senkinek sincs ideje. Oké, hogy mi munkaidőben nézegetjük a használt autókat, és emiatt mi ráérünk leveleket írogatni, de más nem biztos, hogy ennyire ráér. Válaszolni nem ugyanannyi idő, mint kérdezni. Az e-mail megválaszolásának feltétele, hogy addig gép előtt kell lennie az eladónak, közben mást nem lehet csinálnia, az idő meg megy vele. Az ilyen e-mailben történő megkeresések közös ismertető jele, hogy az esetek 99,99%-ában nem lesz belőlük üzlet. Ha akarunk valamit kérdezni, vegyük föl a telefont, és kérdezzük meg. Az autóról pedig csak úgy lehet véleményt formálni, ha megnézzük. Lesznek lyukra futások, de ez ilyen. Sok szerencsét, kevés mellényúlást, és mindenkinek jó vételt kívánok, és használják egészséggel a checklist update-elt, 2.0 verzióját, amit itt láthatnak és ide kattintva le is tölthetik.

(De állandó jelleggel megtalálják a Totalcar.hu Letölthető-rovatában is).