Fáradt olajat a tankba!

Alternatív Mercedesek

2005.11.30. 08:43

A két elvetemülttel a TotalCar szerkesztősége előtt találkoztunk. Rendszám nélküli autókra, fóliázott ablakokra, napszemüvegekre, suttogásra, esetleg bekötött szemmel történő kocsikáztatásra készültem. Ehelyett a nyílt utcán fényképezhettem a kocsikat, nyitogathattam a motorháztetőt, önthettem a tankba trutyit; a tulajdonosok csak annyit kértek, a rendszámot lehetőleg takarjuk ki.

Alternatív üzemanyagok - második rész

Sorozatunk első része, az étolajos autózásról szóló írásunk nemcsak a laikusokat mozgatta meg (köszönjük a sok levelet!), de a témában régóta érdekelteket is. Kiderült, hogy benzinen és gázolajon kívül nem csak étolajjal lehet autót üzemeltetni. Mai témánk: a fáradtolaj-üzem.

Mindkét ifjú bűnöző a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, egyikük negyed-, másikuk ötödéves. Öreg Mercedesek elkötelezett rajongói, adta magát az ötlet, hogy kutatómunkájukat és diplomadolgozatukat valahogy a szeretett lény köré kellene kerekíteni.

A téma: mi mindennel képes eljárni egy dízel Merci? Így a dicsőséges tudományos eredmények, az emberiség ismerettárának bővítése, a jövő energiaforrásának kutatása mellé olyan prózai kis többletelőny társulhat, hogy az egyetemista olcsón közlekedik.

Az illegalitástól sem rettentek meg, de először megpróbáltak törvényes hátteret kerekíteni a pancsolás köré. Mivel valóban kutatás része, utánanéztek, hogy lehetne a VPOP-től engedélyt szerezni. Akár még a jövedéki adót is befizették volna az innen-onnan szerzett üzemanyag-helyettesítők után. Abszurdisztán ezúttal sem hazudtolta meg önmagát; nem jutottak semmire. Sem azt nem mondta a Hivatal, hogy lehet ilyet, sem azt, hogy nem.

Egy Népszabi-cikk a VPOP közleményéből idéz: "Ha a tiszta növényi olaj belső égésű motorok üzemanyagaként kerül felhasználásra, a jövedéki adót a gázolajhoz rendelt adómérték alapján kell megfizetni. A jövedéki adó kivetését az üzemanyag felhasználása, tankolási helye szerint illetékes fővámhivataltól kell kérni".

A Központi Váminformációs Szolgálat is ezt mondta a kísérletezőknek, mármint hogy a Regionális Jövedéki Központtal (jelen esetben: Pesti Jövedéki, Adójegy és Zárjegy Hivatal) kell tárgyalni. Sajna, ez nem vezetett eredményre, megindult a tili-toli. Most a 2004. január 1-jén megalakult VP Jövedéki Kockázatelemző és Kapcsolattartó Központ van soron, ez már középfokú szerv, az előbb említett hivatalok fölött helyezkedik el a VPOP ranglétráján. Ennek megfelelően személyes ügyfélfogadásnak helye nincs, csak levélben lehet érintkezni. Ettől függetlenül érdemes lehet a VPOP szóvivője, Sípos úr által időközben említett térség szerint illetékes Fővámhivataltól is állásfoglalást kérni.

A W123-as

Közben folyik a tudományos munka, úgy is mint jövedéki adócsalás. Kezdjük a kevésbé érdekes kísérleti nyúllal. Az ezüstszínű 240D mostanában leginkább étolajjal üzemel. Használt, nem használt, neki már minden mindegy. 1978-as, a motor felújított, összesen 800 000 kilométert futott, a kasztnit egyszer már cserélték, mert elporladt. Megjárta nyáron Jordániát, most is fickós, remek hangulatban van. Már amennyire egy 1,4 tonnás, 72 lóerős autó fickós lehet. A mai mezőnyben ugyancsak alacsony teljesítmény ellenére ez a blokk egyeduralkodó volt a korabeli 3,5 tonnás Mercedes kisteherautókban (1989-ig szerelték őket ezzel a motorral), sőt a 4,6 tonnás Düsseldorfer becenevű teherautóba is bekerült. A tonnák vonszolását segítette, hogy a csúcsnyomaték 90%-a már 1000 1/min fordulatnál elérhető.

A megbízható üzem érdekében bevetett műszaki trükkök pár apróságban merülnek ki csupán. A motortérben hanyagul félredobva (van hely bőven) egy irdatlan méretű üzemanyagszűrőt találunk, pár száz forintos szűrőbetétjét ötezer kilométerenként kidobni nem nagy anyagi megterhelés. Hasonló igénybevételre méretezett, Szibéria-biztos szűrőt kitermelhetünk a korábban tesztelt KRAZ-ból is. Az üzemanyagcsöveket újra cserélték, de nem nagyobbra, maradt a gyári méret.

Az autó jó időben akár 100% étolajjal vígan eljár. Kipróbálták már 50-50%-ban kevert fáradt olajos gázolajjal is. A lesütött étolajat nagyobb vállalatok üzemi konyhájából kapják, ingyen, a fáradt olajat szervizekből, téeszekből lehet kérni, szintén ingyen. Egy átlagos termelőszövetkezet gépállomásánál évente több ezer(!) liter elhasznált motorolaj is megterem.

Fáradtolaj-üzemnél hidegen kis kék füst jelentkezik, de hát ilyenkor még egyetlen dízelmotorban sem tökéletes az égés. Melegen viszont nem füstöl többé, csak megy. A Merci mostani tulajdonosa alatt 130 000 kilométert tett meg, felét nem gázolajjal. Menetteljesítményét az épp használt üzemanyag alig befolyásolja, csak a használt sütőolaj alacsonyabb energiatartalma érződik némileg a dinamikában.

Energiatartalmak

A friss napraforgóolaj vagy repceolaj energiatartalma némileg alacsonyabb a gázolajénál: 37-40 000 kJ/kg. A lesütött anyagé még kevesebb, mert ez öt-tíz százaléknyi vizet tartalmaz, amit a konyhai manővereknél köt meg a zsiradék; energiatartalma 33-35 000 kJ/kg. De kit érdekel tíz százalék teljesítménycsökkenés, amikor ez ingyen van!

Ráadásul a kisebb kalóriatartalom nem jelent arányosan alacsonyabb teljesítményt, hiszen a gyengébb trutyik sűrűbbek is, így azonos térfogatú beporlasztott anyagból már közel azonos mennyiségű energia nyerhető ki. A motorolaj, a fáradt olaj energiatartalma körülbelül és típustól függően azonos a gázolajéval: 40-45 000 kJ/kg körül mozog.

Végül két kegyelemdöfés azoknak, akik még mindig kételkednek abban, hogy a dolog működik. Kis érdekes link , hogy mi minden megy étolajjal szerte a világban. Itt meg egy angol oldal sok hasznos infóval.