Hungaroring - veteránok és ifjak egyszerre a pályán

2002.09.05. 13:58

 
   
   

A hétvégén ismét hatalmas banzájt csapnak a pályaversenyzők a Hungaroringen. A már szokásosnak mondható, a nézőknek szóló programok mellett a versenyzők előtt is meglehetősen nagy kihívások állnak. Ez a futam ugyanis összegyűjti több bajnokság érdekeltjeit is.

FŐNIX Kupa
Az FIA Zóna Trófea
Osztrák Túraautó Bajnokság
Histo-Cup Austria
MNASZ Autós Gyorsasági OB
MOBIL1 Opel Astra Classic Kupa

 
   
   

A Gyorsasági Szakág legtöbb külföldi indulót felvonultató nemzetközi versenyét a Fönix Autósport Egyesület rendezi. Az öt bajnoki sorozatban közel száznegyven versenyző nevezett a hungaroringi futamra. Már péntektől különösen érdemes lesz kilátogatni a mogyoródi versenypályára, hiszen a hazai mezőny autói mellett most a 60-as, 70-es évek különleges autóit is láthatjuk versenyezni a Hungaroringen. A Histo-Cup Austria versenysorozat 1998 óta működik. Az idén hét versenyhétvégén, tizennégy futamon mérhetik össze a versenyzők tudásukat és autóik erejét.

 
   
   

Rajthoz állni az 1946 és 1976 között gyártott GT és túraautókkal lehet öt különböző kategóriában és motortérfogat szerinti géposztályban. Ezek olyan autósszíveket melengető típusok, mint pl.: a MINI MORRIS, a Porsche 956-os, a BMW 2002-es vagy a Ford Capri. A mezőnyben megtalálható a több tízmilliós profi versenygéptől kezdve az otthoni garázsban épített alig ezer köbcentis kisautó is. A versenyzők összetétele is hasonlóan vegyes, de a versenysorozat lényege pont az, hogy nem számít a társadalmi rang, hanem a baráti hangulat, az öreg autók szeretete és az izgalmas küzdelmek a legfontosabbak. Ezt a bajnokság értékelésének a rendszere is jelzi, hiszen az úgy van kidolgozva, hogy a gyengébb autóval induló versenyzők is úgy kapjanak pontokat, hogy esélyük legyen az éves bajnokságban elöl végezni.

 
   
   

A tavalyi év után ismét a Hungaroringen köszönthetjük az Osztrák Túraautó bajnokság futamát is, melyben az előzetes hírek szerint különösen nagy küzdelemre lehet számítani, mivel a bajnokság éllovasait csak néhány pont választja el egymástól. Az izgalmas versenyeket ebben a sorozatban a közel egyforma műszaki paraméterekkel rendelkező, 2000 köbcentis versenyautók is garantálják.

 
   
   

A Zóna Trófea mezőnyében ismét itt lesz a tavalyi győztes Andrej Studenic is. A Zóna futamhoz kapcsolódó fontos információ még, hogy ezúttal az OB futam a Zóna mezőnyével közösen nem az OB 5+10 körös, hanem a Zóna Trófea egyben 14 körös futam lebonyolítási rendje alapján kerül megrendezésre. Az OB kategóriáiban is szinte majdnem mindenhol nyitott még a bajnoki cím sorsa, így a Főnix Kupán sok minden eldőlhet majd. És persze újra látható lesz a hazai formaautósok mezőnye is.

 
   
   

A MOBIL1 Opel Astra Classic Kupában is komoly küzdelem várható, hiszen Krecz Zsolt remek parádi szereplésével nem egészen egy futamgyőzelemnyi előnyre tudott szert tenni Jánosi Sándorral szemben. A tavalyi bajnok Gál Szabolcsnak viszont már mindent be kell dobnia, ha meg akarja védeni bajnoki címét, hiszen az idén még nem sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. A Média Kupában Wéber Gábor és a tavalyi bajnok, Pataky Tibor kell, hogy dűlőre vigye a bajnoki cím sorsát.

 
   
   

A hétvégi eseményre teljesen ingyenesen, belépődíj nélkül látogathatnak el az érdeklődők, és ezen kívül a depóban közelről is meg nézhetik a versenyautókat és megismerhetik a versenyzőket! Sőt! A hagyományos RS Kupán görkorcsolyával is nekivághatnak a Hungaroring 4 km-ének!

 
  IDŐTERV
 
  2002. szeptember 6. péntek
11:00 - 11:25 Mobil 1 Opel Astra Classic szabadedzés
11:30 - 11:55 Túrakocsi N, A csoport + Zóna N, A csoport szabadedzés
12:00 - 12:25 Túrakocsi H, F csoport + Zóna H csoport szabadedzés
12:30 - 12:55 Forma autók (OB II. kat) + Zóna forma autók szabadedzés
13:00 - 13:25 Histo - Cup Austria szabadedzés
13:30 - 13:55 Osztrák Túrakocsi Kupa (ÖTC) szabadedzés
14:00 - 14:25 Histo - Cup Austria szabadedzés
14:30 - 14:55 sztrák Túrakocsi Kupa (ÖTC) zabadedzés


15:15 - 15:45 Mobil 1 Opel Astra Classic (OB III. kat) 1.időmérő edzés
16:00 - 16:30 Forma autók (OB II. kat)+ Zóna forma autók 1. időmérő edzés
16:45 - 17:15 Túrakocsi N, A csoport + Zóna N, A csoport 1. időmérő edzés
17:30 - 18:00 Túrakocsi H, F csoport + Zóna H csoport 1. időmérő edzés
2002. szeptember 7. szombat
09:00 - 09:30 Osztrák Túrakocsi Kupa (ÖTC) Időmérő edzés
09:45 - 10:15 Histo - Cup Austria Időmérő edzés
10:45 - 11:10 Forma autók (OB II. kat)+ Zóna forma autók 1. verseny 14 kör
11:30 - 12:05 Túrakocsi N, A csoport + Zóna N, A csoport 1. verseny 14 kör
12:30 - 13:05 Mobil 1 Opel Astra Classic (OB III. kat) 1. verseny 14 kör
13:30 - 14:00 Túrakocsi H, F csoport + Zóna H csoport 1. verseny 14 kör
14:30 - 15:05 Osztrák Túrakocsi Kupa (ÖTC) 1. verseny 15 kör
15:30 - 16:05 Histo - Cup Austria 1. verseny 15 kör
16:30 - 17:00 Mobil 1 Opel Astra Classic (OB III. kat) 2. időmérő edzés
17:15 - 17:45 Forma autók (OB II. kat) 2. időmérő edzés
2002. szeptember 8. vasárnap
08:30 - 08:40 Osztrák Túrakocsi Kupa (ÖTC) Warm Up
08:45 - 09:15 Túrakocsi N, A csoport 2. időmérő edzés
09:30 - 10:00 Túrakocsi H, F csoport 2. időmérő edzés
10:15 - 10:50 Histo - Cup Austria 2. verseny 15 kör
11:15 - 11:50 Osztrák Túrakocsi Kupa (ÖTC) 2. verseny 15 kör
12:15 - 12:50 Mobil 1 Opel Astra Classic (OB III. kat) 2. verseny 14 kör
13:00 - 13:45 Betétprogram RS Kupa görkorcsolyaverseny
14:05 - 14:35 Túrakocsi N, A csoport 2. verseny 14 kör
15:00 - 15:35 Túrakocsi H, F csoport 2. verseny 14 kör
16:00 - 16:30 Forma autók (OB II. kat) 2. verseny 14 kör