Pulóver kereken

2002.05.27. 10:04

A TotalCar színeiben versenyző Hondás párosra az egyik időbeírónál igencsak szigorú szemekkel néztek a bírók. Az autóban ülők nem tudták mire vélni a dolgot, hiszen ők nem látták a bal hátsó kerékre csavarodott pulóvert.

 
   
   

A tavalyi év legjobb versények kijáró díj után idén is remek futamra számíthattak az indulók. A versenykiírás kézhezvétele után azonban kettéosztódott a mezőny. A rali elsőosztály számára általában (mondhatni mindig) kétnaposak a futamok. Az idei fehérvári versenyen is így volt ez, a második napra viszont mindössze egyetlen gyorsasági szakaszt iktattak be a rendezők. Az ismert autógyilkos pályák mellett ez a csonka nap több versenyzőt is arra a döntésre ösztökélt, hogy inkább kihagyják életükből az idei Fehérvár ralit.

 
   
 

A megfontoltan távolmaradók mellett voltak bőven vis major esetek is. Szeleczkyékhez nem érkezett meg az új autó, a régit pedig nem tudták gatyába rázni, így nem indultak. Tagaiék versenyzői licencét az MNASZ bevonta a tavalyi óvósdi során felmerült, és eddig még befizetésre nem került óvási díj miatt, így ők is hiányoztak. Aztán péntek délben robbant a Bomba! Tóth Imre, Janika navigátora egész héten fájlalta a hátát, és a pénteki teszt után vált biztossá, hogy a két összecsúszott csigolyával nem tud részt venni a versenyen. Janika a nézők miatt vállalta, hogy a délutáni prológon előfutóként megvillantja a Peugeot-t, de a versenyt ők is kénytelenek voltak kihagyni.

 
   
   

Az ilyenformán csonkolt mezőny a péntek délutáni, dunaújvárosi (igen, a Fehérvár raliról van szó) prológgal kezdte meg az autógyilkos versengést, melyet az Érdi-Varga-Subaru trió teljesített a leggyorsabban. A Vasmű parkolójában előadott forgolódás után nem kis meglepetésre a WRC-k és N4-es autók közé befurakodva a Zagyva-Balogh kettős N3-as Mégane-ja bukkant fel az abszolút hetedik helyen, tizedre egálban Gáspárék N2-es Hondájával.

 
   
 

A szombatra kitűzött hat gyorsasági - mely három pálya kétszeri teljesítéséből állt össze - négy 20 km-nél is hosszabb szakaszt tartalmazott. Ezek a pályák murvás felületű, néhol igencsak tempós egyeneseket, néhol meg hatalmas gödröket tartalmazó, igazán autógyilkos pályák. A hat gyors alatt a mezőny szinte megfeleződött. Az élre rögtön a Benik-Somogyi kettős állt a Ford Focussal, melynek beállításait most sikerült jól eltalálniuk, és ezt a pozicíót tartva a verseny végéig, tulajdonképpen rajt-cél győzelmet arattak, mellyel átvették a vezetést az éves bajnokságban. De ne szaladjunk ennyire előre.

 
   
   

Az első gyors után Benikék álltak az élen, mögöttük Szabó Gergőék Toyotája végzett. Ők viszont a következő szakaszig már nem jutottak el, mert eltört a Corolla WRC nyelestengelye. Így a miskolci verseny után itt is idő előtt távoztak. Angyalfiék mögött Érdiék a negyedik helyen nyitottak, de egész nap küzdöttek a rossz gumiválasztás miatt. Az N4-ben Asi kezdett a leggyorsabban, de Kiss Feri a nyomában volt. Az F2-ben Bútorék Saxója szárnyalt, közel 10 másodperccel Herczighék Feliciája előtt. A TotalCar csapata, a Balogh-Mihalik kettős pedig az N2 éléről vágott neki a második gyorsaságinak, 5 másodperccel utasítva maguk mögé Radót.

 
   
 

A következő néhány órában aztán megcsappant a létszám. Az éles kövek szaggatták a gumikat, a dobálós részeken röpködtek az autók, a szervizeken fejvesztve rohangáltak a szerelők. A verseny szedte áldozatait, a kieséseket Szabóék kezdték, utánuk a teljesség igénye nélkül következtek: Kesjár-Subaru, Herczigh-Skoda, Vizin-Subaru, Kiss Feri-Mitsubishi (az N csoport éléről), Turán-Toyota (az A8 éléről), és még rengetegen. Reggel 79 páros kezdte a napot, este 38-an voltak célban. Benik előnye ekkor már 1 perc fölött volt Érdiékkel szemben.

 
   
   

Mögöttük a Corolla gyengécske motorjával küszködő Turiék álltak a harmadik helyen, majd Asi következett az N csoport élén. Az N3-ban Szilágyiék vezettek - a féltengelytörés miatt kiesett Zagyváék híjján - Lukács előtt több mint három perccel. Az N2-ben pedig a TotalCaros Honda állt az élen Radóék előtt közel 2 perccel.

 
   
 

Balgoh János nem alhatott nyugodtan az éjszaka, még a 2 perces előny tudatában sem. Minden egyes villámlásra felébredt, és azon járt az agya, vasárnap mit csináljon, ha sárban dagonyázásra kerül sor. Az autó ugyanis szinte teljesen elfogyott alatta. A futóműben minden legalább háromszor cserélődött, a végén már az utcai autójukat kezdték lebontani, mert nem volt több alkatrész. A tankvédő lemezt az első gyorson elvesztették, ráadásul úgy szakadt le, hogy másikat sem tudtak feltenni helyette, így mentek egész nap. A kartervédő is szinte rögtön kettétört, a váltó viszont most tartotta magát. A miskolci futamon ugyan teljesen szétesett, de csak a foltozásra volt lehetőség, az első három fokozat lett kicserélve, a többi még várat magára. Az éjjel leesett eső komoly fejtörést okozott nemcsak nekik, hanem egész mezőnynek.

 
   
   

Benikék nem kísértették a sorsot, magas előnyük megengedte, hogy vasárnap csak poroszkáljanak a sártócsák között, így óvva a Focus WRC elektronikáját a beázástól. Az utolsó szakaszon csak a negyedik időt érték el, de a futamot megnyerték. Ezt a szakaszt Turiék nyerték, maguk sem tudják hogyan, tény azonban, hogy ezzel csak a harmadik helyüket tudták még biztosabbra venni, hiszen Érdiéket nem érték utol. Asiék az N csopor élén zártak, ahogy Bútorék is - szokás szerint - nyerték az F2-t, és az A6-ot. Baloghék TotalCar-os Hondája is megőrizte vezető pozícióját az N2-es csoportban, valamint az F2-ben a harmadik helyet csípték el.

 
   
 

A másodosztály számára is rendhagyó volt a Fehérvár rali, hiszen az ő egy napos versengésük vasárnapra tevődött. A pályák őket is ritkították, de arányaiban az utánpótlás jobban bírta a kiképzést. 55 indulóból 42 látta meg a célt. Az első szakasz után nem látszott a Hondák szokásos fölénye, hiszen jópár Magyar Suzuki is az élbolyban tanyázott, ahogy voltak A5-ös Skodák és Ladák is rendesen. Persze az első gyorsot megnyerő Sarlósék Hondával mentek. A második gyors után felzárkózott mögéjük a Kiss-Kovács kettős ismerősnek tűnő Hondája, sőt később a vezetést is átvették, és ezt sikerült is tartaniuk a futam végéig, így ők nyerték a másodosztályt. Boroznaki is hozta a formáját, szépen, és persze gyorsan haladt a Szamarával, a hatodik gyorson azonban nem jött be a számítása és az A6 második helyéről hirtelen a nyolcadikon találta magát. Ezt a kategóriát a Kronome fivérek 2107-es Ladája nyerte - az abszolút második hellyel együtt - Gál Barna Ladája előtt (absz.5.). Így a sokak által lenézett hátsókerék hajtású autók ismét bizonyítottak.

 
   
   

A verseny utáni nyilatkozatok is felemás hangvételűek. Van, aki bosszankodik a százezrekre-milliókra rúgó károk miatt, melyek az autóban keletkeztek, és vannak, akik gond nélkül boldogok, hogy a célban lehetnek. Ezek alapján kissé furcsa Ferjáncz Attila nyilatkozata:
"Bízom benne, hogy az itt látottak alapján az MNASZ megkapja azt a minősítést a nemzetközi szövetségtől, aminek alapján jövőre Székesfehérváron is Európa-bajnoki futamot rendezhetünk. Úgy gondolom, ezzel a véleményemmel mindent elárultam az idei, a IV. Fehérvár-raliról."

Szerintem semmit nem árult ezzel az idei IV. Fehérvár-raliról, maximum annyit, hogy jövőre is lesz. Esetleg akkor már vasárnap is.