Eredeti eredetiségvizsgálat

2000.07.27. 09:30

Az IHG kidolgozta a civil körözési rendszert, mely mobiltelefon közbeiktatásával fél perc alatt képes megállapítani egy autóról, minden rendben van-e, esetleg gyanús az eredetisége, netalán körözik. Elegendő a kocsi rendszámát telefonba írni. A BM-el kötött szerződés alapján hozzáférhetnek a rendőrség körözési listájához, de kapcsolatban állnak az Interpol autólopási adatbázisával is.

 
   

A hamisíthatatlan okmányok után a biztos tippnek szánt eredetiségvizsgálat lufija is kidurrant. Egyes adatok szerint havonta húsz gépkocsi bukik meg, melyekről valamelyik eredetiségvizsgáló cég jó bizonyítványt állított ki.

Talán nem véletlen, hogy a Belügyminisztérium azt fontolgatja, nem újítják meg a jövőre lejáró szerződéseket az eredetiségvizsgálatra pályázaton jogot szerzett vállalkozásokkal. Nem volt hosszú életű a beharangozott teljes biztonságot ígérő megoldás, hiszen tavaly júliusban lépett hatályba a rendelet, amin évekig vitatkoztak az illetékesek. Azt követően kötötték meg öt vállalattal a megállapodást.

 
   

Az egyezségek jövő februárig élnek. Az eredetiségvizsgálatnak célja az lett volna, hogy a használt autókat eladás előtt, vagy a műszaki vizsga alkalmával az öt nyertes cég valamelyikénél ellenőriztetni kell, hozzányúltak-e az alváz- vagy motorszámhoz. A várakozásoknak megfelelően valamelyest csökkent az autólopások száma, de számos gond nem szűnt meg. Ilyen egyebek mellett, hogy a vizsgálat eredményét, de magát a vizsgálatot sem vezetik át a forgalmi engedélybe. Ennek a jogszabályi hiányosságnak köszönhetően, ha valaki nem a megfelelő eredményt kapja, átmehet egy másik műhelybe, s ott talán nagyobb szerencsével, vagy a kenőpénz elfogadására hajlamosabb szerelőkkel akad dolga.

 
   

Olyan vállalkozó is bekerült a nyertesek közé, akinek a múltja enyhén szólva nem szeplőtlen, igaz, nem a saját nevén birtokolja az adott céget. Az öt vállalat, hogy terjeszkedni tudjon, szerződést kötött több száz alvállalkozóval, s ennyi műhelyt képtelenség szigorúan ellenőrizni. Az sem használ a bizalomnak, hogy jónéhány, egykor a pályázatok körül sertepertélő rendőrtiszt is fölbukkant az eredetiségvizsgáló cégek háza táján. A rendszerek nem eléggé zártak, s ahol még papírmunka van, ott a korrupció is könnyebben táptalajra talál.

 
   

A belügyi és rendőrségi szakemberek a cégek helyett a technológiákat kívánják versenyeztetni. Az Info Holding Group elnöke, Tóth Attila úgy véli, az ő technológiájuk megfelel a mostani és a jövőben várható kiírásoknak. Elmondta, az egyik legfontosabb követelménynek, melynek nem mindegyik versenytárs képes megfelelni, ők maradéktalanul eleget tesznek. Az eredetiségvizsgálat gyenge pontja a garanciavállalás. A cég megoldotta a zárt rendszerű ellenőrzést. A műhelyben a vállalat munkatársa ujjlenyomatával azonosítja magát a számítógépben, s csak ezt követően láthat munkához.

A rendszer nem engedi a technológiai sor legkisebb megzavarását sem, mert ilyen esetekben leáll. Ha erőszakosan lépnének fel a vizsgálatot végző szerelő ellen, hogy engedje át a gyanús kocsit, az úgynevezett pánikujját egy billentyűre téve jelez a számítógépnek, amely ekkor sem hajlandó folytatni a vizsgálatot és leadja a vészjelet.

 
   

Az alváz és motorszámot a szerelő videoszemüvegben nézi. Megoldották azt is, hogy a videoról digitális állóképet lehessen számítógépbe vinni. További garancia, hogy az eredetiségvizsgálat alkalmával a gépkocsiról fotó készül, digitálisan írják az időpontot, hozzárendelik az azonosításra szolgáló adatokat, és rendőrségi szokás szerint a méretarányok megjelenítésére milliméter beosztást is használnak.

 
   

A műszerek azt is érzékelik, ha egy autó karosszériáján bármilyen átalakítást végeztek, például kalapáltak, melegítették, átfestették, hegesztették. A vizsgálat végeztével egy mikrochippel ellátott matrica kerül a szélvédőre, mely tartalmazza a gépkocsi összes lényeges műszaki- és egyéb azonosító adatát. Ezek kézi és fix leolvasóval ellenőrizhetők. Eddig 130 ezer gépkocsit láttak el ilyen matricával, s a rendőrség is kapott tíz leolvasót, de a határállomásokra is kitelepíthetők, összekapcsolhatók más rendszerekkel, például a Falconnal.

 
   

Az IHG kidolgozta a civil körözési rendszert, mely mobiltelefon közbeiktatásával fél perc alatt képes megállapítani egy autóról, minden rendben van-e, esetleg gyanús az eredetisége, netalán körözik. Elegendő a kocsi rendszámát telefonba írni. A BM-el kötött szerződés alapján hozzáférhetnek a rendőrség körözési listájához, de kapcsolatban állnak az Interpol autólopási adatbázisával is.

A Data Broadcasting technikával az Antenna Hungáriával közösen fejlesztették ki az eljárást, mely a nem látható képtartományban továbbít az adatokat. Pillanatok alatt háromszáz műhelybe, 700-800 számítógépbe jutnak el a gépkocsi jellemzői. A gyanús járgánnyal hiába mennek egy másik, a céghez tartozó műhelybe.

Ha lenne fogadókészség, a rendszer kiterjeszthetővé válna.