Élmény kontra biztonság

2002.08.30. 11:13

Svájcban, Németországban és Ausztriában a megkérdezettek 90 százaléka jó vezetőnek tartja magát. Ez a probléma alapja. Pedig kritikus helyzetben már nem biztos, hogy a szokásos 40-60-as sebességgel meg tudjuk oldani a problémát.

 
   
   

Stefan, a stuttgarti instruktor az első feladatnál (szlalom) rám szólt, hogy két kézzel fogjam a kormányt. Nem 10 óra-2 óra-pozícióban, hanem kétoldalt, tehát három-kilenc óránál. Jó, de akkor hogyan könyökölök ki az ablakon?! Instruktőrnek nem mondunk ellen, a harmadik körben már minden erőm megfeszítésével próbáltam két kézzel fogni, és csodák csodája, sikerült.

Aztán vízzel locsolt műanyag felületen kellett megállni, ugyanitt elkerülő manővert végrehajtani az ABS használatával, amit tövig nyomott fékkel kötelező aktiváltan tartani. Jóval nehezebb, és ESP nélkül szinte lehetetlen küldetés két kerékkel a műanyagon, két kerékkel aszfalton elkerülő manővert tenni, 70-nel.

 
   
 

A dízel automata A osztállyal már az is izgalmas volt, hogy (klíma ki, ablak fel, start előtt padlófékkel felpörgetve a motort) elérjük a 70-es tempót, amikor a csúszós részre érve Bessenyei Péter tűnt fel szemből, Red Bull márkájú gépével, úgy 10 méteres magasságban, bedöntve. Ilyen csillagászati együttállás esetén azért az A-Mercivel is fel lehet dönteni néhány bóját. Állítólag Budaörsön szállt fel, hogy csapasson egy kicsit Tökölön, és már ment is visza. Ilyet élőben még nem láttam, de most már értem, miért járnak olyan sokan életük kockáztatásával légibemutatókra.

A túlzott sebesség miatt több jóízűt is pörögtem az E-Klasséval, Stephan tett néhány keserű megjegyzést a tányérmosogató kormányzásről, egy másik német instruktor pedig vigyorogva imitálta az egykezes kormánytekerést, jelezve, érti ő a tréfát. Kikönyökölni egyébként sajnos nem lehet, mert az ablak lehúzását kerek perec megtiltották.

 
   
   

A vizes köríven félúton gyorsításnál megvárjuk, míg megindul az autó hátulja, aztán gázelvétellel és ellenkormányzással korrigálunk. Stephan szól, hogy két kézzel fogjam a kormányt, mert ezt a tenyerelős karkörzést a tányérmosogatók végzik. Az utolsó feladat egy váratlan helyzet szimulálása: csak az utolsó pillanatban villan fel a nyíl, jobbra vagy balra kell megkerülni a babakocsit toló virtuális anyukát. A helyzet annyira váratlan, hogy a bal oldali lámpán van a jobbra mutató nyíl, a jobb oldalin a bal. Ez is csak hasonló, mint a többi, annyiban, hogy 73-mal még csak-csak megcsinálja az ember, 79-nél már vége a dalnak.

A tanulság? Nem kell gyorsan menni, és egy sebességkorlátozásnál egyáltalán nem mindegy, 50-nel vagy 60-nal haladunk. Az ABS és ESP nélküli autók persze adnak némi kamikaze-megnyugvást: azokkal egy csúszós-kikerülős helyzet megoldása reménytelen.

 
   
 

Edgar Welzel főinstruktőr, a turnézó csapat vezetője hozzáteszi, a lényeg, hogy az autó nem okoz baleseteket. Hanem a Fahrer, az az oka mindennek.
-A balesetek 75-80 százaléka az 50-80-as sebességtartományban történik. Ez az a sebesség, amivel a városban haladunk. Autópályán nincs annyi autó, kevesebb a vészhelyzet, és magasabb sebességnél jobban oda is figyelünk. A külső ingerekhez még olyan nehezítések is társulnak, mint a fáradtság és a stressz.
Európában a halálos balesetek 25 százalékának oka a pillanatnyi elalvás. Amerikában, ahol szigorúbbak a sebességkorlátozások ez 36 százalék: az emberek nem koncentrálnak annyira. Az európai biztonságtechnikai szakemberek ezért javasolják az amerikaiaknak, hogy emeljék meg az autópálya-sebességhatárokat.

 
   
   

A lényeg, hogy A-Merciben ilyen ügyességi feladatokat végrehajtani tiszta szívás: az A-Klasséban nem lehet kikapcsolni az ESP-t. Bekapcsolt ESP-vbel viszont még a legvadabb feladat is könnyedén teljesíthető. Például 80-nal hirtelen kikerülő manőver (jávorszarvas-teszt?), nagy rántás balra, vízen, aztán szűkülő bólyasorba be. Bárki megcsinálja: a Mercinél a jávorszarvas-tesztet követő PR-vesszőfutás után olyan menetbiztonsági elektronikát fejlesztettek, ami a látványos autózásnak ellensége, az unalmas, biztonságos révbe érést viszont szinte garantálja.

A C és E osztályokban ha lehetett, sunyin kikapcsolgattuk az ESP-t, mert a kockázatmentes pörgésnél jobbat nehéz kitalálni, ráadásul ha nem pörgünk, de ESP nélkül teljesítünk egy feladatot, az már sikerélmény.

 
   
  Stefan, a stuttgarti instruktor támaszkodik a Smartnak

A végén az összes feladatot egyhuzamban, időre kellett végrehajtani. A versenyt közmegelégedésre Földi Tamás nyerte, aki a szeptember 19-én Brnóban tartandó West Race Day-en is részt fog venni. Ott először AMG-Mercikkel versenyeznek a srácok, aztán DTM-autókkal (német túraautó bajnokság), aztán Forma 3000-esekkel, végül a győztes meghajthatja David Coulthard McLarenjét.

Tamás elég félelmetes időt ment, hiba nélkül, és a neve meg az arca nem véletlenül volt ismerős: a TotalCar gokartbajnokságán is megalázó időket ment. Példás önfegyelemmel nem is írom, hogy ott tűnt fel.