A város megtelt

2000.07.18. 21:14

Eleinte a belvárosban minden parkolóhelyhez fölállítottak egy órát. Hamar kiderült, ha a rendszert bővíteni akarják, márpedig akarták, akkor ez túlságosan költséges és nehézkes. Átváltottak a társas órákra, vagyis egy szerkezet egy bizonyos utca szakaszon várakozó autóknak ad ki parkolójegyet.

 
   

Az önkormányzatok általában arra hivatkoznak, azért kell fizetni a parkolásért, mert az autós közterületet foglal. Fizetnek a vendéglők a teraszokért, az újságos kioszkok tulajdonosai, mindneki, aki lefoglal egy darabka aszfaltot. Az egyre jobban fosztogatott önkormányzatok igyekezete is érthető, hogy némi többletbevételhez jussanak.

A fizető parkolók segítségével a lakókat ügyes húzással késztetik a sokak által elbliccelt súlyadó befizetésére. Kizárólag az juthat az ingyenes, vagy méltányosnak nevezett összegért éves parkolójegyhez, aki a csekkszelvénnyel igazolja, nem tartozik az autósok kedvenc adónemével a polgármesteri hivatalnak.

Jelenleg már csupán egy- két megyeszékhelyen várakozhatnak ingyenesen a gépkocsitulajdonsok. Ott is csak amíg ki nem dolgozzák a a parkolási övezetek árait, s az üzemeltetőknek kiírt pályázatokat. Két fő irányzat figyelhető meg. Az egyik a különböző díjzónákra esküszik, ilyen a főváros is, a másik az egységes parkolási árakat részesíti előnyben. Budapesten jelenleg három parkolási társulás működik.

Az V.kerület, a XIII.kerület és a IX. kerület a fővárosi önkormányzattal két társaságot alapított, míg a VI., VII. és VIII. kerület a főpolgármesteri hivatalt kihagyta, azzal vádolva az önkormányzatot, hogy lefölözné a hasznot. A Fővárosi Közterületi Parkolási Társasághoz 9600, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-hez 5700 parkolóhely tartozik. A Teréz-, Erzsébet- és Józsefvárosiak most alakították ki a Kis- és Nagykörút közötti zónáikat.

 
   

A fővárosban a helyszíntől függően óránként 60-240 forintért lehet várakozni. Hasonló tarifákkal dolgoznak a foghíjtelkeken működő magánparkolók is. Kevés parkolóház van Budapesten, de a hazai autósok többsége számára megfizethetetlenül magas várakozási díjak miatt ez a kevés is sok. A parkolóházakban sosincs teltház.

A gombamódra szaporodó plázák nagyjából 12 ezer parkolóhellyel várják a az autósokat. A módszerek különbözők. Akad olyan bevásárló központ, amelyik ingyenes, máshol csak az első óra jár grátisz. A tervek szerint hamarosan több földalatti garázs és parkolóház épül. Egyelőre kétséges, hogy okos dolog e akár újabb parkolási lehetőségekkel is további autóforgalmat vonzani a belvárosba, például a Szent István térre, vagy a Roosvelt térre.

Vidéki városok parkolóhelyeinek száma és ára övezetenként: VÁROSOK PARKOLÓHELY ÓRADÍJ ÉVES DÍJ Veszprém 1264 200/100/50 27720 Székesfehérvár n.a. 120/80/40 50 000 Győr 1461 100/60/40 1500 Szombathely 2632 120/80/40 28 900 Kaposvár 462 100/80 - Tatabánya 0 - - Salgótarján 180 70 66 000 Szeged Kb. 3000 80/45 31 000 Zalaegerszeg 1600 140/100/60 40 000 Pécs 550 120/80/50 100 000 Kecskemét Kb. 1000 80/60 17 500 Gyöngyös 0 n.a. n.a. Szolnok 600 30 25 000 Békéscsaba 0 - - Nyíregyháza Kb. 2000 80/40/20 21 000 Miskolc Kb. 3000 85/43 19 920 Debrecen 1840 100/60 30 000