Japánban felkel végre a nap?

2000.11.03. 09:35

Újabban két olyan japán autógyártóról is kedvező hírek érkeztek, amelyek az elmúlt hónapokban jobbára csak a negatív tudósítások révén kerültek a gazdasági lapok címoldalára. A Nissannál végre jelentősen javuló eredményt értek el, a Mitsubishinél pedig a DaimlerChrysler ambíciózus tervei alapozzák meg az optimista hangulatot. Persze, hogy a jó hangulat tartós marad-e, nehéz lenne már most megjósolni...

 
   
   

Az optimista hangulatot csak erősíti a távol-keleti szigetországban, hogy az októberi járműeladások összességében 6,5 százalékkal bővültek a detnews.com információi szerint. Ha részletesebben megnézzük az adatokat, jól látszik az is, hogy míg a személygépkocsik értékesítése hét százalékkal emelkedett, a teherautók és a buszok eladásai 5,3, illetve 7,3 százalékkal estek vissza. A személykocsik piacának bővüléséből természetesen a három nagy gyártó, a Toyota, a Nissan és a Honda is jelentősen profitált, négy, hét és tizenkilenc százalékkal növelve teljesítményét.

Ami a bevezetőben említett két küszködő céget illeti, kezdjük a ,,könnyebbik esettel", a Nissannal, amelyben a Renault szerzett nemrégiben meghatározó - 37 százalékos - tulajdonrészt, s amely így a francia gyár legfontosabb távol-keleti bázisának is tekinthető. A hosszú ideje veszteséggel küzdő gyár most közel kétmilliárd dolláros (220 milliárd jenes) működési eredményt vár a 2000. esztendőben.

A Nissanhoz nemrégiben kinevezett válságmenedzser, a Párizsból érkezett Carlos Ghosn ezért nem kis örömmel jelenthette be: ,,Nissan is back", vagyis a gyár ,,visszatért" (nyilvánvalóan a jó útra gondolt a vállalatvezető). A Financial Times (FT) szerint a korábban az összeomlás szélén álló cég mára a japán vállalati struktúra kísérleti laboratóriuma lett. Az FT szerint a Nissan jelenleg egy olyan reformműhellyé alakult, amely a profitra koncentrál. Így akár gyárak bezárására, az alkalmazottak létszámának csökkentésére, a menedzsment gyökeres átstruktúrálására is például szolgálhat.

Mások viszont arra a veszélyre hívják fel a figyelmet, hogy a hosszú távú érdekeket is legalább annyira szem előtt kell tartani, mint a rövidtávú profitszerzést. Éppen ezért tartják veszélyesnek, hogy a Nissan egyre inkább veszít dinamikájából, különösen a Hondával szemben, amely immár Japán második legnagyobb autógyárává küzdheti fel magát.

Egyelőre azonban Ghosn számadatai sokkal nagyobb súllyal esnek latba, mint az elemzők fanyalgása, s a szeptemberben záruló félév (Japánban ugyanis márciusban van vége a pénzügyi évnek) során 58,5 milliárd jenről 136,6 milliárd jenre emelkedett működési profitot nem is kellett sokat magyarázni.

Ugyancsak derűlátóak egy másik japán autógyártó cégnél, melyet szintén európai, pontosabban egy német-amerikai gyár irányít lassanként teljhatalommal. A visszahívási és minőségbiztosítási botrányokba keveredett Mitsubishinek igencsak elkél majd a transzkontinentális segítség, amelyet - ha nem is önzetlenül - a DaimlerChrysler ajánlott fel. A német-amerikai konszern ugyanis gyakorlatilag a japán autógyár teljes bekebelezésére készül, miután meggyengültek a Mitsubishi pozíciói a távol-keleti piacokon.

Ezt a szándékot erősíti az a hír is, amely szerint a DaimlerChrysler radikális átalakítást tervez a Mitsubishi Motorsnál, amelyben egyébként 34 százalékos tulajdonhányaddal rendelkezik. (A németek nemrégiben jogot szereztek a többségi részesedés megszerzésére is.)

A Mitsubishinél egyébként éppen most lépett hivatalba az új japán elnök, aki - a visszahívások miatt lemondásra kényszerült - elődjénél sokkal kisebb hatáskörrel rendelkezik majd. Takasi Szonobénak ugyanis osztoznia kell majd a hatalmon Rolf Eckrodttal, akit Németországból küldtek a szigetországba, s akinek hasonló lesz a feladata, mint Carlos Ghosnnak a Nissannál: konszolidálni, rendbe rakni a meggyengült autógyárat. Takasi Szonobe ezzel egybehangzóan vélekedett - a detnews.com szerint - ő is bízik az Eckrodttal való együttműködésben (mi mást is tehetne...), s a hatékonyság növelésében látja a német-japán menedzsment legfőbb feladatát.

Carlos Ghosn-t nem akárki állította egyébként Eckrodt elé példaképül: saját főnöke, a DaimlerChrysler vezére, Jürgen Schrempp nyilatkozott a Financial Timesnak dicsérően a Renault emberéről. Schrempp szerint ,,Ghosn jó munkát végez, nevezhetnénk őt jégtörőnek is".

Schrempp abban bízik, hogy jövőre a Mitsubishi is nyereséges lesz, remélhetően Rolf Eckrodt tevékenységének köszönhetően. Schrempp optimizmusát indokolja, hogy a DaimlerChrysler az idei harmadik negyedévben javított eredményein, így például a konszern forgalma 8 százalékkal emelkedett, 37 milliárd euróra. A működési profit pedig az előző évi 3,3-ról 3,5 milliárd euróűra növekedett. A német-amerikai menedzsmentben tehát nincsen hiba. Kérdés persze, hogy ami jó volt az öreg kontinensen és az Újvilágban, beválik-e a távol-keleti szigeten is...