Hadd szóljon a csí!

2001.11.28. 08:06

A konyha a víz és az élelem jelenléte miatt a feng shuiban feltétlenül a jómódhoz kapcsolódik. Ilyenformán érdemes odafigyelni a kesztyűtartóra és a pohártartókra, de még a szivargyújtóra is.

A konyhában ugyanis nem szabad egymás közelébe, vagy egymással szembe állítani olyan őselemeket, mint tűz (-hely) és víz (csap), az autónál is minél messzebb legyen a hamutartó, szivargyújtó és a pohártartó. Bizony, bizony, ugyanígy kap a fejéhez mindeg nyugati, amikor észreveszi, hogy feng shui-alapon mennyire elhibázott a lakása.

Lakóautó-záradék: tűzhely fölé ágyat nem teszünk, ez ahhoz vezet, hogy világutazás közben egyik betegségből a másikba esünk, különös tekintettel megfázásokra és torokfájásokra.

 
   
  Az Ambi Pur Car nagyszerű Feng Shui elem

Ahogy a késeket a konyhában, úgy a szerszámokat az autóban sem szabad látható helyen hagyni - gyilkosság, erőszak, darabolás vagy egyéb negatív hatás társítható hozzájuk. Tény, hogy kés nélkül adott esetben sokkal nehezebb erőszakoskodni, ölni, darabolni. Ugyanide tartozik, hogy minél kevesebb a szöglet, a csínek annál jobb. Ha nagyon szögletes a beltér, oldhatjuk kerek tárgyakkal. Ami a konyhában a bögre, az autóban a kólásflakon, vagy a szögletes szellőzőrostélyra felszerelt kerekbeömlős légfrissítő, ami amúgy is ott van.

 
   
   

A konyhában kedvező hatással vannak a rozsdamentes acél felületek, ahogy általában a fénylő, tükröződő tárgyak is nagyon feng shui. Az új Mini vagy az Audi TT belseje tehát full feng shui.

Lakásokban el kell dönteni, melyik a jin és melyik a jang szoba. Egy szedánnál még lehetnek is ötleteink, az egyterűek azonban alaposan feladják a leckét. A motorház a maga mozgalmasságával, a csövekben zubogó vízzel, a huzalokban vad hordákban csörtető elektronokkal, és hát magával a blokkal annyira nagyon jang, hogy ezen nem is érdemes vitát nyitni.

Amennyiben az utasteret is jangnak vesszük, hisz' utunk során egyfolytában üvöltözünk, telefonálgatunk, vakarózunk, eszünk és sportosan vezetünk, nem árt a Pa Kuára is tekintettel lenni: életünk mely elemét szeretnénk erősíteni. Ha valakinek semmi nem jut eszébe, próbálkozzon a karrierrel és az egészséggel, a kettőből együtt már nagy biztonsággal kijön a jólét. A boldogság persze más tészta, de egyszerre mindent mégse lehet.

 
  Feng Shui a parkolóban
 
  Februárban az egyik legnagyobb Hong Kong-i nagyvállalat kénytelen volt átrendezni a céges parkolót, mert az alkalmazottak arra panaszkodtak, hogy az eredeti csíkozás "a feng shui-szempontok elhanyagolása miatt konfliktusokat okozott". A feng shui-segély munkatársai szirénázva érkeztek a helyszínre, és minden egyes dolgozót alaposan megvizsgáltak. Hol lakik? Születési helye? Ideje? Van a családjában kazánkovács? Így határozták meg, ki hol parkoljon, melyik autó merre nézzen.
Azóta a Hong Kong-i székhelyű ipari óriás munkatársai úgy turbékolnak a vállalati parkolóban, mint egy hatalmas, háromszáz személyes, öltönyös gerlepár.

A nappaliban (utastér) fontos a természetes fény. Az ablaksötétítő fólia nem feng shui. A világos belső anyagok igen. A markáns kísérő színek és a műszaki berendezések (műszerfal, hifi, klímavezérlés, stb.) hangsúlyozása úgyszintén.

 
   
 

Amitől sokan ódzkodnak, de amire a legtöbben azért mégis vágynak, a belső visszapillantó tükörről lógó kabala mérhetetlenül feng shui. Különös tekintettel kövekre, kristályokra. Az ablakban termesztett növény lenne a legjobb, de a gyakorlatban beérhetjük egy kis selyemvirággal, vészhelyzetben régi Guns N' Roses matricával.

A feng shui-sok egyik fő parája, hogy nyitva maradnak ajtók-ablakok. Ők a vécéablakot is zárják; csak addig lehet nyitva, ameddig a teremtő folyamat zajlik. Mihelyt lehúztuk, az ablakot is be kell csukni, sőt, inkább húzás előtt! Ebből valószínűleg az következik, hogy a lehúzott ablak nem feng shui, a legbiztosabb a klíma, belső levegőkeringetéssel.

 
  Garázs-záradék:
 
  Angi Ma Wong feng shui-tanácsadó szerint hálószoba garázs fölött lenni rossz - káros kipufogógázból rossz csí jönni. Ez ellen egy dolgot tehetünk, vörös szövetet rakunk az ágy alá. A tűz szimbóluma segít közömbösíteni az autók fémes kisugárzását. Egy kis fából faragott sárkány is jót tesz az egészségnek a hálószoba keleti falán.
 
   
    Ha nincs teknős, övesállat is jó

A feng shui-ban nagyon fontos a precíz tájolás. Egy jobb terepjáróban vagy átlagos Chrysler-ben alaptartozék az iránytű, amit végül is olcsón beszerezhetünk. Mert bizonyos tárgyakat a megfelelő irányban kell elhelyezni. Észak felé legyen egy teknős (lehetőleg bólogató), mert az jót tesz a karriernek és a védettségnek.

 
   
  Cserépnégyzet - forgalmazza a Zalakerámia

Északkeleti irányban helyezzünk el földes dolgokat, például cserépből készült négyzetet. De semmiképp háromszöget! Aki megmondja, miért pont az északkelet tesz jót a szellemi fejlődésnek, annak megmondjuk, miért nem jó a háromszög.

A keleti oldal nemcsak Döglégy Zolié - ide tartozik a család, az egészség és a hosszú élet. Itten legyenek zöld dolgok, például egy gusztusos mű-karácsonyfa. Taxisok az ünnepekben igyekezzenek úgy várakozni a droszton, hogy a szélvédő alá szerelt karácsonyfa kelet felé nézzen. A családnak persze nem feltétlenül tesz jót, ha a családfő szenteste taxizik, de talán enyhíti a következményeket.

A délkeleti sarok a jómódé. Ide valami vizes szimbólum köll, például hal, de főleg béka, még jobb egy "Vízművek" feliratú svájcisapka.

 
   
    Fekete kutya kék alapon a kalaptartón - az autó tulajdonosa szerencsétlen ismeretlen lesz

Délen hadd szóljon a vörös, de mindenképpen az élénk színek domináljanak. Ha elég vöröset raktunk a kalaptartó kárpitra, szerencsések és híresek leszünk, bár a tapasztalat szerint szerencse és hírnév nem feltétlenül jár kéz a kézben. Elvis például túllőtte a déli vöröset.

A hatásfokot növelhetjük szenvedélyes szimbólumokkal, a kínaiak szerint a fácán ilyen. A megoldás: Arany Fácán paradicsomkonzerv a kalaptartó kárpiton.

A délnyugat a rokonságé és az emberi kapcsolatoké. Ha ezen a részen párosával aggatjuk ki a giccseket, biztosak lehetünk benne, hogy nagyszerű emberi kapcsolatok elé nézünk

A nyugat a gyermekeké, az új vállalkozásoké. A nyugati oldalt díszítsük arannyal, ezüsttel.

 
   
  Fémes dolog az ablakban

Az északnyugat, ami a kelet felé leparkolt taxisok esetében nem más, mint a jobb hátsó irányjelző, a karriert segíti, hatással van arra, hogy segítőkész emberekre leljünk, értékes találkozókon vegyünk részt. A taxis példánál maradva tenyerén hordoz a fődiszpécser. Legalábbis ha fényes, fémes dolgokat aggatunk a jobb hátsó sarokba

Reméljük, olvasóink számára is nyilvánvaló, hogy a feng shui esztelenség. Ami jó a kínainak, nem feltétlenül olyan jó a magyarnak, mint mondjuk a gung bao csirke. A nagy dolgok nem a dekoráción múlnak. Legközelebb a horoszkóp jön!

Ne adja fel! Küldje el ezt a cikket barátnőjének, feleségének. Hátha ráharap az autósújság-olvasásra. Akkor pedig elég néhány hónap, és végre esténként beszélgetni is tudunk.

 
   
   

A TotalCar már meg is alkotta a Parkolásfüggetlen Autós Feng Shui Készlet prototípusát, mellyel a 2002-es Genfi Szalonon mutatkozunk be. A lényeg, hogy a feng shui a lakás megfelelő irányú falaira irányozza elő a tárgyakat, az autó viszont mobil, össze-vissza tájolódó egység. Ezen segít a műszer: a körpályára állított feng shui kellékek minden parkoláskor a megfelelő irányba állíthatók. Az alapváltozatban iránytű alapján kézzel, az automatában a szivargyújtóra csatlakoztatott 12 voltos villanyvasút automatikusan állítja be a teknőst, a halat és a karácsonyfát.
Ha lesz rá igény, elkészítjük az Enduro és a GTI változatot is.

 
 

Szakkifejezések:

 
  Feng: szél
Shui: víz
Csí: természetes energia
Jin: passzív, női energia
Jang: az ellentéte
Az öt elem: víz, tűz, fa, fém, föld
 
   
   

A Feng Shui évezredes ideológia, így fordulhatott elő, hogy az élettani szempontból egyébként meghatározó jelentőségű aromakomfortot biztosító high-tech eszközök kimaradtak a tankönyvekből. Házi szakértőink előtt azonban nem maradhatott rejtve, hogy az Ambi Pur Car például többszörösen feng shui. Egyrészt kerekded, másrészt csillogó, harmadrészt szabadon tájolható. Ráadasul az autó szellőzőrendszere által keltett szél ( feng) párologtatja ki az illatanyagot folyékony (víz- shui) halmazállapotból. A cikket az AmbiPur Car támogatja