A spanyol inkvizíció

2003.07.08. 11:01

A spanyol inkvizíció félelemetes elit katonái egy kényelmes TV-fotel segítségével próbálnak halálra kínozni egy idős hölgyet. Legalább ekkora kegyetlenség autós újságírót Porsche tesztnapra küldeni, de végül minden jól alakult, a puha párnákat sikerült megúszni.

 
 

A meghívóban nem szerepelt a pontos időbeosztás, így a kétszer is említett erdei élmény-pálya alapján arra gyanakodtam, egy egész napos Cayenne-tesztre akarnak rávenni. Jó-jó, tudom, hogy az is Porsche, de ha már lúd, legyen lapos és széles... Enyhe aggodalommal és teljesen összeragadt szemekkel igyekeztem a kora reggeli találkozóra, ahol még mindig nem adtak megnyugtató választ a napi programmal kapcsolatban. Majd meglátjátok, mondták, a szájuk szegletében láthatatlan mosollyal.

Gyanakvásom tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy a meghívottak közel fele nem jött el a találkozóra. Lehet, hogy tudnak valamit?

 
   
   

Nem tudtak semmit. A Ring hátsó részén fölállított mindenféle Porschék látványa teljesen megnyugtatott, azaz korábbi idegességem átadta helyét egy másik fajta bizsergésnek. A nagy műgonddal összeválogatott kollekció láttán ugyanazt a lelkesedést, ámulatot éreztem, mint egy-egy utcán elcsípett csoda esetén, de ezúttal volt még valami. Az ilyenkor szokásos lefagyásból (tátott száj, remegő hang, meredező szőrszálak), egy apró gondolatfoszlány ébresztett, ami azt súgta: mindjárt vezetheted őket, akár az összeset...

Szerencsére nem is húzták sokat az időt, rövid köszöntők, a csoportbeosztás kiosztása és némi helyes üléshelyzet tréning után oszolj!-t intettek, és mindenki elindult a ring kijelölt pontjaira.

 
   
 

Ha nagyon kötözködni akarnék, azt mondanám, hogy kicsit szerencsétlenül alakult, hogy elsőként egy szlalompályán ülhettem Porsche-ba, de egyáltalán nem akarok. Türelmesen vártam, míg a 260 lóerős Boxster S-ben elfoglalhattam a J1-et, instruktorunk, a mindig mosolygós, (naná, nekem is fülig érne a szám, ha munka címszó alatt folyamatosan ilyen autókat kellene csapatnom a világ összes táján) Herby Zwack-Wandrey mellett. Az övet még becsatoltam, de innentől nem emlékszem, mert nagyon erősen kellett kapaszkodni, agyam pedig csak a hallójáraton érkező információkat dolgozta fel.

 
   
   

Az biztos, hogy nem Herby szlalomtechnikájára figyeltem, mert amikor szólt, hogy én következem, rájöttem, fogalmam sincs mennyivel lehet bemenni az első fordulóba, kell-e fékezni a középső lassító előtt, vagy, a hátsó visszafordítót szűken, avagy teljesen kívülről kell venni. Nem bírtam figyelni, hiszen a hihetetlen dinamizmustól és a 3,2-es boxerből érkező néhol hörgés-, néhol morgásszerű hangtól annyi adrenalin termelődött bennem, ami egy átlagos óvódáscsoport elpusztításához bőségesen elegendő.

 
   
 

Onnantól azonban, hogy a kormány a kezembe került, mindez nem is érdekelt: egy autóval, ami ilyen kedvvel gyorsul, ami ilyen finoman, a kezek és lábak mozgásának tökéletesen megfelelve megy rá az ívekre és ilyen diszkréten korrigálja a hibákat, a bénázás is nagyszerű tapasztalat. Gondoltam, beszólok a fejtámlák mögötti, szerintem nem túl szép púpok miatt, de ezek nyilvánvalóan csökkentik az utasok körüli turbulenciát és javítják az autó légellenállását. Vajon létezik haszontalan Porsche-kiegészítő?

A szlalomot követően már az egész csapat egy felszabadult, közepes eufóriában csacsogó társasággá alakult, kora reggeli mosolygásunk letörölhetetlen vigyorrá változott, még a titokban tartott szlalom-eredmények miatt sem aggódtunk túlzottan.

 
   
   

Ezután következett az erdős részen kialakított off-road pálya, a nap leglassabb része, a világ leggyorsabb széria terepjáróival. Meglehetősen impozáns a Cayenne technikája, ahogy a bőven két tonna feletti böhömöt rakétakilövés előtti állapotban megtartja a siratófal meredekségű emelkedőn, vagy ahogy finoman, a pedálok érintése nélkül, a sebességet folyamatosan kontroll alatt tartva leereszkedik a szintén laza talajjal borított másik oldalon.

 
   
 

Nem okoznak gondot a gödrök, a dőlés a féltermészetes döntött kanyarban, vagy a kiszögellések átlépése, de azt hiszem nem én voltam az egyetlen, akit jobban felvillanyozott terep pálya közvetlen szomszédságában időről-időre izomból kihúzatott, helyenként erőteljesen fütyülő Carrerák hangja.

 
   
   

Erre még várni kellett, de eljött a nap azon része, amihez nem kellett oktató. Meglehetősen nagyértékű konvojt alkotva Hatvan felé vettük az irányt az M3-ason. Egy csukott tetős, olajzöld színű klasszikus kivitelű Carrera sofőrülésére vágódtam be. Az autó már a motor beindításakor jelezte, egyre jobban közelítünk a sportautó kategória kemény magjához. A motorhang egy oktávval lejjebb szól, mint a Boxster S-é, az autó még 200 felett is úgy húz, mint alatta, iszonyatosan.

 
   
 

Egy merész teherautó kapcsán a fékeket is letesztelhettük, jól működtek. Az autó a bő ötvenszázalékos sebességtúllépés környékén is hihetetlen biztonságos érzést nyújt, stabil, rezzenéstelen az úton, nem akarja minden gázfröccsnél megviccelni a sofőrt. Egyetlen hibája a Tiptronic váltó, a kapcsolások jó másodperces késéssel történnek, ebben az esetben már élvezetesebb az automatikára bízni a váltást, és csak a kormányra koncentrálni.

 
   
   

A visszaútra az autó nyitott tetejű változatára sikerült lecsapni. A súlytöbblet miatt a kabrió talán még jobban fekszi az utat, mint a zárt 911-es, de nem megy észlelhetően rosszabbul, legalábbis ezen a pár kilométeren nem éreztem számottevő különbséget. A hangélmény nyitott tetővel már-már orgazmikus volt, úgyhogy a visszaút nagy részét az ideálisnál eggyel-kettővel alacsonyabb fokozatban tetük meg.

 
   
 

Ebéd után végre kimehettünk a pályára. A ring hátsó részén, a Mansell-kanyart követő hosszú visszafordító után egy sikánt, majd egy bal és egy hosszabb jobb ívet teljesíthettünk. Első alkalommal egy kéziváltós piros Carrerával tepertünk. Egyértelművé vált, hogy a Porsche manuális kapcsolószerkezetét nem szabad kihagyni, precizitása, puhasága hatalmas élmény volt. Kicsit sajnáltam, hogy csak egyszer lehetett vele teljesíteni a szakaszt, de a rám váró Carrera Turbo megmentett a kétségbeeséstől.

 
   
   

Rettenetes. Hat henger, két turbó, 420 lóerő, 4,9 sec százra, és olyan széles aszfaltcsík, hogy mindez még ki is használható. Csodálatos érzés, ahogy a forduló után az ember a kigyorsítási szakaszba ér, a Turbo hihetetlen vehemenciával falja az utat. Ezzel az autóval már tényleg íveken kell autózni, akkora az ereje. Amíg ez nem megy, bekapcsolva hagyhatjuk a menetstabilizáló elektronikát, ami finoman korrigálja a hibákat.

 
   
 

Ezen a szakaszon mindenki erős adrenalin-túladagolást szenvedett, így kissé már fáradtan mentünk át a csúszópados, vizes pályára. Boxster S, Carrera 4 és Cayenne S voltak a tesztautók. A nap folyamán ekkor ültem másodszor Cayenne sofőrülésbe, és meglepett, hogy kihúzatva milyen nyüzüge hangja van belül a nagydarab terepjárónak, a V8-as kapar, de nem hörög, épeszű ember biztosan lecseréli a Cayenne S gyári fütyülőjét.

A vizes körgyűrűn az alacsony sebesség ellenére sem volt könnyű megtartani a sportmodellek farát, de hangos ujjongtam, amikor először sikerült egy tökéletes félkört megtenni kilinccsel előre a Carrera 4-essel.

"Eddig ti rémisztgettetek minket, most rajtunk a sor, hogy visszaadjunk belőle valamit"-vezette be Herby az utolsó programpontként kijelölt autóztatást. Az instruktorok levetkőzték egész napos visszafogottságukat, és kegyetlen tempót autóztak a Hungaroring aszfaltján.

 
   
   

Az általunk is teljesített kanyarokban elképesztő volt látni, ahogy a hivatásosak dolgoznak. Eszméletlen tempóban, teljesen keresztbecsúszva csapatták a soktízmilliós gépeket, bár akadt olyan pilóta is, aki a már ismerős piros Carrerában a pályán autózás mesterfogásaiból adott ízelítőt. Lenyűgöző volt tudásuk, mi viszont egy autót se vágtunk haza a nap folyamán.

 
   
 

Inkvizítorok, kérem hozzák be a puha párnákat!