Visszavesznek a modellfrissítésből

2000.12.18. 11:33

Noha a teljes 2000. évi teljesítmény összegzésére még nem áll rendelkezésre minden adat, Szórád József, a 10 éves fennállását ünneplő Porsche Hungária ügyvezető igazgatója közel 120 milliárd forintosra becsülte cége idei forgalmát, ami mintegy 20 százalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest. Mint azt a TotalCarnak elmondta, az idei modellparádét 2001-ben visszafogottabb ütemű frissítés követi, a hangsúly az ügyfélkapcsolatokra és a finanszírozásra tevődik át.

 
   
   

A cégcsoporton belül, márkától függően, majd 40 százalékos a részletfizetők aránya: ez jelenleg jóval a magyar átlag alatt van, nem csoda tehát, hogy a finanszírozásnak e formáját is bővíteni kívánják. Jellemző módon a 2001-es tervekben már az Audi márka is kiemelten foglalkozik például a használtautó-beszámítás mind szélesebb népszerűsítésével. Szórád ugyanakkor óvatos optimizmussal kezeli a jövő évet, ahol tavasszal az Audi háza táján az új A4-es modell bevezetése okozza majd a legnagyobb izgalmat.

Továbbra is teljes gőzzel termel a győri üzem, ahol beindul az A3-asok gyártása. Jól szerepelt a Seat márka több, mint 4350 gépkocsi kiszállításával, 2001-re pedig az új Alhambra debütálásával és a meglévő modellek PdTDI motorral történő bővítésével készülnek. A VW-csoporton belül Walter de Silva vezető dizájner elképzelései nyomán a Seat várhatóan 2002-ben hajtja végre újabb modellváltását.

 
   
 

A legdinamikusabb növekedést az immár 5,22 százalékos piaci részesedést kivívó Skoda könyvelhette el. A jövő évi újdonságokat is erre alapozzák - kombi és lépcsős hátú Fabia, valamint egy nagy titokban előkészített B5 fantázianevű limuzin, amellyel a felsőbb kategóriába szeretnének betörni a Mlada Boleslav-i gyártók.

Végül, de nem utolsósorban a 8,3 százalékos piaci részesedéssel bíró Volkswagen jövő évi tervszámai tükrözik leghívebben az ügyvezető igazgató óvatosságát: a bő 10 százalékos növekedést kevesebb új modellel szeretnék megvalósítani: a Lupo 3L-en kívül január közepétől rendelhető az új Passat Variant, és 2001 második felében néhány további új modell. Bár a Németországban igen sikeres, 3 literes autónak kikiáltott dízelmotoros Lupo 2001-ben már Magyarországon is kapható lesz, a 3,5 millió forint körüli vételár nem valószínűsíti egy új népautó szerepére.

A cégcsoport a szűkülő magyar piacon újabb beruházással igyekszik megtartani pozícióját: az ügyfelek jobb kiszolgálása és a háttérmunka megerősítése érdekében jövőre egy 4 milliárd forintos beruházás veszi kezdetét Budaörsön. A bő egy év alatt elkészülő logisztikai központ a márkaszervizek gyorsabb alkatrészellátását is lehetővé teszi majd. E törekvés egyben gazdasági kényszer is, hiszen az eladások csökkenő üteme a márkakereskedőket egyre inkább arra ösztönzi, hogy a szervizelésben és a javításban keressék meg kieső jövedelmüket.