Van eső a nap alatt

2002.04.22. 12:10

Ez a Ciprus nem az a Ciprus, amit már megszokhattunk. Sőt, tulajdonképpen nem is az a rali VB futam, ahol az előre leosztott lapok alapján történtek az események, mint eddig. Végig izgalmas, feszített tempójú verseny zajlott a hétvégén, sosem lehetett tudni, mi történik a következő pillanatban.

 
   
   

Harmincadik alkalommal látogatott a rali VB mezőnye Ciprusra. A szokásos száraz, poros utakon mindenkinek adódtak problémái, már az első nap mindössze hat gyorsaságiján. Ezt a hat gyorsot egyetlen szervizpark osztotta ketté, ami tovább nehezítette a gondokkal küszködő versenyzők dolgát. Carlos Sainz rögtön az első gyorsasági hetedik kilométerénél megütötte a Focus WRC egyik féltengelyét, így nemcsak ezt a szakaszt, hanem a következő kettőt is a sérült autóval kellett megtennie. Így nem csoda, hogy a 21. helyen találta magát. A szerelők villámgyorsan rendbehozták az autót, de az első helyezettől több mint hat perces hátrányban volt.

 
   
 

Ez az első helyezett pedig csapattársa, Colin McRae volt, aki szinte szárnyakra kapva suhant a pályákon, köszönhetően a Pirelli gumiknak, melyek köztudottan jobban viselkednek a laza talajon, mint a raliban konkurens Michelinek. Az első gyorsot megnyerte, de a vezető pozíciót később átvette tőle 21 éves csapattársa, Francois Duval, majd tovább került a szintén Fordos 26 éves Markko Martin kezébe. A nap végén azonban McRae tapasztalata, és rutinja folytán a negyedik gyorson visszaszerezte az első helyet. Martin és Duval egymással folytatott macska-egér játéka közben lett McRae a nevető harmadik. Martin a harmadik, Duval a negyedik helyen zárta a nyitónapot.

 
   
   

McRae mögött a második helyre a korábbi világbajnok, a murvamenő Grönholm futott be, hátránya 6,9 másodperc volt. A szintén Peugeot 206-tal versenyző Rovanpera csak a nyolcadik helyig jutott, melyet javarészt az álmos kezdésnek köszönhet. Később magához tért, kétszer is befért az első hatba, de a hátránya már sok volt. A harmadik 206 WRC-ben a VB címvédő Burns haladt. Mivel ez volt az első fellépése murván a Peugeot-val, nincs semmi csodálkoznivaló a kilencedik helyén.

 
   
 

Rovanperához hasonlóan Tommi Makinen is álmatagon ült be a volán mögé, de a nap folyamán egyre jobban gyorsult. Az első gyorson még a tizedik helyen ért célba, de ezután már sokkal jobb időket villantva az 5. helyen zárta a napot. A másik Subaruban csapattársa, a norvég Petter Solberg nem volt ennyire szerencsés. Már az előző versenyeken is bemutatta, hogy mennyire gyorsan tud haladni, csak hát nem mindig tudja tartani ezt a sebességet.

 
   
   

Ingadozó a teljesítménye: ha megy, szinte mindenkit lever, de ezután szinte mindig baleset, vagy műszaki probléma következik. Az első szakaszon még a második leggyorsabb volt McRae mögött, majd a harmadik gyorson megütötte a differenciálművet, és rettentő nagy hátrányba került. Szerencsére rögtön szervizpark jött a szakasz után, ahol megjavították a verdáját, és a negyedik gyorsot közel 2 másodperccel McRae orra előtt megnyerte. A továbbiakon is 2.-3. időket autózott, de a négyperces hátránya nem akart elfogyni.

 
   
 

Alister McRae megküzdött a Mitsubishivel. A második szakasztól gondok voltak a fékkel, egyre lassabban tudott menni, ráadásul a hatodik gyorson eltört a féltengely is. Hátránya közel 5 percre nőtt. A másik Mitsubishiben ülő Delecour sem volt sokkal szerencsésebb, ő a 15. helyre terelte be a vasat, míg a harmadik piros autóban ülő Paasonen a 14.-re.

 
   
   

A Skoda csapat előtt felvillant egy kis remény, mikor is Eriksson az első szakaszt a hatodik helyen zárta, majd később is egyenletesen az első tízben autózott, két alkalommal is az első hatba lépve. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy az Octavia WRC murván sokkal ütőképesebb, mint aszfalton. A többi Skodás, Gardemesiter és Kresta csak bóklászott a pályákon, 11-18. helyezésük nem volt túl fényes.

 
   
 

A remény a Hyundaiosokhoz is beköltözött. Loix a hetedik helyen fejezte be a pénteki penzumot, míg Schwarz a tizediken. Kankkunen a harmadik gyorson iszonyatosat lépett, a második legjobb időt tudhatja magáénak. Nem örülhettek azonban sokáig, mert a 4. és 5. gyors közötti etapon kilyukadt az olajteknő az Accent WRC-n, így kiesett.

 
   
   

A második nap is az előzőhöz hasonlóan érdekesen alakult. Nyolc gyorsaságit tűztek ki a rendezők. Az első, 10 km-es szakasz után azonban hatalmas zivatar lepte el a verseny környékét. Teljesen megváltoztak az útviszonyok, volt olyan szakasz, ahol a mezőny vége már szinte sártengerben haladt, és volt olyan is, ahol a pálya végén teljesen száraz felület fogadta az autókat. Az esőzés miatt a napi utolsó, 14. gyorsaságit törölni kellett, mert annyira szétázott, hogy lehetetlen volt átkelni a mocsárhoz hasonló területen.

 
   
 

McRae számára azonban ez még nem jelenetett akadályt. Tovább birtokolta az első pozíciót. Bár Grönholm néhol oda-oda ütögetett neki, így az előnye lassacskán fogyott. A 10. gyors után már épp csak 2 másodperc volt, de ezután Colin feltornázta több mint 26-ra, így a második napot is az élen zárta. Az előző napi hátrány beszákolása miatt kissé szomorkás Sainz is meglehetősen jó napot zárt. A 20. helyről feltornázta magát a 12.-re úgy, hogy az első két gyorsot meg is nyerte. A harmadik Focus pilóta, Martin viszont kissé hátrébb került, a hatodik helyről várta a befejező napot.

 
   
   

A második helyen végző Grönholm ezen a napon sem tudott gyorsaságit nyerni, mégis ő volt az egyetlen, aki veszélyt jelenettet McRae számára. Burns egyre jobban ráérzett a 206 WRC murvás viselkedésére, a kilencedik helyről a negyedikig mászott fel. Rovanpera pedig a hetedikről az ötödikre, a kettőjük közti különbség 9 másodperc volt.

 
   
 

Makinen továbbra is egyenletesen közepes teljesítményével tartotta magát. Azt, hogy a nap végén mégis a harmadik helyen találta magát, javarészt Duvalnak köszönheti, aki a kilencedik gyorson adta át neki a helyét. A másik Subaruban nyomuló Solberg rettenetes sebességgel autózott. Tulajdonképpen hozta a szokásos formáját, csak most kivételesen be is jött szinte az összes húzása. Négy gyorsaságit nyert meg szombaton, és egészen a nyolcadik helyig tornázta fel magát, a hátrányát pedig 2:40-re csökentette.

 
   
   

A Mitsubishit tovább húzta az ág. Paaasonen rögtön az első gyorson kiesett, mikor egy sziklával eltörte a kormányművet. Alister McRae a 12. gyorson, a nagy viharban vesztette el uralmát a Lancer fölött, és szintén kiesett. A 14. hely környékén autózó Delecour számára pedig ugyancsak a 12. gyors adta még a végső lökést. Eltörtek az ablaktörlő lapátjai, és ez ebben az esős évszakban végzetes. Hat percet hagyott bent a pályán, így McRae-vel szembeni hátránya 11 perc fölé nőtt.

 
   
 

A Skodások továbbra is vegyes hangulatban versenyeztek. Eriksson mindössze egy hellyel került hátrébb, így a hetedikről vághatott neki a befejező napnak. Gardemeister hátránya az utolsó két szakaszon betárazott idejével elérte a húsz percet. Kresta még a második szakaszon kiesett. A Hyundai maradék csapata is tovább fogyatkozott; mikor Loix alatt tönkrement a váltó, a nyolcadik helyről búcsúzott. Így léphetett Schwarz a tizedikről a kilencedik pozícióba.

 
   
   

A harmadik nap meghozta a fordulatot. A kora reggeli ébredés leginkább C. McRae számára lehetett könnyű, hiszen szerintem aludni sem bírt az idegességtől, már a markában érezhette a győzelmi serleget. Aztán mindjárt az első szakaszon virított egy hetedik időt, és így jócskán lejjebb csappant az előnye. A következő szakaszon ezt próbálta visszatornázni, és persze földöntötte a Focus WRC-t. Így már el is köszönhetett az első helytől.

 
   
 

Grönholm örült, mint majom a farkának, és a kormányszervo-problémái ellenére is 47 másodperces előnnyel állt McRae előtt a harmadik gyors után. A 18. szakaszon McRae helyzetét tovább rontotta a nála is rakoncátlankodó kormányszervo, és még egyszer átfordította a tetején a Focust. Ezzel a mutatvánnyal már két percre növelte a hátrányát, és a hetedik helyre került. Az utolsó gyorson tudott még valamennyit faragni, végül épphogy a hatodik helyet csípte el.

 
   
   

A kormányszervó azonban nem csak McRae életét keserítette meg a Ford csapatnál. Martin is megdolgozott az alkarerősítő feladatokkal, közben ő is felborította az autóját. Bár ő csak a nyolcadik helyre csúszott a hatodikról. Sainz autójában is tönkrement a szervo. Az első nap bezsákolt borzasztóan nagy időkülönbséget apránként ledolgozva került a tizedik helyre, ahonnan a már-már szabotázsnak mondható szervohiba miatt csúszott eggyel lejjebb.

 
   
 

Peugeot-éknál vasárnap örömtáncot jártak a szombati esőtánc után. Grönholm nyert, a második helyre pedig a mögötte zajló események miatt Burns került. Volt ugyan egy kis lehetősége a végül harmadik helyen záró Makinennek, hogy lelépje Burns-t, de aztán az angol világbajnok megnyerte az utolsó szakaszt, így BigMaknek bele kellett nyugodnia, hogy közel 3 másodperccel mögé szorult. Rovanpera lett a negyedik. A legnagyobb teljesítményt kétség kívül Solberg számlájára írhatjuk, aki óriási hátrányt ledolgozva a versenyt az ötödik helyen fejezte be.

A Hyundai egyetlen túlélője, Schwarz a hetedik helyig juttot. Eriksson Skodája rakoncátlankodott, így került a kilencedik helyre. Gardemeister a tizenötödikre szorult. A Mitsubishi maradék embere, Delecour pedig beterelte a kezét-lábát lógató Lancert a 13. helyre.

Következő futam az Argentin rali lesz május közepén.