2022.04.26. 08:07

Miért kell vigyázni egy amerikai importból származó autóval? Tényleg igaz, hogy csak törött és vízkáros autókat hoznak be a gátlástalan nepperek? Egy átvizsgálás kapcsán utánajárunk ennek a sztereotípiának is.

Előzetesen csak annyi információm volt az autóról, hogy magánszemély árulja, és 2014-es évjáratú. Az autót Amerikából hozták be, már magyar (zöld) rendszámmal rendelkezett. Ügyfelem már a címen várt, és jelezte, hogy az eladó is érkezik pár perc múlva. Addig legalább elkezdem körbemérni az autót kívülről. Ami önmagában kevés lenne, ugyanis a rétegvastagság-mérés legfontosabb lépései a falcok, oszlopok, küszöbök mérése, amit zárt ajtók mellett nem tudunk kivitelezni.

Már a szokásos körbejárásnál elkönyveltem, hogy valami volt az autóval, nem igazán futottak az illesztések, ráadásul több helyen is gyanús volt. Az elején volt egy pici fújás, ajtók rendben, sárvédők alja szintén. Viszont ahogy haladtam egyre feljebb, a tetőkeret és a C oszlop külső vonalán, igen vastag 700-1200 mikron körüli értékek kezdtek sorakozni. Ilyenkor azért az ajtókon, küszöbökön, sárvédőíveken hasonló értéket mérhetünk, de itt szinte semmi, csak egy színt kaptak. Gittelésnek nyomna sincs. Az autó középvonalától felfelé viszont egy korrekt hőszigetelést kapott az autó. A tető szintén fújva, gittelve, legalábbis az a minimális rész, ami nem üvegből készült.

Ilyenkor azért elgondolkozik az ember, és maga elé képzel egy Dodge Ramet, amint ellentmondást nem tűrve gyűri maga alá a szerencsétlen Priust, de természetesen annak azért alacsonyabban is lenne nyoma. Talán rádőlt a Szabadság-szobor? Vagy inkább egy tornádót vizionáljunk? Amint egy Kentucky államban felkapott marhát ejt a jobb sorsra érdemes Prius tetejére? Az megvan, hogy egy átlagos marha élete során kilogrammonként 21,3 kilogramm szén-dioxidnak megfelelő gázt állít elő? A bika 1000-1200 kiló is lehet. Akkor az már úgy kormol, mint egy részecskeszűrő nélküli TDCI. Egy Prius Plug-in kilométerenként 49 grammot terhel a környezetre. Agyonnyomta az autózást a környezetvédelem... De mint tudjuk Amerika a lehetőségek hazája, így a végtelen számú teóriából mindenki kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt.

Amíg ezen elmélkedtem, megérkezett az eladó is, és nagyon készségesen kinyitotta az autót. Amúgy az eladó nem a tulajdonos, csak egy barátja/ismerőse kérésére árulja. A beltér arról árulkodott, hogy a tető és oldalkárpitok, borítások mind-mind meg lettek bontva - nyilván a javítás miatt. A beltérben lévő műanyag elemek nagyon sokszor árulkodnak egy-egy komolyabb sérülés javításáról. Azért az látszott, hogy a költséghatékonyság vezérelve nyomán készült, és nem az esztétika vagy a tartósság volt a legfőbb cél. Magyarul összedobták eladásra. Az állapotfelmérők nagykönyvében vastag betűvel íródik az a bekezdés, melyben az üvegek ellenőrzésének fontosságát ecseteli a képzeletbeli szerző. Nos, ez itt érdekes eredményt hozott, mert bontott üvegek kerültek az autóba. Sőt mi több, a szélvédőbe gravírozott alvázszám szerint az üveg egy 2009-ben gyártott Priusban volt (a vizsgált autó 2014-es, mint írtam a cikk elején). Ami nem Plug-In, mint a vizsgálatunk alanya. Ezek szerint jó bele.

Mivel több Amerikában forgalomba helyezett, majd Európába áthozott autót volt szerencsém vizsgálni, így tudtam, hogy egy egyszerű alvázszám alapú INGYENES Google kereséssel messzire juthatok. Így is lett, még a helyszínen rákerestem az alvázszámra, mert furdalt a kíváncsiság. Elém tárult az en.bidfax.info oldal, ami biztosítási kárigényeket tart nyilván. Csodaszép képekkel illusztrálták, hogy valami marha nagy dolog esett/dőlt a Toyota tetejére. A feltüntetett adatokból még az is kiderül, hogy az autó becsült értéke 11 959 dollár, a becsült javítási ár pedig 11 595 dollár. Igen, 364 dollár híján az autó értékét rá kéne költeni a javításra. Ezt hívják gazdasági totálkárnak.

Az eladási ár pedig ennek megfelelően 3250 dollár. Akkor jöjjön egy kis matek. Nem szoktam más zsebében turkálni, de tanulságos lesz. Ha hazánkban regisztrálják az autót, akkor 27% áfát kell befizetni. De ez a legritkább esetben van így. A konténerek általában Belgiumban vagy Hollandiában landolnak, de opció lehet még Németország is. Arrafelé az ÁFA már csak 21%. Viszont ha cég a vevő, akkor nem kell vámoláskor kifizetni az ÁFÁ-t. A vám 10%. Ha mindent becsületesen befizetünk, akkor így néz ki a számolás:

  • Vételár: 3250 $
  • Hajóút + belföldi szállítás USA: 1500 $
  • Áfa 21%: 683 $
  • Vám: 325 $
  • Némi adminisztrációs költség a kikötőben: 500 $
  • Hazaút tréleren: 500 $

Az összesen 6758 dollár, vagyis 343 Forintos árfolyamon számolva 2 317 994 Ft.

Tehát, ha mindent befizetünk, amit be kell fizetni, akkor ennyibe kerül a roncs. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy lehet azért a költségeket optimalizálni - és szokták is. A javítás ára ennél az autónál, figyelembe véve a bontott elemek felhasználását, nem lehet több 6-800 000 Forintnál. De semmiképpen nem több 1 milliónál - természetesen kisipari módszerekkel, és nem gyári technológiát használva. A HaHu-n a vételár majd' 5 000 000 Ft a megkímélt, kiváló állapotúnak hirdetett Priusért.

Azt hiszem, az ár-érték arány itt nem mondható jónak. Tehát látható, hogy minimum másfél és maximum hárommillió forint körüli haszon realizálható egy ilyen totálkáros autó kétes értékű talpra állításán. Egy dobós cégre behozott, ÁFA-csalt autónál, kókler karosszériás által kiegyengetve, kalapálgatva - így csökkentve a beruházás költségét -, nagyobb haszon realizálható. Etikus? Nem. Működik? Igen.

Hozzáteszem, ez az autó az államokban már nem kerülhetne forgalomba. Nálunk igen. Ja, és hogy valaki meghalhat a kókányolás miatt egy esetleges későbbi balesetnél az autóban? Ugyan már, amikor csenget a kassza, a dollárjelek eltakarnak minden mást. Kérlek, ha Amerikában forgalomba helyezett autót vennél, akkor kezdd az álmodozást egy ingyenes Google kereséssel az alvázszám alapján. Carvertical nem kell, ugyanebből mazsoláznak ők is, csak hatezer plusz áfáért. Ha ezt megugrotta az autó, akkor jöhet az átvizsgálás.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.