Folytatódik a könnyítési verseny

2000.10.13. 09:15

A napokban zárult Párizsi Autószalon szakemberek szerint a fehér fém diadalát hozta - a látványos súlycsökkentési eredmények még soha nem kerültek ennyire reflektorfénybe. A jó imázshoz szinte kötelezően hozzátartozó környezetvédelmi megfontolások mellett az is motiválja a gyártókat, hogy a vásárlókat egyre jobban érdekli, miből és hogyan készül az általa kiválasztott tetszetős modell.

Több mint félszáz műszaki találmány előzte meg az alumínium alkalmazását az autóiparban, és ma már egy könnyűfémből készült motor konstruktőre többet kereshet akár a formatervezőnél is. A sikerhez az új technológiák mellett természetesen az alumínimum árának viszonylagos stabilizálódása is hozzájárult: eddig a fehér fém világpiaci ára nemritkán évi 30-40 százalékkal is ingadozott.

A kiszámíthatóbb árfekvés szakértők szerint azon hosszú távú megállapodásoknak is köszönhető, amelyeket az autóipari óriások kötöttek a fémbeszállítókkal. Ezek közül is kiemelkedő az a tízéves szerződés, amelyet a General Motors a kanadai Alcan Aluminium Ltd-vel írt alá. A megállapodás azért rendhagyó, mert a felek az alumíniumtermelés előrelátható költségeit is közösen becsülték fel. A GM évi 765 millió kilogramm alumíniumot vásárol a kanadai cégtől, amely egyébként az egyesült államokbeli Aluminium Co. után a világ második legnagyobb termelője.

E mennyiség értéke évente több, mint egymilliárd dolláral terheli meg az autógyártó kasszáját - a GM arra számít, hogy a kocsinkénti minimális alumíniumfelhasználás a jelenlegi 94,5 kilogrammról indulva évi 7 százalékkal fog növekedni. Az ehhez szükséges összmennyiség egynegyedét szállítja az Alcan. Hasonló volumenű ügylettel a többi autógyártó közül elsősorban az amerikaiak büszkélkedhetnek, de az Audi A2-es alumodelljének sorozatgyártása is életre hívott egy hosszú távú megállapodást a VW-csoport és egy könnyűfém-beszállító cég között.

A Párizsban is tapasztalható nagy könnyítési versenyt - amely egyes márkák esetében az elődmodellekhez képest akár a 10 százalékot is elérte - előrelátó gazdaságossági megfontolások gerjesztik. Az alumínium használatával ugyanis nemcsak a járművek súlya, hanem ennek függvényében üzemanyagfelhasználása és károsanyag-kibocsátása is csökken. Az Alcan minap közzétett számításai szerint egy tonna autóipari súlycsökkentés következtében a járművek széndioxid-kibocsátása közel húsz tonnával csökken életútjuk során. Ez pedig pusztán a katalizátorok alkalmazásával aligha lenne elérhető.