Cúgos futam Egerben

I. Pneumobil Verseny

2008. május 23., péntek 05:30

Az egyik: az újra itthon termelt zöldséget, gyümölcsöt szamaras kordéval visszük a legközelebbi piacra, és egész életünkben egyszer megyünk a tengerre nyaralni – egy évig zötykölődünk oda, pihenünk a partján két hetet, és újabb egy év alatt haza is érünk, élmények sokasága alatt roskadozva. A másik: még jó időben kitaláljuk, és szerencsés esetben el is terjesztjük azokat az új hajtásmódokat, amik lehetővé teszik, hogy továbbra is működjön a géperejű közlekedés, miközben a Föld ökoszisztémáját a mostaninál sokkal kisebb terhelés éri.

Ahogy a probléma kezd a fejünkre nőni, egyre magasabb hőfokon izzanak a tudós agyak, és kísérleteznek mindenfélével, napelemtől az üzemanyagcellán át villanymotorig ( korábbi cikkünk erről itt ). Szóba jöhet többek között a sűrített levegő is – minden bizonnyal így gondolták a Bosch Rexroth magyarországi vállalatainál, amikor meghirdették a Pneumobil Versenyt, a légjárgányok első nagy hazai összecsapását. A felsőoktatási hallgatóknak kiírt versenyre húsz egyetemi és főiskolai csapat jelentkezett, és tizenhat állt végül rajthoz a BR egri penumatikagyárának udvarán kialakított pályán. A hajtáshoz szükséges elemkészletet, a hengereket, a csatlakozókat és a vezérlést a Bosch Rexrothtól kapták.

Az alkatrészek mellé paraméterkönyv is járt, melyen a versenyen indulás feltételei között szerepelt, hogy a járművek összsúlya zsokéval együtt minimum 120 kilogramm lehet, hajtásukra maximum hat henger szolgálhat, két különálló körös fékrendszerrel plusz rögzítőfékkel kell rendelkezniük, és be kell építeni egy úgynevezett vészstopkört is, amivel veszélyes forgalmi szituációban, vagy szerkezeti károsodással fenyegető műszaki probléma esetén a meghajtásban serénykedő levegőt el lehet engedni. Megengedett két motor beépítése egy kocsiba, lehet a hajtásláncban sebességváltó, illetve szabadonfutó is. Előírás volt továbbá a bukósisak viselése, mert így elsőre ugyan senki sem számított 250 kilométer/órás pályacsúcsra, de jobb a békesség.

Értem én, hogy pneumobil, de mi hajtja?

A sűrített levegős motor az egyik legleleményesebb, egyszersmind legkecsegtetőbb alternatív közúti járműhajtási ötlet a belső égésű motor kiváltására. A pneumotor voltaképp egy fordított kompresszor. Azaz adva van egy sűrített levegős tartály, amiből a levegő egy szelepen át bejut a klasszikus dugattyús motoréhoz igencsak hasonló hengerbe, lefelé meglöki a dugattyút, ami megforgatja a főtengelyt, ami a váltón át a kerekeket. Majd a dugattyú felfelé mozogva egy másik szelepen át kilöki a levegőt, immár ellenállás nélkül, felballag a felső holtpontra, és kezdődik az egész elölről.

A pneumotort a nagy autógyártók közül az indiai Tata veszi a legkomolyabban. Szőröstül-bőröstül megvette a The Aircar néven elhíresült projektet, és – szívből remélem – hamarosan elkészíti az első szériaérett légautót. A pneumobil előnyei: könnyen, gyorsan "feltankolható", tölthető akár közvetlenül sűrített levegővel, akár elektromos hálózatról beépített kompressszorával, és nincs emissziója. Kedvenc műszaki trükköm az egész koncepcióban, hogy a nagy nyomás alól szabaduló levegő igen hideg (gondoljunk csak a lederesedő becsavart szódáspatronra), így remekül használható az utastér klimatizálására nyáron.

- Rácz Tamás, felelős szerkesztő, elkötelezett pneumobil-fan -

A szervezők a hozzájuk beküldött terveket átnézték, elemezték, és tanácsokkal segítették a csapatokat, hogy ne a depóban derüljön ki: hiába a sok briliáns ötlet, mégsem megy a gép. Ennek, no és természetesen a mérnökpalánták ügyességének és precizitásának is köszönhető, hogy a hétvégén mind a tizenhat csapat el tudott indulni, sőt a célba meg is tudott érkezni. A megszállott mérnökök – az egri gyárban van belőlük jó néhány – gépátvétel címén már péntek délután a versenykocsik mellett, felett, alatt és körül serénykedtek, lelkesedésüket higgadt mérnökmondatokkal palástolták, de a szemek, kérem szépen, a szemek, azok csillogtak. A csapatok igyekeztek felmérni az erőviszonyokat, így ők is alaposan végigvizitálták a teljes mezőnyt. A szakmázásnak egy Egerben elmaradhatatlan borkóstolós vacsora vetett véget, a duhajkodás azonban a korai kelésre tekintettel elmaradt: sokan szombat reggel hatkor már a léghajtányok körül matattak. Vagy versenyez az ember, vagy nem, középút nincs, kicsit versenyezni nem lehet.

Egyelőre egyik pneumobil sem emlékeztet Ferrarira, és lehet, hogy a későbbi generációkat sem szupersportkocsi-irányba fejlesztik. Ha általánosítani akarunk, egy légautó nagyjából a következőképpen néz ki: három vagy négy biciklikerékre támaszkodó acél- vagy könnyűfém váz, benne egy kollégiumi selejtezésből kimentett, fénykorában rikító színű műanyag szék, biztonsági övvel, mert azért pluszpont jár. Az ülés mögött a légmotor és tartozékai, valahol egy szabványos, tízliteres gázpalack, benne kétezer liter levegővel.

Rengeteg kerékpáralkatrész: váltók, kerekek, fékek, bowdenek, vázelemek, tán még csengő is. Továbbá itt-ott jelzésszerű karosszériaelemek, leginkább sufnifuturisztikus stílusban. A formai spektrum a rokkantkocsira hajazó megoldásoktól az ízirájderes elemeken át a marsjáró stílusig terjed. Szakértőknek további információ, hogy a hajtást alapvetően kétféle módon oldották meg: a többség a hajtókaros kivitelt választotta, néhány csapat azonban lineáris meghajtást épített. Maga az alap-alapelv persze ugyanaz: a palackból a reduktoron át érkező sűrített levegő kitágulni igyekezvén a hengerekben munkát végez, a henger lineáris mozgását így vagy úgy forgó mozgássá alakítják át, és már gurulhat is a légszekér.

Én egy ilyen pneumobilversenyt nagyon jól el tudok képzelni úgy, hogy egyszerre rajtol a mezőny, és az alig hallható puffogással száguldozó race-carok agresszív vezetői egymást szorítják ki a szűk kanyarokban, harminccal száguldanak a célegyenesben, és ha valami durva baleset után teleszóródik a pálya egyedi gyártású alkatrészekkel, bejön a biztonsági bicikli. Esetleg az egy-egy provokatív manőveren feldühödött versenyzők bukósisakot, tartalék léghengereket, sőt akár egész kompresszorokat vágnak egymáshoz a paddockban, miközben a feltüzelt közönség a pálya szélén a kezét rázza, persze csak az egyiket, mert a másikban sört tart. Nos, míg a pneuversenyek szubkultúrája így vagy máshogy kifejlődik, várni kell. Most még csak az alapoknál vagyunk: a gépek nem egymással versenyeztek, hanem csak az idővel, egyszerre egy jármű suhant az aszfalton, és a mért köreredményeket összevetve alakultak ki a helyezések. A nagyrészt szakmai közönség azonban így is szemlátomást jól szórakozott – és ezt a versenyt végül is nekik szervezték.

Lássuk az eredményeket: az I. Pneumobil Verseny abszolút győztese a Debreceni Egyetem csapata, a DE-AMTC lett, és ők nyerték a távolsági futamot is, egy palackkal több mint hét kilométert téve meg. A leggyorsabbnak a Kecskeméti Főiskola csapatának, a GAMF SZPSZ-nek a járgánya bizonyult, ami a hivatalosan mért körben 25 km/órára gyorsult, de versenyen kívül elérte a 28 km/órát is. A konstrukciós díjat a Budapesti Műszaki Egyetem egyik csapata, a Gyalogkakukk érdemelte ki, a közönség díját pedig – amit a szurkolás hangerejének műszeres mérése alapján ítéltek oda – a BME másik csapata, a Villanyos kapta.

Tudományos felütéssel indítottunk, fejezzük is be azzal: nagyon valószínű, hogy nem a léghajtás oldja majd meg a közlekedés globális problémáit. Bár a járművek csak azt a levegőt pufogják vissza, amit az üzemanyagtartályul szolgáló palackba belesűrítettek, így látszólag teljesen tiszta üzeműek, a helyzet valójában nem ilyen egyszerű. A sűrítést végző kompresszorok hajtását – azok motorjában vagy az elektromos áramot termelő erőművekben – ugyanis végső soron fosszilis üzemanyag, tehát kőolajszármazékok, gáz, illetve atomenergia szolgáltatja. Ugyanakkor a hírek szerint Indiában már sorozatgyártáshoz közeli állapotban vannak olyan modellek, amelyek a városi forgalomban elfogadható sebességgel és hatótávolsággal rendelkeznek, a léghajtás létjogosultsága bizonyos területeken és szituációkban tehát rövidesen bizonyítást nyerhet.

De az egri Pneumobil Verseny kapcsán nekem nem is ez volt az igazán fontos. Hanem: ahogy elnézegettem a járgányok körül sürgölődő fiatalembereket, arra gondoltam, talán köztük van az a srác is, aki tényleg kitalál majd valami eget rengetőt. Talán az a terepszínű rövidnadrágban csavarkulcs után kutató rocker, talán az szőke, álmodozó tekintetű CAD-CAM-függő szemüveges, talán az az esetlenül mozgó, testes, bozontos mackó, aki nagyot fújtatva emeli odébb a járgánya hátulját, megoldja majd, hogy szegény szamaraknak ne kelljen újra igába hajtaniuk a fejüket, és hogy mi, napimádó tudatlanok ne csak egyszer láthassuk életünkben a tengert.