Ismeri ezeket a szabályokat? Ha nem, hamarosan jön a csekk

2017.03.28. 18:41
A szerző azt mondja, ez egy KRESZ-könyv felnőtteknek, pedig inkább mentőöv, amelybe több ezer autósnak kéne kapaszkodnia, mielőtt megvágják 10 vagy 50 ezer forintra, néhány közteres fénykép alapján. Állandó szakértőm, Pető Attila most megjelent Bírságmegelőzési kézikönyve egyszerű, átlátható és nagyon időszerű. Erről beszélgettem vele.

Két éve, a budapesti Baross utca és a József körút sarkánál találkoztunk először. Fontos dolgunk volt ott, mint ahogy mindenhová igyekszünk elmenni Pető Attila Kreszprofesszorral, ahol naponta több tucat, vagy akár több száz autóst bírságolnak meg valamilyen közlekedési szabály megszegése miatt. 

becsi.gif

Az első közös munka óta rengeteg bírságcsapda bukkant fel körülöttünk, és nem tudom eldönteni, hogy a magyar autósok tudata válik-e egyre tompábbá, vagy csak az állam és az önkormányzatok látták meg a bombalehetőséget a büntetésekben, de úgy szórják a büntetéseket mintha nem lenne holnap.

Attila úgy döntött, összegyűjti azokat a szabályokat, melyeket rengetegen egyszerűen nem, vagy nem jól ismernek önök közül. A gyűjtemény címe provokatív, de pontos: Bírságmegelőzési kézikönyv. 

A Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása rém unalmas rendelet, 1975-ből, a tartalmából építkező autósiskolai tananyag nem kevésbé. Mégis be kell magolnunk, hogy megkapjuk a jogosítványt. Ha mindenki mindent tud, miért vadásznak le ennyi autóst a kamerások? 

Pető Attila szerint az elméleti tudás hamar megkopik, ráadásul a KRESZ bizonyos rendelkezéseit sokszor módosítják és ezeket senki nem követi. A megszokott útkereszteződések forgalmi rendje szintén átalakul és akkor még nem beszéltünk az országos VÉDA kamerarendszerről, melynek felvételei alapján nemcsak a gyorshajtókat büntetik, hanem egy sor, egyéb szabálysértést is.

Aki megszokásból vezet, egy idő után hibázni fog, és egy ilyen hiba a távfigyelés korában 10-20, esetleg 50, vagy akár 300 ezer forinttal vágja meg a családi költségvetést. A kézikönyv éppen ezekre a ritkán emlegetett szabályokra koncentrál, vagyis rengeteget lehet vele spórolni. Íme néhány példa. 

Tudta, hogy a 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti furgonok, és furgonná alakított személyautók nem közlekedhetnek folyamatosan egy háromsávos útszakasz belső sávjában? Ha nem, akkor érdemes ezt bevésni, mert a kanyarodásra való felkészülést leszámítva, egy ilyen húzásért 10 vagy akár 30 ezer forintos bírságcsekket küld a rendőrség. Az autójogsival is vezethető járművekkel a kijelölt gyalogátkelőhelytől nem 5 hanem 15 méteres távolságban parkolhatunk, és szemben a személyautóval, a tetejükön szállított csomag egyetlen centivel sem lóghat túl a tető vonalán.

Értelmetlen és érthetetlen szabályok, de a hatóság nem válogat és nagyon könnyű lebukni. A Kreszprofesszor szerint sokan az Áfa-visszaigénylés lehetősége miatt választanak furgont a napi közlekedéshez, de nem néznek utána, hogy pontosan mivel jár ez.

A mai tanulóvezetők rettegnek a vasúti átkelőktől, mert ezeken a valóban veszélyes helyeken sokan megbuknak a vizsgán és a rendőr is biztosra megy, ha leparkol a közelben. Engem is meglepett, hogy amikor nem működik a fényjelzés, meg kell állni a sínek előtt és csak akkor szabad áthajtani, ha meggyőződtünk arról, hogy egyik irányból sem jön a vonat.

Néhány hete valaki a tilos jelzés ellenére sem állt meg az ország egyik átkelőjén. Nem élte túl a balesetet. Egy sor egyéb esetben is meg kell állni a vágányokhoz érve, ezekről is részletesen ír a kézikönyv. Aki nem tartja be a szabályokat 30 vagy akár 60 ezer forintos bírságra számíthat.

Sokak számára nem meglepetés, hogy tilos folyamatosan az autópálya leállósávján hajtani, mégis rengetegen előzik így a sort, amikor mindkét sáv bedugul. Vajon ők tudják, hogy miközben megspórolnak 20 perc araszolást, 100 ezer forintot kockáztatnak? 

Az az érzésem, hogy a Kreszprofesszor könyvét kéne osztogatni azokban a kereszteződésekben is, melyekben a kötelező haladási irány az egyenes, de minden lámpaváltásnál bekanyarodik valaki jobbra vagy balra. Mostanában sokat beszélünk erről itt a Totalcaron és a tévések is ráálltak az ügyre. Ennek ellenére biztos, hogy a fix kamerák naponta kitermelik az árukat. A HVG szerint egy hét alatt 755 autós futott bele ebbe a csapdába, tőlük összesen 37 millió forintot vár a helyi közterület felügyelet. Talán úgy gondolják, hogy a kék alapon látható nyilak nem kötelező, csak ajánlott irányokat mutatnak és a kanyarodást piros karikába festett, áthúzott nyilakkal kéne korlátozni. Alapvető tévedés, a megfejtés ott van a könyvben.

Múlt héten maga a budapesti főpolgármester buzdította a megbüntetett autósokat, hogy ne fizessenek. Szerintem inkább előzzék meg a bajt és ne robotpilóta üzemmódban autózzanak. Ha ez nem megy, lapozzák át Pető Attila Kreszoktató Bírságmegelőzési kézikönyvét és döbbenjenek meg, hogy mennyi mindent nem tudnak, ami miatt bármikor becsúszhat egy bírság.

Nehéz téma, de könnyed olvasmány az új könyv, melyben minden szabályhoz és szabálysértéshez logikus ábrák, a forgalomban készített illusztrációk, illetve közérthető magyarázatok tartoznak. Persze ott vannak a büntetési tételek is azoknak, akiket csak az ilyesmi motivál.

A könyv a KRESZ-tudás felfrissítésére is tökéletes, hiszen a második fejezet az utóbbi 10 év 150 szabályváltozásának gyűjteménye. A további fejezetekben a Hidegindítóból is ismerős Egy perc KRESZ sorozat újabb epizódjait olvashatjuk, benne kevésbé ismert szabályokkal és magyarázatukkal. A levezetés pedig néhány tanács a mai autósnak, aki okosan akar közlekedni és egyetlen forintot sem szórna ki az ablakon. 

A Bírságmegelőzési kézikönyv Pető Attila saját gondozásában jelent meg, és soha nem évül el, mert a szerző külön honlapot készített, ahol a könyvben bemutatott közlekedési helyzetekre vonatkozó szabályok változásait találja majd meg az olvasó, QR-kódok segítségével. 

Attila a meggyőzésben és nem a büntetésekben hisz. Reméli, hogy a könyv olvasói okosabban autóznak majd, mert ahogy most látjuk, a hatóságoknak egyre több ötletük van a bírságolásra. Ne engedjünk nekik, legyünk naprakészek!