Három új kategóriában

2002.06.04. 14:38

10 éves a Skoda Magyarországon. Legalábbis a legújabb kori forgalmazás tekintetében. A cseh márka az európai autógyártás történetének legnagyobb fejlődését produkálta az elmúlt évtizedben.

 
   
   

A posztkommunista időszak magyarországi forgalmazása 1992 június közepén kezdődött, ami a gyár történetében többszörösen is mérföldkő. Ekkor kezdődött a Felicia forgalmazása, egy évvel a VW és a Skoda házassága után. A Skoda lett a VW konszern 4. márkája, összesen két típussal ( Favorit, Forman), egyféle, 1.3-as motorral. Az első, Volkswagen-kooprodukcióban készült Skoda ("VW System"), a Felicia Magyarország harmadik legnépszerűbb új autója lett.

 
   
 

A következő nagy lépés 1997-ben következett: bevezették az Octaviát, mellyel a Skoda egyrészt új kategóriába lépett, másrészt elfogadtatta magát a "nyugati" autók között. A gyár döntése utólag helyesnek bizonyult, az eladások igazolták a civilizációs törekvéseket, és az Octavia jó alapot teremtett a Fabia piaci bevezetéséhez.

 
   
   

2000-re a Fabia már egyérteműen nyugati autóként startolt, és míg az Octavia esetében a szakma folyamatosan rácsodálkozott, hogy jé, egy normális, korszerű Skoda, a Fabia már úgy lett sikeres, hogy senki nem várta az ellenkezőjét. A Skoda kisautója jelentette az igazodást a VW konszern közös padlólemez-stratégiájához: a Felicia még a Favorit padlólemezével készült, a Fabiát már a Polo padlólemezére építik.

 
   
 

2001-ben megjelent a Fabia kombi és lépcsős hátú változata, majd a Skoda újra ugrott egy kategóriát, vagy talán kettőt is: a 2002-ben bemutatott Superb a Volkswagen Passat hosszított padlólemezére épül, és akkora a hely a hátsó ülésen, mint két másik autóban. A Superb sikere a kategóriájában talán még az Octaviát és a Fabiát is felülmúlja: eddig 150 autót adtak el, és ha így megy tovább, az évi közel 400-as tervet is túlteljesítik.

A sajtótájékoztatón bejelentették a Skoda új kezdeményezését, vagy mondjuk úgy, akcióját. A statisztikai adatok szerint Magyarországon 140 ezer Skoda fut, de ebből csak 45 ezer fiatalabb 10 évnél. A tapasztalatok alapján a Skoda-tulajdonos hűséges típus, ezért remélik, hogy az egy hónapig tartó akcióval be tudják csalogatni a szalonokba a régi Skodák tulajdonosait.

 
   
   

Maga az akció persze kicsit szomorú, hiszen a 12 évnél idősebb, akár lejárt műszakijú Skodákat 150 ezer forintos áron számítják be, ha valaki Fabia Classic-ot vagy Sedant vásárol. Ez még vidám, az már kevésbé, hogy az öreg vasakat egy fémhulladék-megsemmisítő cég veszi át. Az újrahasznosítás konkrét formája már az illető cég dolga, de valószínűleg nem lesz az öreg Skodákból a sajtótájékoztatón látott karosszériatörmelék-tolltartó.

A Skodatemetésnél lényegesen vidámabb téma, hogy a jégkorong világbajnokság támogatása után a Skoda az idei tornász világbajnokságot is szponzorálja. Szilvásy György, a nemrég beiktatott közigazgatási államtitkár (és a tornaszövetség elnöke) kétszeresen is örült: végre nem a tisztogatásokról kérdezik, miközben aláírják a támogatói szerződést. És a debreceni sportcsarnok építését sem állítják le.

A tornász világbajnokság legeredményesebb magyar szereplőjének egy darab Skoda Octaviát ajánlottak fel, örökbe (az ilyen felajánlások gyakran csak egy éves használatra szólnak). A legeredményesebb magyar a papírforma szerint Csollány Szilveszter lehet, és az érző lelkű szponzor még arra is gondolt, nehogy arany-elvárásokkal nyomasszák a kiváló tornászt: bronzéremre is megkapja, feltéve, hogy egy másik magyar nem nyer ezüstöt vagy aranyat.

A Skoda ma 79 országba exportál, így természetesen nemcsak a kelet-európai piacon, hanem Nyugaton is komoly értékesítési fellendülést értek el. A cég évi 350 milló koronás forgalmával a teljes cseh export 10 százalékát adja.