Rali VB, persze megint a Peugeot-kkal

2002.11.05. 00:38

 
   
   

A hétvégi Ausztrál Rali kezdete még biztatóan alakult. A Subaru csapatból az ifjú titán, Petter Solberg nyerte a prológot. Sőt a második helyre, talán még nagyobb meglepetésre a Hyundai-os Freddy Loix vonult be. Sajnos sikerük csak tiszavirág életű volt. Az éles gyorsokon ismét a Peugeot-k domináltak. Marcus Grönholm nem elégszik meg a zsebében levő világbajnoki címmel, rajt-cél győzelmet aratott most is. Bár a Peugeot-k titkát egyelőre nem sikerült kiderítenünk, biztosan piszok jó autók, hiszen Grönholm mögött megint csak Burns tudott lépést tartani, aztán kuplungproblémái miatti búcsúja után Rovanpera vette át a helyét a végén.

Az élmezőny helyzete a három nap folyamán csak kis mértékben változott. Solberg beterelte a Subarut a harmadik helyre, ezzel nem kicsit alázva csapattársát, Mäkinent, akit végül túl könnyű autó használata miatt ki is zártak. A Fordnál a kérdéses helyzetben levő Carlos Sainz bizonyult királynak. Az első nap végén mindössze 4 mp-cel volt lemaradva Solbergtől, és ekkor még Rovanpera is mögötte volt. Sereghajtóként vágtatott Colin McRae, ki tudja miért. Az első nap szenzációját - az ilyen sajnálatos esetekben szokásos felhajtással - Delecour szolgáltatta hatalmas bukásával. A Mitsubishi nagyjából 160 km/h-s tempóval valamit elkapott a bal első kerekével, ami átdobta a menetirány szerinti jobb oldalra, merőlegesen az útra. Mindeközben az autó semmit sem vesztett tempójából, így több g-nyi erőhatás fékezte le. A bent ülők kisebb sérülésekkel megúszták, bár benéztek a helikopterrel a kórházba. Közben kiesett a teljes Hyundai csapat, pontosabban Schwarz és Loix.

 
   
   

Másnap aztán Grönholm kicsit visszafogta magát, így Rovanpera gyártotta a szakaszgyõzelmeket. Négyet megnyerve megelőzte Sainzot, aztán előtte is maradt. Solberg vigyázott a második helyére, mint egy zsák kincsre, de Rovanpera az utolsó nap mégis elvette tőle. Hiába, a Peugeot-k_ Colin ismét zúzott. Orrost ugrott és a sérült hűtővel nem sokat tudott már menni. A hatodik helynél ez az állapot sem sokkal rosszabb.

Remélhetőleg a VB utolsó futama, a Brit Rali izgalmasabban alakul majd, bár a végeredményen már úgy sem változtat. Szóval izgalmakat már csak jövőre várhatunk.