Sőne francőzis

2003.07.28. 12:47

Martin nem a korai kelés miatt lassult be, inkább azért, mert autója csak hátsókerék-hajtással üzemelt! Végül még így is bebotladozott az F2-es WRC-vel a célba.

 
 

Mekkorát változott a világ! Már nem csak verdákat gyártanak, hanem rali VB futamot is tartanak Németországban. Idén már a másodikat, és valószínűleg az sem véletlen, hogy a Skoda itt tartotta meg új WRC-jének, a Fabiának első éles bevetését. Mivel ehhez a futamhoz van legközelebb a gyár, ezért ha bármi elromlik az autón, simán elugorhatnak a műhelybe, gyári körülmények között megreparálni. Ez persze csak vicc, a Fabia jó autó, nem romlik el. Vagy mégis, de akkor is jó autó.

 
   
   

A közelsége miatt más, számunkra ismertebb csapat is nevezett az 1737 km össztávú versenyre, mely 388 km gyorsaságit fogott össze 22 darabban. A magyar illetőségű Tagai testvérekre gondolok, akik a hazai bajnokságban ugyan Subaru WRC-vel versenyeznek, de ezen a futamon - talán költségkímélés miatt, mert a vezetési tapasztalat nem sokat számít a WRC-hez képest - N csoportos Mitsubishivel indultak. Sajnos azonban a komoly felkészülés, a több éves tapasztalat, és a háttérben levő országos médiacég támogatása sem volt elég ahhoz, hogy az első gyorsaságit teljesítsék. 4 kilométer után az elektronika elkezdte benzinnel elárasztani a motort, amit az nem bírt elfogyasztani. Tagaiék kiestek.

 
   
 

A gyári csapatok közti harc - bárki bármit is mondjon - idén a franciákra redukálódott. Jó, persze ott van Martin, meg Solberg is, de a pontverseny tekintetében egyértelmű a PSA fölény. Főleg aszfalton, és ez a verseny is ilyen útfelületen zajlott. Az első gyorson Burns 206 WRC-je hasított a leggyorsabban, mögötte Martin hozta a Focust, majd két Citroën következett, McRae és Loeb. Ami meglepő, hogy az aszfaltutak koronázatlan királyai - ráadásul Peugeot-val -, Panizziék a 9. időt érték el. Az igazsághoz tartozik, hogy most szerepelnek itt először - bár ezen a téren a többieknek sincs nagy előnye -, és Gilles törött bordával ül a kormány mögött!

 
   
   

Burns pedig úgy látszik eddig valóban csak amiatt szenvedett hátrányt az elsőként való rajtolással, hogy a murvás utakat neki kellett takarítania, mert íme, itt egy aszfaltos pálya , és máris elég jól szaladt. Sőt, még a másodikon is ő volt a leggyorsabb, de azért ott lihegtek a nyakába a Fordok és a Citroënek is. Ráadásul a szívemhez oly közel álló Colin a második helyen. Aztán a harmadik gyorson ő is, és Sainz is - aki a hetedik helyen állt két gyors után - eltévesztettek egy útkereszteződést és ezzel tetemes időhátrányba kerültek.

 
   
 

Martin viszont nem tévesztett el semmit, és addig szorongatta maga előtt Burnst, míg az ötödik gyorson átvette a vezetést, de az angol fiú nem tésztát reggelizett - Martin autója meg betegeskedni kezdett -, ezért a következőn vissza is szerezte, és meg is tartotta a nap végéig az első helyet. De vajon hová tűnt Marcus Grönholm - kiabálhatnánk, ha érdekelne. A hetedik helyet futotta az első gyorson - valami nem elkapott ritmusra panaszkodott -, de aztán rettenetesbe kapcsolt, és szép lassacskán csak feltornázta magát Burns mögé a nap végére. 9 másodperccel állt a második helyen, míg a tavalyi itteni győztes, Loeb Xsara WRC-je, alig 9 tizeddel ő mögötte. A negyedik helyen Colin. Huh, de izgi.

 
   
   

Martin ismét bizonyított a Forddal - most aszfalton is - de a váltó hibája miatt kézi kapcsolásra kellett átállnia. Ez viszont eléggé megnehezíti a váltások közbeni kézifék használatot, amire a sok hajtűkanyarban most elég nagy szüksége volt, így lecsúszott a 10. helyre. A másik Focusban Duval hibázott néhányat, de még így is a hetedik helyen állt, míg a harmadik csapattag, Hirvonen folytatja tanulási periódusát, lassan, de biztosan haladva közelít a cél felé.

 
   
 

És igen, a Subaruk. Sajnos a murvás teljesítményük nem köszön vissza aszfalton. Ehhez párosul, hogy Solberg is elnézett néhány kereszteződést, amivel növelte a hátrányát. Mäkinen autójában meg először a kormányszervó kezdte szívatni a négyszeres világbajnokot, aztán a hatodik gyorson a generátor hibája miatt feladni kényszerült a versenyt. Ahogy a Skoda Fabiával Auriol is kiállt az utolsó gyorson motorhiba miatt. A másik Fabia WRC viszont jól szerepelt. Gardemeister a 12. helyen várta a szombat reggelt.

 
   
   

Ez a második nap pedig egyértelműen a Citroëné volt, azon belül is Loeb-é. Úgy kezdett - beetetésként -, hogy az első gyorson, amit Grönholm nyert, rögtön 9. lett. Aztán a következőn már a második, Martin mögött, de Grönholm közben suttyomban átvette a vezetést. Burns azt mondta, nincs semmi problémája az autóval, nem érti miért gyorsabbak nála a többiek. Mi sem értjük, hogy eddig miért nem voltak. Mindegy, a lényeg, hogy a 13. gyorson Loeb kezébe került az első hely, és ragaszkodott is hozzá nagyon.

 
   
 

Panizzi bajait tetézte az előtörő fékprobléma, de szerencsére ott volt még Roman Kresta is, a Bozian csapat 206-osával. A szombati utolsó gyorson futott egy abszolút időt, ami még mindig a Peugeot-k erősségét - meg persza Kresta tehetségét - bizonyítja. Martinnak viszont már nem kell semmit bizonygatnia, elég ha nyer. A 10. helyről vágott neki a folytatásnak a pénteki váltóbajai után. Reggel benyomta az "attack" gombot a műszerfalon, és futott öt darab első időt a kilencből. A harmadik helyre gyúrta vissza magát, és még Loeb 35 másodperces előnye sem volt behozhatatlan.

 
   
   

Duval kicsit hátrébb Sainzzal csatázott, és a forszírozott tempó - nincs is ilyen szó - hatására néhányszor megperdült. Így a spanyol simán maga mögött tudta tartani, ami a hatodik helyen azért elég fontos feladat. McRae a negyedik helyet tudta tartani, miközben az élen álló Loeb egyre távolodott, de a harmadik helyen álló Martin alig 10 másodpercnyire volt előtte. Még akármi is lehet ebből. Az egyetlen versenyben maradt Subaruval Solberg nem érezte magát túl jól. Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor nagyívben bele... ööö kerüli a dolgokat. Ha ez a nap pont egy rali VB futamra esik, az elég gáz, hiába ülünk a világ egyik legjobb versenyautójában. Ami ráadásul nem könnyíti meg a dolgunkat, mivel a fék szarakodik. 10. hely szombat este, ez az ami kijutott Solbergnek.

 
   
 

A két kisebb csapat - Hyundai, Skoda - egymással küzdött, egészen addig, míg az utolsó Fabia WRC is fel nem adta. A cseheknek nem volt szándékában megnyerni az első VB futamukat az új autóval, de szerintem ennél azért jobbra számítottak. Mindenesetre ügyesen leplezték csalódottságukat, és úgy nyilatkoztak, hogy nagyon is tanulságos volt számukra ez a futam, és jelentős lépéseket tudnak tenni az autó javítására. A másik csapatnál nem voltak ennyire költőiek. Ők inkább versenyben tartották mindkét autójukat, bár eléggé hátul. Némi sikerélményt a kora esti Super Speciál adott, ahol a második és harmadik helyet ők csípték el, Kresta mögött. A nagymenők már biztos elfáradtak.

 
   
   

Vasárnap hajnalban már ordítottak a vekkerek, hiszen az első gyorsot fél nyolc előtt kezdték. Na és vajon ki az, aki a leggyorsabb a csipatörlésben? Természetesen az, aki megnyeri az első gyorsot. Az pedig most McRae volt. Több mint 3 másodpercet adott a másodikként befutó Loebnek. Ez viszont arról is árulkodik, hogy az öreg skót nem adta fel, és ismét crazy fokozatba állítva magát megkísérli utolérni az előtte bóklászó Martint. Ezen az első gyorson tolt is az arcába 7,8 másodpercet. A következőt ismét Colin nyerte, újabb 12-vel verve Martint és így megelőzve őt, a harmadik helyre léphetett. Azért azt is el kell mondani, hogy Martin nem a korai kelés miatt lassult le, hanem azért, mert autója csak hátsókerék-hajtással üzemelt! Ebből a szemszögből viszont már nem is egyértelmű, kinek a teljesítménye nagyobb mutatvány. Végül még így is bebotladozott az F2-es WRC-vel az ötödik helyre.

 
   
 

Közben a 19. gyorson iszonyatos eső lepte meg a mezőnyt. Burns viszont McRae-t lepte meg, és le is szorította a negyedik helyre. A két élen állóról, Loeb-ről és Grönholmról azért nem beszélek sokat, mert kettejük között a különbség 15 és 9 másodperc között mozgott folyamatosan. Valószínűleg belenyugodtak, hogy ez lesz a végeredmény - ahogy ez is lett -, mindössze annyi történt, hogy Loeb az utolsó gyorson hagyta egy kicsit Grönholmot, és így előnye 4 másodperc alá csökkent. De ez már nem számít, Loeb győzött másodszor is a német futamon, ez a lényeg.

 
   
   

Solberg az utolsó napon aztán magára talált, de hátránya már nem sok jót ígért. Ugyan visszaküzdötte magát a 8. helyig, de már nem sok vizet zavart. Ahogy a Hyundai-osok sem zavarták meg az élmezőnyt. Sok műszaki problémával ugyan, de becélozták magukat, Loix pedig még egy pontocskát is elcsípett a csapatnak. Mi kell még? Talán több ilyen izgalmas verseny, és egy komolyabb pontozási rendszer, ahol futamgyőzelem is kell ahhoz, hogy valaki az élen álljon.

Következő VB futam két hét múla - tehát a Budapest Ralival egyidőben - a Finn rali lesz.

 
  A verseny végeredménye
 
  1. LOEB-ELENA Citroën 3h46'50"400
2. GRONHOLM-RAUTIAINEN Peugeot 3h46'54"000
3. BURNS-REID Peugeot 3h47'10"100
4. MCRAE-RINGER Citroën 3h47'21"800
5. MARTIN-PARK Ford 3h47'48"300
6. SAINZ-MARTI Citroën 3h48'29"000
7. DUVAL-PREVOT Ford 3h48'38"500
8. SOLBERG-MILLS Subaru 3h49'20"600
9. ROBERT-BEDON Peugeot 3h50'03"200
10. PANIZZI-PANIZZI Peugeot 3h50'30"000
11. LOIX-SMEETS Hyundai 3h51'46"000
12. SCHWARZ-HIEMER Hyundai 3h54'05"600
13. HIRVONEN-LEHTINEN Ford 3h54'24"700
14. SOHLBERG-HONKANEN Mitsubishi 3h58'39"800
15. KAHLE-GOBEL Skoda 3h59'22"300
16. TSJOEN-CHEVALLIER Toyota 4h01'43"100
17. LATVALA-ANTTILA Ford 4h01'49"000
18. STOHL-MINOR Hyundai 4h02'58"300
19. WARMBOLD-PRICE Ford 4h07'08"700
20. KOPECKY-SCHOVANEK Skoda 4h10'44"800
21. WEVERS-POEL Toyota 4h11'15"300
22. SOLA-ROMANI Mitsubishi 4h11'45"900
23. CSERHALMI-PALIVEC Ford 4h13'00"300
24. ROWE-AGNEW Subaru 4h16'18"800
25. WALLENWEIN-ZEITLHOFER Mitsubishi 4h17'35"100
26. KULIG-BURKAT Mitsubishi 4h18'33"300
27. SINGH-OH Proton 4h20'53"500
28. DALE-BARGERY Hyundai 4h22'38"700
29. BLOMQVIST-GONI Subaru 4h23'23"300
30. FRANCO-AZEVEDO Mitsubishi 4h28'40"200
31. VANWOENSEL-SNAET Mitsubishi 4h28'55"200
32. JOSTES-ENDERLE Citroën 4h29'58"800
33. SOLOWOW-BARAN Mitsubishi 4h30'55"800
34. TRIVINO-BARRABES Mitsubishi 4h31'18"200
35. GIRDAUSKAS-SHOSHAS Mitsubishi 4h32'22"500
36. AUR-BERGHEA Mitsubishi 4h37'23"900
37. LIEBEHENSCHEL-BUSCH Mitsubishi 4h39'07"900
38. MARRINI-AGOSTINELLI Mitsubishi 4h42'34"400
39. ERRANI-CASADIO Mitsubishi 4h42'34"800
40. FAHRNER-POSCHNER VW 4h44'37"700
41. PRILLWITZ-GRIMBERG VW 4h49'23"800
42. PEETERS-LEFIN Mitsubishi 4h54'43"000
43. HOHLHEIMER-KIPPE Fiat 4h56'05"300
44. BURGARD-SCHNEIDER VW 5h03'32"400
 
  VB állása a Deutschland Rali után
 
  Richard BURNS 43
Carlos SAINZ 39
Marcus GRÖNHOLM 38
Sébastien LOEB 33
Petter SOLBERG 30
Colin McRAE 28
Markko MARTIN 27
Harry ROVANPERA 16
Tommi MÄKINEN 15
Francois DUVAL 11
Tony GARDEMEISTER 9
Gilles PANIZZI 6
Didier AURIOL 4
Cédric ROBERT 3
Alister McRAE 3
Mikko HIRVONEN 3
Armin SCHWARZ 3
Alister GINLEY 1


PEUGEOT 95
CITROËN 88
FORD 50
SUBARU 49
SKODA 20
HYUNDAI 7