Harmadik rész: az ebéd és a csudálatos hely, ahol Rolls-Royce-ok készülnek

Bajornak nem mondanám, biztos csak azért, mert nem ismerem eléggé a bajor konyhát. Jó leves van, friss péksüteménnyel, aztán csirke, zöldségek, majd színes gyümölcsök. Szép, kerek egésszé áll össze a végén minden. És ez a vállalati menza! Udo az asztalfőn ül és a gyár történetéről mesél.

A környék mezőgazdasági vidék, még ma is vannak dolgozók, akik a reggeli műszakot elvégezvén földműveléssel folytatják a napot. Friss ananászdarabért nyúlok.

– Akkor most bemegyünk a Rolls-Royce karosszériaműhelybe. Szeretnék megkérni mindenkit, hogy véletlenül se fotózzon – mondja Udo. Dehát miért is akarna fotózni bárki? Ott vannak arra a professzionális fotográfusok, akik jó előre elvégezték munkájukat. Szépen komponált képeik a sajtócédén várnak!

Akkora darab alumíniumok állnak sorban, mint egy istálló. És ezek csak a C-oszlopok! Aztán továbbmegyünk, elsétálok egy ipari csarnok méretű alumíniumváz mellett, és rájövök, hogy ez egy Rolls. Egy Phantom éteri váza.

Gerendaszerű, de mégis légies alumíniumtömbökből áll a karosszéria, vitorlányi alumínumlemezekkel. A Phantom nem autó. Még csak nem is hajó. A Phantom hely. Nem kapszula, az emberi test kontúrjait jól definiált milliméterekkel körülölelő buborék, hanem tér, horizonttal, a végtelenben összefutó párhuzamosokkal, nem-euklideszi geometriával. Mérete az emberi testével úgy vethető össze, mint influenzavírussal a Lófej-köd . Barlang, aminek mennyezetéig nem visz el akármilyen erős reflektor fénykúpja sem. A C-oszlop mögé süppedve békeszerződések tervezhetők, világok írhatók le, a tér és az idő emberi szem számára felfoghatatlanul szelhető át.

A Phantom jelentéktelenné tesz. Üvegajtó mögött két ember simítja a tető és a test találkozásának hegesztésvonalát, políroznak, fénytörést kémlelve ütögetnek, aztán políroznak még. Ez kerül irdatlan pénzbe, a tökéletesség monomániás hajszolása. Hogy ilyen emberek tucatjai öntik minden autóba munkaórák ezreit, emberek, akiknek lakniuk, enniük és tanulniuk kell.

És hogy hol a brit karakter? Talán majd beleszerelik, ha a karosszéria átkerül Angliába. És hogy van-e egy német autónak lelke? Mi az hogy! A tenyerembe söprök egy kis marék alumíniumforgácsot, amit egy robotfúró váj ki egy Phantom oldalából. Izzanak! Szikráznak! Pengeélesek, mint a bajor nap decemberben.

Negyedik rész: a gyár, és a naplemente

A Rolls-Royce üzemet elhagyva fejest ugrunk a gyárlátogatás pergő fináléjába.

Présüzem

Jéghegynyi robotizált présgép áll középen, dübörgő-surrogó hangja betölti a teret, kiabálni lehet és vigyorogva lelkendezni. Nagy zajos gép! Nagy zajos gép! Ha más országban lennénk, biztos az olaj is folyna belőle, és beleléphetnék, de persze nem itt. A présgépet Ötös-tetők hagyják el egy lyukon.

Hegesztőüzem

Gyönyörű, piruettező, narancssárga Kuka-robotok, fejet cserélnek a szekvenciában, hogy a karosszéria más elemeihez is hozzáférjenek.

Hetes BMW-k repülnek fejmagasság fölött, mint danaiszlepkék Mexikó felé télen. Darabonként többe kerülnek majd, mint az emberiség döntő többségének egész életében kapott fizetése.

Festőüzem

Félhomály. Színminták a falakon nagy, csillogó körökben. A robotok nyitják az autók ajtajait, benéznek, beszórják a festéket, becsukják maguk mögött az ajtót. Továbbsiklik egy új Hatos. Aztán átmegyünk az összeszerelőüzembe.

– És végül – mondja Udo, és a Nászindulót dúdolja – a házasság. Amikor az autók alja és teteje találkozik. Minden terv szerint, minden az aktuális megrendelés szerint.

Diszkosznyi, lyuggatott féktárcsák fölött V10 -es gördül elő a futószalagon, rajta masszív váltó, majd kardántengely, differenciálmű, hátsó futómű. Felülről opálfehér M6-test ereszkedik rá, négy ember elkapja az orrát, gyors, ezerszer végigcsinált mozdulatokat végeznek, négy másik ember ugrik oda oldalról. Hátralépnek.

Új M6 született.

Az ablakon kinézek a parkolóba, a horizont felé húzó nap öt M6 összesen 20 kipufogójáról szikrázódik vissza. A levegő lehűl. Kint, a sárgáből kékre váltó fényben szénszáltetejű sportautók várnak konténerükre, hogy néhány embernek elvigyék az automotív boldogságot. Japánba, Amerikába, a Holland Antillákra, 72 órán belül a világon bárhova.

Lemegyek a buszhoz. Udo elbúcsúzik. Visszaindulunk a repülőtérre. Elöl ülök, elnyúlok, Lamborghinit várok Olaszország felől. A távolban erőmű hűtőtornyáról száll a temérdek pára. A fény már csak egy vékony csík a szürke ég és az út között.

Aztán lemegy a nap. Kiérünk a reptérre.