Benik szezonon kívüli győzelme

2006.10.31. 11:03
Öreg autó, új navigátor, örömautózás, a vége mégis győzelem.

Benik Balázs a 2006-os magyar bajnoki címmel a zsebében egy év szünet után ismét rajthoz állt Ausztriában, a Waldviertel Rallye-n. Ezúttal egy 2001-es Focus WRC-vel indult a futamon Bunkoczi László navigálásával. A korábban aszfalton zajló futamot átköltöztették murvára, számomra teljesen ismeretlen szakaszokon versenyeztünk. Jó alkalom volt egy kiadós murvás tesztre, és arra, hogy jól érezzük magunkat. Nem az eredmény volt a fontos, hanem hogy autózzunk egy jót Lacival, akivel először ültünk egy autóban – mesélte Balázs

A rallye pénteki versenynapján látványos produkciót mutattak be, a szurkolók és maguk örömére. Balázs elégedetten nyilatkozott az ausztriai szereplésről. Gyorsan megtalálták a közös hangot az újdonsült navigátorral, és versenykörülmények között tudtak a különleges élményt nyújtó murvás pályán tesztelni. Szombaton, a nap végén volt egy kis gond a gumiválasztással, és még egy defekt is becsúszott, de az addig megszerzett előny bőven kitartott, így simán megnyerték a versenyt.

Őrületes egy teraprali autó után ezzel az ördögi WRC-vel menni! Nagyon gyors és nagyon intenzív minden. Végig nagyon figyelnem kell, nem hagyhatok ki egy másodpercre sem - mesélte a verseny után a Szalay Balázs oldalán Dakart többször is megjárt navigátor.

A képekért köszönet DuEn-nek.