SZABÁLYTALAN!

2006.08.07. 07:57

Biztonsági öv, sebességhatárok, piros jelzés, záróvonal, sebességkorlátozás - mint kiderült, mindenki ízlés szerint válogat, milyen szabályokat tart be. A TotalCar munkatársai hasonlóképpen.

Nem hozott váratlan eredményt kicsiny felmérésünk arról, hogy ki hogyan tartja be az alapvető közlekedési szabályokat. Egyetlen olyan embert sem találtunk 20-tól 65 évesig, aki sohase lépne félre. A KRESZ-t mindenki a saját szája íze szerint értelmezi.

Elvileg annak, aki autót vezet, minden helyzetben alá kell, vagyis kellene vetnie magát a KRESZ-nek. Ez azonban körülbelül addig van így, amíg a vizsgáztató ki nem száll a kocsiból, az ember ugyanis gondolkodó lény, és ha egyszer elkezd gondolkodni, rájön, hogy ha egy kihalt útszakaszon ötven helyett hatvannal hajt, még nem veszélyezteti sem magát, sem a környezetét. Úgy érzi, tulajdonképpen nem sért szabályt akkor sem, ha egy útépítés után ottfelejtett negyvenes táblánál nem veszi el a lábát a gázról.

Pedig mindkét esetben szabályt sért, csak általában ennek nincs semmilyen következménye. Baj akkor van, ha a kihalt és veszélytelennek ítélt útszakaszon mégis kiugrik egy gyalogos az autó elé, és már nem lehet megállni. Ilyenkor már egyáltalán nem mindegy, mennyivel mentünk. Ha átléptük a megengedett sebességet, a gyorshajtás ténye befolyásolta a baleset következményeit, és ezt a vizsgálat ki is deríti, az komoly súlyosbító körülmény lehet. Nem kell sokkal gyorsabban menni a megengedettnél, hogy ejnye-bejnye helyett felfüggesztett, komolyabb esetben letöltendő börtönbüntetés legyen a baleset következménye.

Akik megsértik a KRESZ-t, tudják, hogy kockáztatnak. A kisebb csínyekért pénzbüntetés, a nagyobbakért néhány pont a jutalom, esetleg a jogosítvány úszik el, de tulajdonképpen mindent lehet, csak aztán vállaljuk a felelősséget. Az emberek mérlegelnek, és nagy kockázatot általában nem vállalnak, de egy kicsit azért mindenki rosszalkodik. Vannak persze olyan nemzetek is, mint a német. A németeknek a szabályok betartására a vérükben van. Ők mindig megállnak a zebra előtt, ha gyalogost látnak, mindig bekötik magukat, és nem lépik át a megengedett sebességet. Náluk egyszerűen nem divat a deviancia.

Az olaszok, főleg délen, pont a fordítottja. A sávokat, ha egyáltalán vannak, kizárólag azért festették fel, hogy ne legyen olyan egyhangú az aszfalt. Mindenki megy, mint az állat, előznek, dudálnak, tojnak ők a szabályokra. Persze nekik szabad, hiszen ott valahogy a rendőrök is mással vannak elfoglalva. Más a kultúra, más a hagyomány, az apró szabálytalanságokat a rendőrök is megszokták. Nem jellemző, hogy azért állítanak meg valakit, mert átment a záróvonalon, vagy nem kapcsolta be az övét, urambocsá!, telefonált.

Mi magyarok valahol a kettő között állunk, de egy hajszálnyival talán mégis az olasz példához közelebb. A városban, ha ötvennel megyünk, elmegy mellettünk az élet, és autópályán is egyre-másra megelőznek, ha betartjuk a 130 km/h-s korlátozást. A biztonsági övet szerencsére egyre többen kötik be, a vezetés közben telefonálás azonban gyakorlatilag egyáltalán nem számít.
Várjál, rendőr, rendőr!!! Oké, mondhatod.

A közlekedési morálról nyilván a közlekedési rendőrök is sokat tudnak, hiszen ők is mérlegelnek. A traffipaxokat például városban általában úgy állítják be, hogy csak 63 km/h-s sebesség felett dokumentálják a szabálysértést; aki 62-vel megy, megússza. Ez így is van rendjén, kell a ráhagyás, egyik percről a másikra nem térhetünk át a majdnem olaszról a német modellre, hiszen akkor hónapok alatt elbukná a jogosítványát az egész ország.

Megkérdeztünk néhány embert, betartja-e a sebességkorlátozást, beköti-e a biztonsági övet, átmegy-e néha a piroson, indexel-e mindig, és átlépi-e nagy néha a záróvonalat. Ezek ugye a hétköznapi élet velejárói, apró kis csínytevések, nem is igazi szabálysértések. Legalábbis, mi magyarok így gondolkozunk, a megkérdezettek ugyanis mind rendszeresen szoktak szabálytalankodni, 20-tól a 65 évesig, férfiak, nők egyaránt.

Nálunk is csak így megy ez

Gyorshajtok mindig, mert sokat megyek, és túl intelligens, tapasztalt, valamint erős egyéniség vagyok ahhoz (és persze szerény is), hogy elhiggyem: a városi 50 éppúgy biztonságos a harmincéves Trabantkispókmoszkvics, a kétmillió kilométert futott IFAKAMAZRÁBA és a vadonatúj Golfastracliomittudomén számára, nem is beszélve a Porscheaudimercedesről. Épp ezért a gyorshajtás mértéke az épp hajtott kocsitól is függ; feleségem Twingójával alig megyek gyorsan, egy átlagos százlovas tömegmodellel 110-120 körül járok, de egy masszív BMW-vel sem autózok 130-140-nél gyorsabban. Pályán, ha jó a kocsi, 150-160 körül megyek. Szóval csak ésszel. Az eső, hó lelassít, a sötét viszont néha épphogy nem, olyankor, ugye, nemigen van trafi, alig van forgalom, kevés a gyalogos is, csak az állatokra kell vigyázni. Előzni általában nem előzök záróvonalon, csíkoson, de ha egy füstokádó rémség baktat előttem fel a végeláthatatlan emelkedőn, akkor nemigen tudom türtőztetni magam. Városban 10-20-30 százalékkal járok a megengedett felett, de 20-as, 30-as, 40-es limitnél tényleg csak a valódi, hús-vér, nem táblára festett gyerekek, esetleg a fekvő vagy szintén hús-vér rendőrök tudnak lelassítani. Az öv szent, hátul nem szoktam bekötni, de most, hogy olvastam ebben a cikkben, hogy megölhetem az előttem ülőt, elgondolkodtam, és bekötöm majd ott is. Parkolni csak szabályosan szoktam, bunkóságnak tartom a tilosban megállást. Hobbim a gyalogos elengedése a zebrán: ha lelépett, én megállok. 13 éve vezetek így, eddig két említésre méltó balesetem volt; egyszer beletolattam valakibe, egyszer meg sávot váltottak belém. Szóval nem hiszem, hogy változtatnom kéne.

Rácz Tamás, újságíró

Marci 20 éves, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója. Egy 1,5 literes Suzuki Swiftet használ édesanyjával közösen. Három éve van jogsija, ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, nem mindig veszi komolyan a KRESZ-t.

"Csak ott tartom be a sebességkorlátozást, ahol számíthatok rendőrre. Városban gyakran megyek hetvennel, városon kívül 100-120 körül. Autópályán általában nem megyek gyorsan, csak 140-nel, bár néha 150-160 is becsúszik. Az útépítéseknél lévő 30-as, 40-es táblák egyáltalán nem érdekelnek, soha nem lassítok.

Az övet reflexszerűen kötöm be, annál is inkább, mivel rettenetesen idegesít a figyelmeztető csipogó hangja, de ezt komolyan is veszem. Akkor is bekötöm magam, ha a sarki boltba megyek, akkor is, ha az anyósülésen utazom. Teli piroson csak akkor szoktam átmenni, ha elhagyott részen megyek éjjel, és tényleg sehol senki, de ha zöldről vált a lámpa, inkább a gázra lépek. Igyekszem átcsúszni a sárgán, de néha nem sikerül.

A záróvonalat komolyan veszem. Autóúton soha nem előzök záróvonalon, városban nagy ritkán felülbírálom, de nem jellemző. Paraszt dolognak tartom, ha valaki nem használja az indexet, sajnos mégis kezdek rászokni mostanában. Sokszor váltok úgy sávot, hogy nem indexelek, de csak akkor, ha látom, hogy van hely bőven. Ha nagyon nagy a forgalom, akkor mindig jelzek. Autóúton, előzésnél általában indexelek, de ha csak ketten vagyunk, akkor nem biztos."

Nálunk is csak így megy ez

Egy szabály akkor jó, ha betartható. Próbált valaki akárcsak egy napig is úgy közlekedni, hogy nem lépte túl városban az 50 km/órás sebességhatárt? Na ugye. Persze nem cikázva trepnit nyomok, hanem egyszerűen tartom a forgalom ritmusát, mert meggyőződésem, hogy az biztonságosabb, mint előzésre késztetni a mögöttem jövőket. Egyébként meglehetősen szabálykövető vagyok, zebránál például megállok, ha gyalogos áll a járdaszélen. Anyáznak is mögöttem, hogy húzzak má', majd megvárja a paraszt, amíg elmennek az autók. Bűneim közé tartozik, hogy motorral mindig előrecsurgok a piros lámpánál, kínosan ügyelve arra, hogy kicsi legyen a sebességkülönbség, mert autóban ülve én is utálom, ha elcsűr mellettem egy kamikaze. Persze mobilozni is szoktam a kocsiban, ami tényleg néha lehet veszélyes, na, ez az egy, amiért tényleg kicsit szégyellem magam. Viszont az övet, azt mindig bekötöm, még ha csak a kisboltig is megyek. Láttam ugyanis néhány crashtesztet, harminccal, még most is kiráz tőle a hideg. A záróvonal és a megállni tilos tábla az szent, mondtam már, hogy szabálykövető vagyok. Meg öregszem is, na.

Balázs Viktor, főmunkatárs

Réka 30 éves, 1,5-ös Nissan Alméráját három éve vette, de jogosítványa már 94 óta van. Senior account manager, vagy ha úgy jobban tetszik ügyfélkapcsolati munkatárs. Ki hinné, hogy ez a kedves, mosolygós leányzó olykor-olykor 80-nal közlekedik a városban. Persze csak ha tökéletesen biztonságosnak ítéli.

"Én racionális keretek között gyorshajtok. Sűrűn lakott, gyalogosok által frekventált vagy nem jól belátható területeken nagyon óvatos vagyok, de nagy széles, jól átlátható utakon akár 80-nal is megyek, mondjuk 60-as táblánál. Azt nem pontosan tudom, hogy autóúton, lakott területen kívül pontosan mennyivel lehet menni, amikor felemelték a határokat, elvesztettem a fonalat."

Ha valaki bizonytalan lenne: autópályán 130 km/h, autóúton 110 km/h, lakott területen kívül egyéb úton 90 km/h, lakott területen 50 km/h a határ.

"A II/A-n sokszor megyek, általában 110-120-szal, de sokan mennek 140-nel, pedig sok ott a baleset. Autópályán betartom a 130-at, félek a nagy sebességtől. Az építkezések miatt kirakott sebességkorlátozó táblákat nagyon komolyan veszem, mindig lelassítok, nehogy véletlenül kilépjen elém egy ember, semmiképpen sem szeretnék kárt tenni embertársaimban. Nem szoktam átlépni a záróvonalat, ilyenkor sosem előzök, és arra is nagyon figyelek, hogy zebra előtt ne előzzek. Mindig indexelek. Beengedek bárkit, cserébe elvárom, hogy engem is engedjenek be.

Be szoktam kötni magam. Szerintem a mi korosztályunk már komolyan veszi a biztonsági övet. Az utasomra is rá szoktam szólni, ha nem használja az övet, és ha nem csak a sarokig megyünk, a hátsó ülésen is bekötöm magam. Ha sárgul a lámpa, és egészen biztos vagyok benne, hogy még átférek, a gázra lépek, de ha véleményes, inkább fékezek. Ilyenkor a tükröt is szoktam nézni, nehogy belém jöjjön valami ámokfutó."

Nálunk is csak így megy ez

Példamutató motorosként minden szabályt betartok. Na, ez nem teljesen igaz. De például nem mobilozok. Egyrészt mert utálok telefonálni, másrészt meg nincs még Bluetooth a sisakomban, nem is igen hallanám a csevegő másik felet a kipufogómtól. A sisakomat mindig lelkiismeretesen becsatolom, sőt ragaszkodom a kesztyűhöz és a protektoros dzsekihez is. A záróvonal és a buszsáv az utóbbi időben egyre jobban frusztrál, régebben nem is vettem róla tudomást, de mostanság valahogy rosszul esik átlépni. De inkább az, mint hogy túlmelegedjen a motorom a dugóban. Motorral a megállni tilost megszegni nem lehet, hiszen mindig adódik egy akkorka hely - akár a járdán - ahol szabályosan, és ami még fonotosabb, biztonságosan elfér. A sebességhatárok betartásáról inkább nem nyilatkozom, legyen elég annyi, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetek.

Égő Katalin, a TotalBike szerkesztője