Nem adjuk fel!

2005.07.19. 16:34

Amennyire izgalmassá vált a guruló fürdőkádak versenye, annyira unalmasodik a rali vb. Mit tegyünk? Nézzünk autókat körbe-körbe menve lökdösődni? Soha!


Huszonötödik alkalommal gyülekezett a rali vb mezőnye Argentína pampáihoz, és a rájuk váró több mint 1200 km-es táv miatt nem irigyeltem egyikőjüket sem. Bár a 22 gyorsasági összesített hossza "csak" 340 km volt, embert próbáló feladat ez.



A hétvége talán legizgalmasabb változásai nemcsak a gyorsaságik győzteseiben, hanem az időjárásban, és az utak burkolatában is jelentkeztek. Most ugyanis nem az volt, hogy Loeb nyerte sorra a szakaszokat, hanem teljes összevisszaságban Solberg és Grönholm is virított, sőt az utolsó napra még Gardemeister és Rovanpera is tudott villantani egyet.

A csütörtöki két, prológszerű mutatvánnyal kezdődött a sor. Itt még Grönholm, és Solberg volt a domináns, így a pénteki, már igazi ralis napot Solberg előnyével kezdték. Persze ezek ellenére Loeb győzelme egy másodpercig sem volt veszélyben, de a néhol jeges utak azért neki is okoztak fejtörést. Mögötte Grönholm és Solberg püfölték egymást, és rugdosták legeredményesebben a pedálokat. Grönholm elégedett is volt a 307 WRC-vel, és most - komolyabb - vezetői hiba sem csúszott be, de Solberg nem maradt nyugton, csak bepróbálkozott Loeb támadásával.



A tavalyi beázást elkerülendő, a vízátfolyások előtt kicsit befékezett, így ideje ritkán volt a legjobb. Aztán még a szerviznél is elbütyköltek valamit. Persze mindez csak utólag derül ki, menet közben ezek a dolgok valahogy teljesen maguktól értetődőnek tűnnek. Aztán a végeredmény tekintetében próbálkozunk meg kiokoskodni valamiféle stratégiát, ami simán elképzelhető, hogy teljesen ellenkező irányba mutat a csapatok valós szándékaival, persze ha van ilyen egyáltalán. Mert például a Skoda csapat tevékenységében nem sok ilyet lehet észrevenni.



Ahogy azt sem tudni, mit akart Gardemeister a Focus WRC-vel, hiszen a negyedik hely környékén mozgott szinte végig. Legfontosabb feladata talán az volt, hogy a Mitsubishis Rovanpera-t maga mögött tartsa. És mivel ez sikerült is, jónak tudható be a hétvégi szereplése.



És azt hiszem ezzel a futammal eljött az ideje annak amit a történelem könyvekben újkori rali vb sorozatnak fognak majd nevezni. A régi nevek - akik mentek még A-s autókkal - már mind kihullottak, az élmezőnyben már csupa fiatal srác van, akik szinte wrc-be születtek. A tavalyi győztes, Sainz számára elfogyott a lehetőség, így ő sincs már itt. Nem tudom mi lesz jövőre, ha már nem lesz PSA autó sem...

A pontverseny állása

1. Loeb 75
2. P.Solberg 48
3. Grönholm 45
4. Gardemeister 44
5. Martin 42
6. Rovanpera 20
7. Stohl 12
8. Sainz 11
9. Kresta 10
10 . H.Solberg 9
11. Panizzi 7
12. Duval 7
13. Galli 6
14. Hirvonen 4
15. Carlsson 4
16. Warmbold 4
17. Atkinson 2
18. Pykalisto 1