Végy húsz liter étolajat...

2005.11.03. 07:42

Valóban működik. Egy mezei, illetve utcai dízelautó a saját szemünk láttára pöfögött vidáman étolajjal, hangulatos sülthal-illatot árasztva, különösebb füstölés, kormozás nélkül. Persze mindez teljességgel illegális, ne próbálják ki otthon!

Állítólag Herr Rudolf Diesel eredetileg mogyoróolajjal üzemeltette a találmányát, a dízelmotor növényi olaj felhasználására készült. Csak véletlenül kiderült, hogy a drága élelmiszeripari produktum helyett elketyeg a szerkezet a kőolaj lepárlásakor keletkező olcsó, semmire sem jó melléktermékkel, a gázolajjal is.

A gázolaj ma már nem olyan olcsó, mint egykor, így az élelmes és árérzékeny magyar alternatív üzemanyag után kutat a háztartásban. Sokat cikkezik erről manapság a sajtó, most mi is beállunk a sorba. De gyakorlati próbát is tartottunk.

Az étolaj hasonlóan viselkedik a dízelmotorok égésterében, mint a gázolaj. Beporlasztható, nagy nyomáson ez is képes öngyulladásra; mi kell még? Hát, némi bátorság. Arra mindenképp, hogy az ember szembe merjen szegülni a hatályos jogszabályokkal, és meg merje kockáztatni a minimum 20 000 forintos büntetést. A lebukás esélye a keleti határvidéken nem csekély, mondjuk, én itt Pest környékén öreg dízelautómmal még sohasem estem át olyan ellenőrzésen, ami akár a füst, akár a tank tartalmának elemzésére irányult volna.

Mi történik a használt sütőolajjal?

Felhívtuk a Biofilter Kft.-t, mert az ő autóikat látni nap mint nap rohangászni az országban, oldalukon a használt sütőolaj átvételét hirdető matricákkal. A vállalat évente 7000 tonna konyhai maradék zsiradékot gyűjt össze, ennek kisebb hányada takarmány-alapanyagként hasznosul, nagy része viszont - sose találnák ki - exportra kerül. És az EU nyugati tartományaiban, na, mi készül belőle? Biodízel.

Kérdeztem, hogy miért nem hőerőművekben égetjük el mi a saját hulladékunkat. A válasz: ahhoz túl értékes. Legalábbis Nyugat-Európában.

A gázolajhamisítást a törvény bünteti!

Szó se róla, ahhoz is kell bátorság, hogy egy új, korszerű dízelmotorba ne szabványos üzemanyagot öntsön az ember. Az öreg dízelmercisek sem spórolhatnak azonban nyugodt szívvel, mert étolajjal járni a hatályos magyar jogszabályok szerint bűn.

Egyrészt bűn adalékként használni az étolajat, még nagyobb bűn kereskedni vele. Magánszemély végképp nem művelhet ilyesmit, kereskedő is csak mindenféle engedélyek birtokában (amit nemigen kap meg).

Bűn 1

"A szabadforgalomba bocsátott üzemanyagok adózatlan adalékanyaggal történő adalékolása esetén a jövedéki adó megfizetésére kötelezett személyek a jövedéki engedélyes vagy nem jövedéki engedélyes kereskedők, mivel az adózatlan adalékanyagok adózott üzemanyagokba történő bekeverése jellemzően a kereskedelmi telephelyen vagy üzemanyagtöltő-állomáson valósul meg. Ebben az esetben a fizetendő jövedéki adó megállapítása már nem önadózás, hanem adókivetés útján történik. A kereskedőnek a jövedéki adó megállapítását és kivetését a telephelye vagy töltőállomása helye szerint illetékes hatósági felügyeletet ellátó vámhivataltól kell kérnie annak megadásával, hogy a készletében lévő adózatlan adalékanyagokat milyen üzemanyag adalékolására kívánja használni (a kérelemben az adalékanyagok mennyiségét az adalékolni kívánt üzemanyagonként a jövedéki adó alapjául szolgáló mértékegységben kifejezve kell megadni). Ennek elmulasztása és felderítése esetén az üzemanyagok adalékanyagaként felhasznált adalékanyagok adózás alól elvont termékeknek minősülnek, amely a jövedéki bírság kiszabását vonja maga után. "

forrás

Másrészt bűn üzemanyagnak használni nem üzemanyagot. Felhívtam a Vám- és Pénzügyőrséget, hogy ugyan mondanák meg, miért is törvénytelen étolajat önteni a tankba, miért korlátoznak tankolási szokásaimban, milyen jogon, hogyan, és egyáltalán. Arra gyanakodtam, hogy valami környezetvédelmi oka lehet annak, hogy ne lehessen mindenféle szabványtalan üzemanyaggal autózni, de a valóság sokkal prózaibb.

Alig egy héttel a kérdésfeltevés után meg is érkezett emailben a válasz. Aki a gázolajat étolajjal keveri vagy üzemanyagként használja, adót csal, mert nem fizeti meg a jövedéki adót az üzemanyag után, gyakorlatilag engedély nélkül állít elő jövedéki terméket. Mintha kisüstben főzné a pálinkát.



Bűn2 - a VPOP válasza, perverzeknek

Az állásfoglalás iránti kérelmében előtárt kérdésére, miszerint - a külföldről származó üzemanyag jogszabályszerűen felhasználható-e, illetve a gázolajhoz sütőolaj keverése és ezen termék gépjármű üzemanyagként történő felhasználása jogszabályszerű-e - a következő jövedéki szempontú tájékoztatást adom.

A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: jövedéki adótörvény) alapján az Európai Uniós jogszabályok és a vámjogszabályok vonatkozó rendelkezéseivel összhangban külföldről (harmadik ország, Európai Unió más tagállama) a magán gépjárművek "személyautó", illetve a kereskedelmi gépjárművek "haszongépjármű" (a továbbiakban: közúti gépjármű) szabványos üzemanyagtartályában a magánszemély vagy a fuvarozó által belföldre behozott üzemanyag jövedéki adómentes és nem idegeníthető el.

Ki merné próbálni?

A jövedéki adótörvény szerint belföldön szabadforgalomban kizárólag adózott üzemanyag forgalmazható. Melynek nagykereskedelmi forgalmazása a vámhatóság által kiadott érvényes jövedéki engedély birtokában, míg a kiskereskedelemi forgalmazása üzemanyagtöltő állomáson, az üzemanyagtöltő állomás helye szerint illetékes település jegyzője által kiadott érvényes működési engedély birtokában végezhető.

A jövedéki adótörvény alapján, figyelemmel a vonatkozó szakmai jogszabályok rendelkezéseire Magyarországon a kereskedelemben közúti gépjárművek üzemanyagaként kizárólag a hatályos magyar szabvány előírásainak megfelelő motorbenzin, gázolaj, illetve cseppfolyósított vagy gáz halmazállapotú szénhidrogén értékesíthető, illetve vásárolható.

Amennyiben a közúti gépjármű tankolására nem Magyarországon kerül sor a gyárilag rendszeresített üzemanyagtartályában lévő nem szabványos üzemanyag felhasználása jövedéki szempontból nem kifogásolható, ha annak forgalmazása a tankolás helye szerint illetékes ország nemzeti szabályai alapján megengedett és hitelt érdemlően igazolásra kerül a külföldön történő tankolás.

Összefoglalva a külföldről származó üzemanyagra vonatkozó jövedéki szabályozást, a közúti gépjármű üzemanyagtartályában külföldről behozott üzemanyag, a közúti gépjármű üzemanyagtartályában a jövedéki adó megfizetése nélkül felhasználható és annak belföldi értékesítése nem megengedett. Ezen üzemanyagot belföldön kínáló, értékesítő, illetve az értékesítést követően birtokló személy, adózás alóli elvonást valósít meg, mely cselekményhez a jövedéki adótörvény szigorú szankciórendszert rendel.

Végezetül tájékoztatom, hogy a hatályos magyar szabvány előírásainak megfelelően a gázolaj sütő olajat nem tartalmazhat, a gázolaj a sütő olaj hozzákeverésével szabványon kívüli termékké válik. A jövedéki adótörvény vonatkozó rendelkezése alapján a gázolajhoz sütő olaj hozzákeverésével "öntésével" jövedéki termék belföldi előállítását valósítják meg, mely tevékenység kizárólag a vámhatóság által kiadott érvényes adóraktári engedély alapján adóraktárban végezhető. Ebből következően a közúti gépjármű üzemanyag tartályában lévő gázolajhoz a sütő olaj hozzákeverését végző személy adózás alóli elvonást valósít meg, mely cselekményhez a jövedéki adótörvény szigorú szankciórendszert rendel.

Fentiek a kérelemben felvetett konkrét esetre vonatkozó álláspontomat tartalmazzák, ezért a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény értelmében, a tájékoztatásomban foglaltak bíróság vagy más hatóság előtt kötelező erővel nem bírnak.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét - dátum, aláírás

Épp így illegális tehát alkohollal, hidrogénnel vagy akár vízzel autózni ma Magyarországon. Egy esetben nem: ha a trutyit külföldön tankoltuk, és persze ezt bizonyítani is tudjuk.