Előre kell bocsájtanom, hogy – seggnyalást félretéve – a Porsche remekül megszervezte az itt tartózkodásunkat. Míg Máth Dávid küzdött a kissé fafejű Nissan-hosztesszekkel, akik nem tudták, mi a különbség a paddock és a garázs között, addig én egy olajozottan működő gépezet részeként szépen kiértem a bekészített villamosjegyeknek hála a pályára, majd a busz behozott a Porsche-központba, ahol étel-ital, internet és elegendő hálózati stekker áll rendelkezésére mindenkinek.
Ami még fontosabb, hogy külön monitorokra vannak behozva a beltéri kamerák és a rádióforgalom, így – ha egy kicsit megszűrjük az állandó alapzajt – akkor simán hallhatjuk, miről beszélgetnek a pilóták. A CitySIM kártya, amit Dávid valami misztikus úton szerzett, tökéletesen működik. Ha néha le is dobja a wifit, azonnal át tudok váltani erre a prepaid-netre és egy random helyi hálózatot kihasználva (általában Orange) már hasítunk is tovább. Ráadásul pár centbe kerül minden mega, szóval okos húzás volt részéről a beszerzése.
Hopp, amiről írni akartam, az közben be is következett: André Lotterer, a legtapasztaltabb Audi-trió jelenleg futó pilótája átvette a vezetést. Igazán nem lepett meg senkit, mert látszott, hogy képes tartani a tempójukat (bár ez nem volt evidens a verseny előtt) és a lekörözésekbe belebonyolódva át is hámozta magát Jani és Bernhard 919-esén.
És ez azt jelenti, hogy ha minden így tud maradni, akkor az Audi megnyerheti, hiszen alacsonyabb fogyasztás mellett ugyanakkora tempót menni elég komoly előny.
Persze semmit nem mondhatunk még most, alig kezdődött el a verseny, hiba lenne hosszútávú következtetéseket levonni. Lotterer azonban nagyon jól megy most, az autója pedig jóval gyorsabb, mint a többi Audi.
De ez még mindig csak az egyik alkotóeleme annak a fenoménnak, amit Le Mans-i 24 órás versenynek hívnak. Itt mindenkit elkap a láz, mindenki egyként szisszen fel, ha történik valami, mindenki egyként tapsol, ha sikerül egy-egy előzés és ami a legfontosabb: teljesen mindegy, melyik csapatról van szó. A teljesítményt, a manővert és a hidegvérrel elkövetett bravúrt itt mindenki értékeli. Harminc fok van odakint, ezek még csak most kezdték, de egy Forma-1-es futam már véget is érne ennyi idő alatt, szóval aki odakint, az őrülten bömbölő autóban koncentráltan vezet pár tizeden belül egy csaknem 14 kilométeres pályán, na az megérdemli a tiszteletet.
Nincs rivalizálás a drukkerek között, van ellenben a csapatoknál és aki azt hiszi, hogy a Porsche-Audi csatában bármi is előre el van döntve vagy megbeszélve, nos, az egyszerűen ostobaságot beszél. (És mielőtt ezt a gondolatmenetet folytatom, hoztam magamnak egy szelet mandulatortát, hogy rohadjak meg.)
A Volkswagen-csoport hatalmas vállalat. Az egyes márkák kötődnek ugyan egymáshoz, hiszen erős a komponens-megosztás, csak nem szabad elfelejteni, hogy úgy az Audi, mint a Porsche motorsport-részlege is évtizedek óta létezik már, különböző bajnokságokban, más-más helyeken, de autóik folyamatosan versenyben vannak és ez így is van rendjén. Hiszen amelyik márkának nincs motorsport-történelme vagy eredményeik, az lényegében nem létezik és senki nem veszi komolyan.
Ezek a részlegek partnereik segítségével (a Porschéé a DMG MORI a japán Mori Seiki és a német Deckel-Maho-Gildemesiter azaz DMG egyesülésével jött létre, ezek mindent tudnak a gépészetről) és az anyacég (Audi, Porsche) támogatásával teremtik elő az egyes programokhoz szükséges anyagi hátteret. A konszern ugyan dönthet úgy, hogy nem kockáztat, de gondolkozzunk egy kicsit: kell-e jobb reklám a VW-nek annál, hogy a létező legkomolyabb autósport-versenyt egy harminc év alatt a csúcsra juttatott és egy évek alatt legendássá vált márkája uralja? Ráadásul úgy, hogy mindkettő képes tovább építeni ezzel saját szobrát és csak és kizárólag nyerhetnek rajta?
Nem, ez egyszerűen egy akkora lehetőség, amit nem fognak kihagyni. És mivel tudják, hogy az ostoba spekulációk azonnal felröppennek, ezért kínosan ügyelnek arra, hogy messziről elkerüljék még a látszatát is annak, hogy bármi módon megpróbálják befolyásolni a küzdelmet. Ilyen pitiáner hibát nem vétenének és a nyíltsisakos küzdelem csak nekik tesz jót.
Mert ők nyerni jöttek ide, ahogy nyerni jött anno a Peugeot is, amelyik aztán a csillagháborús költségvetési küzdelembe bukott bele, mint anno a szovjet gazdaság. Ehhez nagyon sok pénz kell, nem csak ahhoz, hogy az autók ott legyenek az első helyeken top-nevekkel a kormány mögött, hanem ahhoz is, hogy az én asztalomon mindig friss legyen a szalvéta és hogy a hosztesszek éjjel kettőkor is itt sürögjenek a kávékkal mosolyogva.
Elképesztően komoly gépezet ez és aki komolyan akarja csinálni, annak minden részletére oda kell figyelni. A Nissan sem tudja ezt, hiszen hiába vették meg az összes plakátfotó-helyet, hiába vannak ott az esemény minden hivatalos, nyomtatott és nem nyomtatott termékén és csinálták meg a legnagyobb központot, bérelték ki az egész, 25-ezres stadiont az újságíróknak, amikor mindhárom autójuk mélyen elveszve a mezőnyben, saját – zseniálisnak gondolt, de valójában nem működő – koncepciójuk áldozataként sunnyog az alacsonyabb kategória után. Ha csak egyelten autót indítottak volna, akkor az poén, de így, hárommal a mezőnyben már inkább égőnek gondolja mindenki, aki idekint van, hiszen ez azt jelenti, hogy tényleg komolyan gondolták.
De lépjünk tovább, mert menni kell, az autók hatalmas dörgéssel húznak el pár méterrel az ablakunk alatt és egyáltalán nem terveztük, hogy hosszú anyagokat írunk, mert minek? Mindent látnak a képernyőkön.
Inkább elmegyünk és megmutatjuk, hogy miért ez most a világ közepe. Ahol egyforma mindenki, ahol a sárba ledobott Ford GT40-replika mögött sátrazik a tulajdonosa, ahol egy 911 Turbo csak akkor érdekes, ha vonóhorog és tetősátor van rajta és ahol a benzinvérűek összejönnek, hogy megfürödjenek egy kicsit a porban, napfényben, sörszagban és legfőképp ebben a csodálatos univerzumban, amit ez a 14 kilométere pálya körülzár. Nincs gazdag vagy szegény: itt autóbuzi van csak. Egy kicsi állam, Le Mans.
(Hopp, Lotterernek lassú defektje volt, kezdhetik elölről az üldözést.)
