Válás közös megegyezéssel

2001.01.03. 09:20
Az új év első napjaitól kezdődően megszűnik a Ford Budaörs és a magyarországi Ford vezérképviselet közti majd tíz éves együttműködés - tudtuk meg az érintettektől. Tóth István vállalkozása - amely egyébként a Ford mintaszalonjának számított - január 1-jétől Autópark Budaörs néven használt autók javításával, szervizelésével és értékesítésével foglalkozik majd.
 
   
   

A vállalkozó lépését a Magyarországon megtelepedett multinacionális vállalatok gondolkodásmódjának megváltozásával magyarázza. Úgy véli, a globalizációs folyamat, a cégfelvásárlások egyértelműen a sor végén álló kereskedőket teszik egyre kiszolgáltatottabbá. A válás így részükről elsősorban gazdasági döntés volt.

 
   
 

Az elmúlt években ugyanis folyamatosan csökkent a cég eredményessége - 2000-ben négy és fél milliárdos forgalom mellett már nem termelt nyereséget -, s minden jel arra mutatott, hogy ennek a márkakereskedői függőség az oka. Tagadhatatlan az is, hogy a Ford idén Európa-szerte szokatlan mélyrepülést mutatott be, Magyarországon pedig a gépjárműimportőrök egyesületének adatai szerint három helyezéssel csúszott vissza az 1999-es eladási statisztikákhoz képest.

 
   
   

A leválási folyamatban egyébként nem a Ford Budaörs az első, voltak, akik tönkrementek vagy szüneteltetik a tevékenységüket. Tóth István biztos abban, hogy hiánypótló vállalkozásba fogott. Az autók zömét ugyanis, amikor kikerülnek a garanciális időből, a márkaszervizek nem, vagy csak drágán javítják, amiben a legsúlyosabb tétel az eredetinek nevezett alkatrészek költsége.

Ugyanazt az alkatrészt akár ugyanabból a gyárból márkajelzés nélkül bő 40 százalékkal olcsóbban be lehet szerezni. Véleménye szerint a Zsiguli-világ már elmúlt, ezek az úgynevezett utángyártott alkatrészek garantált minőségűek. A szerződésbontás egyébként mindkét fél megítélése szerint teljesen korrekt körülmények között ment végbe, a hírt éppen ezért Madarász György, a Ford PR-igazgatója nem kívánta a TotalCarnak kommentálni.