McRae: új csapat - új navigátor, de az rögtön

2002.10.09. 09:22

 
   
   

Colin McRae és ez idáig hű fegyverhordozója, Nicky Grist tegnap bejelentették útjaik elválást. A navigátori ülésben már az idei maradék két futamra is Derek Ringer foglal majd helyet McRae mellett, akivel 1995-ben a világbajnoki címet is megszerezte a skót.

"Ez közös elhatározás részünkről" - mondja McRae - "A kettőnk közti viszony nagyon megromlott az elmúlt 12 hónapban, és mindketten úgy látjuk, hogy előrébb lépni csak akkor tudunk, ha nem dolgozunk együtt. 1997 óta, mióta együtt versenyzünk 17 különböző futamot nyertünk meg, különböző csapatoknál. Köszönöm ezeket az eredményeket Nickynek, és remélem ő is emlékszik majd a szép dolgokra."

 
   
   

"Valóban mindketten úgy gondoljuk, hogy nem halogatjuk a dolgot, és az a legjobb mindkettőnk számára, ha rögtön befejezzük a közös munkát." - mondja Grist - "Így legalább Derek fel tud készülni a jövő évi szezonra. Egyelőre nem tudom, mihez fogok kezdeni a jövőben. A navigátorosdi továbbra is nagy lehetőség, de az is elképzelhető, és remélem, hogy ez a mostani lépés nem jelenti a sporttól való visszavonulásom."

A felröppent pletykák szerint ezt a hirtelen döntést az új-zélandi baleset váltotta ki. McRae úgy nyilatkozott, hogy félrehallott egy itiner utasítást, de ezt úgy is lehet értelmezni, hogy az utasítás volt rossz. Úgy tűnik ez az eset tette be a kaput, mivel a tavalyi ausztrál futam rajtsorrendjének osztását lekéső Grist miatt kerültek akkor is hátrányba, és a bizalom valószinűleg már akkor megszűnt a két span között.