Civil autókereső rendszer

2000.09.07. 10:46

A hatóságok állítása szerint a korábbihoz képest felére esett vissza a fővárosban ellopott autók száma. Néhány éve még naponta harminc gépkocsit tulajdonítottak el az egyre szervezettebb bandák, ma legfeljebb tizenötnek kél kereke. Bár aki hiába keresi a kocsiját, ettől az örvendetes tendenciától sem lesz boldogabb.

 
   

A szakemberek szerint a gépkocsi lopások csökkenésében egyebek mellett szerepet játszott a nehezebben hamisítható okmányok bevezetése, az évek óta követelt és nagy nehezen bevezetett jogszabályi szigorítások és az eredetiség vizsgálat alkalmazása. Ez utóbbiról hamarosan kiderült, éppen úgy vannak hiányosságai, mint az eleinte hamisíthatatlannak beharangozott törzskönyvnek és forgalminak. Több tucat olyan kocsiról derült ki, hogy lopott, mely előzőleg simán átment az eredetiségvizsgálaton.

 
   

A külföldön elkötött gépkocsikat ráadásul legtöbbször úgy helyezik forgalomba, hogy az azonosító jelekhez nem nyúlnak, csak a papírokat hamisítják meg. Emiatt egyre több cég és szervezet foglalkozik azzal, hogy számítógépes rendszerek bevonásával igyekezzenek kiszűrni a lopott kocsikat.
-Megelégeltük, hogy a rendőrség nyomozás címén gyakran semmit nem csinált, csak harminc vagy hatvan nap után kiküldte a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot - mondta Sánta László az idén januárban alapított Autótulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete elnöke.

 
   

-Egy 1998-as BM rendelet ugyan lehetővé teszi, hogy bárki hozzájuthasson a körözési listákhoz, 1200 forintért. Wekler Ferenc országgyűlési képviselővel azt szeretnénk elérni, hogy ezek az adatok az Internetre kerüljenek és mindenki ingyen szabadon hozzáférhessen. Addig is a THG-val közösen kifejlesztettük a Civil Autókereső Rendszert. Segítségünkre van a Zsarumagazin is. Azok az autótulajdonosok, akiknek ellopták az autóját, beküldik a szerkesztőségbe a lapban található formanyomtatványt. Mi az adatokat számítógépre visszük.

 
   

Az adatokat megkapja a THG és az eredetiségvizsgálatkor a számítógép jelzi, ha lopott autóra talál. A papírokat hiába hamisítják meg, mert a gyári azonosító jelek alapján pillanatok alatt kiderül, hogy azokhoz milyen gépkocsi tartozik. A CAR egyébként most dolgozik azon a THG szakembereivel, hogy a gépkocsik egyedi jegyeinek legalább egy részét videón is megörökítse. Így megörökítik a műszerfalon található kis repedést, a középkonzolon házilag fúrt lyukat, vagy bármi mást, ami kizárólag egy adott járműre jellemző. Ezeket fölvinnék az Internetre, ahol a gépkocsi kereskedők és a leendő vásárlók is ellenőrizhetnék a kiválasztott autót, nincs e körözés alatt vagy nem jelentette-e be a tulajdonos a CAR hálózatában, hogy eltűnt az autója. A CAR és a THG már Szlovákiában és Romániában is kiépítette kapcsolatait, a határon átvitt lopott autó tehát ott is lebukhat.

 
   

-A rendőrség autólopás elleni küzdelemre létrehozott Gepárd csoportját egy Falcon rendszámleolvasó berendezéssel látjuk el - említette Sánta László. - A kamerával ellátott szerkezettel, adatbázisunkat is fölhasználva a forgalomban és a parkolókban is kiszűrhetik a körözött, illetve a nálunk bejelentett lopott gépkocsikat. Ugyancsak a Falconnal az autóbontókban is eredményesen lehet földeríteni a lopott autókat, elég csak beütni például a szélvédőbe gravírozott rendszámot, vagy a motorblokkon található motorszámot és a többi azonosítót. A Gepárd csoporttal öt napig járőröztünk, s ez alatt a Falconnal tizennégy vizsgálatot végeztünk, s napi egy lopott autót találtunk meg.

 
   

A Civil Autókereső Rendszer két hónapja működik, és már az első héten fönnakadt a rendszeren egy 1994-ben ellopott Mercedes. A CAR-nak is csak az a gyengéje, mint a többi hasonló kezdeményezésnek. Nincs országosan összekapcsolt hálózat, melybe a hasonló rendszert működtető eredetiségvizsgáló cégek és a rendőrség egységesen betáplálná saját adatbázisát. A DHG és a THG rendszere eléri a magyar körözési listákon kívül az Interpolét is. Ha a rivalizálás helyett minden érdekelt összefogna, valóban bealkonyulhatna a nagybani autólopásnak.