Letörtek az oroszlánkörmök

2001.06.05. 11:37

A Peugeot a VB hatodik futamán, a Ciprus rallyn vetette be új csodafegyverét a 206 WRC 2001-es tipusát. Kisebb módosításokat hajtottak végre a motoron, valamint az autó elején, a szellőző lukakon a jobb hűtés érdekében. Sajnos ez sem fújta el a baljós árnyakat a csapat feje fölül: a tavalyi világbajnok egyetlen autója sem látta meg a célt a versenyen.

 
   
   

Ebben persze segítettek a különösen kemény pályák is. Az öszesen 22 gyorsasági a három napon elosztva 6-8-8 felbontásban várta a versenyzőket. A közel nyolcvan indulóból az első nap végére már majd' harmincan lemorzsolódtak. Mi ez, ha nem gyilkos verseny? A rendezők is tudatában voltak a nem mindennapi murvás pályák csúszós, poros, embert-autót nem kímélő tulajdonságaival, így az autókat 3 percenként rajtoltatták egymás után, hogy a por leülepedjen.

 
   
 

A verseny kezdete sem mindennapi. Az első gyorsaságit Solberg nyerte a Subaruval, mondhatjuk: na ja, mert a többiek letakarítoták a pályát. És ez így is volt. Csakhogy Solberg a későbbiekben is remekül autózott, több gyorson is ő bizonyult a leggyorsabbnak, míg a Subaru ki nem gyulladt. A két versenyzőnek nem sikerült megfékezni a lángokat, az autó porig égett a gyorsasági közepén. A Subaru másik két pilótája, Burns és Arai ha kisebb hévvel is, de higgadtan a célig vitték a kék járgányokat.

 
   
   

Burns nem is akárhogy. A kissé gyenge kezdés után a második napon talált magára. Átvette az első helyet az akkori tulajdonostól, és tartotta is a nap végéig. Ebben azért McRae taktikázása is segített, ugyanis a második nap utolsó előtti gyorsaságiján a folyamatos szorongatások után megelőzte Burnst, viszont nem akart a harmadik napon elsőként futni, mert így neki kellett volna letakarítania a pályát. Ezért kissé lelassított az utolsó gyorson, majdnem lépésben haladt az utolsó néhány száz méteren. Így Burns visszavette tőle az első helyet, és ő söprögetett vasárnap.

 
   
 

A lépésben haladásról Arai is tudna mesélni. Az ő története a Subaru elektronikájáról szólna, amely, ha kissé túlmelegszik a motor, leszabályozza fordulatot, így viszont csak lépésben tud menni. Ez viszont bőven elég volt a japán legénynek, hogy a negyedik helyre beterelje a vasat, ezzel élete második legjobb eredményét felmutatva (az első legjobb is egy negyedik hely volt).

 
   
   

A Peugeot is három versenyzőt indított az új autókkal. Rovanpera rögtön a verseny elején összetörte a jobb első futóművet, úgyhogy viszlát. Auriol remekül autózott, a mezőny elejében foglalt magának helyet, lehet, hogy még első is volt, bár ezt nem tudom biztosan, ugyanis az első három helyen szinte mindenki megfordult az első napon, még a Hyundai-os Eriksson is a második helyen tartotta magát egy ideig, csak a turbó miatt csúszott hátrébb. Szóval Auriol jól viselkedett, de ez nem hatotta meg az autót, így ő is kiállni kényszerült.

 
   
 

Maradt Grönholm. Az első napon végre láthattuk, miért is lett tavaly világbajnok. Murván iszonyat, mit tud. Miután az első napot megnyerte, valamiért lelassított. Szombaton kezdett hátrébb csúszni. Megelőzte Burns, Mcrae, még Delecour is a sarkában volt, de a legjobban Sainz szorongatta a harmadik hely átvétele szempontjából. Aztán megoldódódott a probléma, mert az üzemanyag ellátás csődöt mondott a Peugeot-on. Grönholm hiába ütögette a gumitankot, nem akart benzint adni a motornak, így ő is elköszönt a versenytől.

 
   
   

A Ford remek kezdet után majdnem tökéletes befejezést nyújtott. Delecour kezdte a diadalmenetet, az első nap utolsó két gyorsaságijának megnyerésével. Ezzel még nem került az első három közé, mert volt némi hátránya a korábbi útról való lecsúszásból kifolyólag. Mindenesetre összeszedte magát, és rettentően hajtott. Végig ott volt az elejében, ám a technika nem engedte célba érni a nem gyári szinekben pompázó Fordot.

 
   
 

Az argentinai győztes, McRae most is kitűzte magának az első helyet. Mást nem is tehetett, hiszen McRash vagy nyer, vagy hatalmasat esik. Másképp nem tud versenyt befejezni. Ezúttal kicsit gyengén kezdett, talán a nyolcadik helyre futotta a teljesítménye, de emlékezzünk az úttakarítás fontos műveletére, melyből ő is kivette részét. Innentől azonban nem volt lazsálás. Egyre gyorsulva vetette magát az élboly után, a második napon be is figyelt néhány percre az első helyre, de nem szállt fejébe a dicsőség, tudta, hogy még nem szabad ott maradnia.

 
   
   

Így a harmadik napot a második helyről nyomulva teljesítette, rommá verve az előtte haladó Burns-t, aki csak nyelte a tetőablakon át bezúduló port. Grönholm kiesésével az Argentínában kínokat átélt Sainz került a harmadik helyre. Idegproblémája már a múlté, teljes erőbedobással dolgozott. A harmadik hely sem pottyant az ölébe csak úgy, hiszen ekkor már mindössze 0,5 másodperc választotta el Grönholmtól, és ezeken a pályákon ez szinte semmi.

 
   
 

Mitsubishiéknél teljes káosz uralkodott. Harmatgyenge kezdet után a csapat első számú pilótája, a többszörös világbajnok, most is a tabellát vezető BigMak kissé elszámította magát. A sokadik helyen fejezte be az első gyorsot, kivételesen nemcsak úttakarítás miatt, hanem a jobb első futomű precízebb beállítása egy sziklafalon, és az utána való tesztüzem vetette hátrébb. A következőn magyar újgazdag módjára rögtön akart mindent. A nagy tempó miatt elcsúszott egy jobbos kanyarban, állítása szerint még rá is fékezett, ezáltal seggel csúszott az útról a fák közé. És itt is maradt. Talán még most is ott van, annyira befészkelte magát. A második számú pilóta, Loix azonban végre bemutatta, hogy nemcsak a dohányos pénzéért van a csapatban, tud ő gyorsan is menni. Végig is haladt derekasan, egészen az ötödik helyig.

 
   
   

A Hyundai elvesztette az élbolyban harcoló versenyzőjét, Erikssont, akinek folyni kezdett valami a motorjából. Nem sikerült teljesen megoldani a problémát, de nekivágtak a következő gyorsnak, mert csak utána volt szerviz. Teljesíteni azonban még csigatempóban sem tudták, mert minden kifolyt a motorból, ami volt benne, így a pálya széléről nézték a többieket. Mivel a hatodik Hagstrom lett Toyota WRC-vel, nem gyári csapatban indulva, nem is kap pontot ezért. A pont a hetedik helyre érkező Alister McRae-t illetik, némi vigaszt nyújtva a Hyundainak.

 
   
 

A Skoda volt az egyetlen csapat, melynek összes versenyzője beért a célba. Igaz, pontot nem kapott egyik sem, de az argentinai baleset után már ez is megnyugtató. A dobogó legtetejére McRae állhatott, a második hely a portól kéményseprő kinézetűvé vált Burns-é, és igen a harmadik lett Sainz. A Ford ezzel át is vette a pontverseny vezetését. Egyéniben még Makkinen vezet mindössze egy ponttal Sainz előtt.