McRae aláírt a Citroënnél!

2002.09.26. 14:33

 
   
   

A korábbi hetek találgatásai után, most megnyugodhatnak, vagy éppen felzaklatódhatnak a rally fanok. A párizsi motor show egyik mai betétfutama, a két fél hivatalos szerződésének aláírása volt. A 25 futamgyőzelmet, és az 1995-ös világbajnoki címet markában tartó skót versenyző, pályafutása során először dolgozik nem angol bázisú csapattal.

Az eddigi szokásos McRae-s porhintés, hogy olyan csapatnál akar nyomulni, akinek VB esélyes autója van - után most mégis az anyagi okok miatt kellett búcsúznia. Nem mintha a Citroën nem lenne VB esélyes, de ez a búcsúnál nem került szóba, sokkal inkább a McRash általa igényelt 5M Ł-os fizu, amit a Fordnál nem óhajtottak neki megadni, inkább majd az autók fejlesztésére fordítják.

A hír hallatán a Citroën kapva-kapott a lehetőségen, és gyorsan körbeugrálta McRae-t. Megmutatták neki a csapatot kívül-belül, hiszen jövőre a teljes szezonban részt vevő csapatnak igencsak szüksége van egy húzós nevű, és persze eredménycentrikus versenyzőre is. Az, hogy jövőre McRae melyik formáját (a törőset, vagy a nyerőset) fogja hozni az új autóval, még nem tudni_