Sainz halálra dolgozza magát

2003.02.06. 10:18
 
   
   

Carlos Sainz a rali VB egyik nagy öregje a harmadik helyre kormányozta be Xsara WRC-jét a Montén. Az első versenyén a francia csapatnál ez nem is rossz eredmény, ráadásul nem is csak úgy harmadik lett, hanem keményen harcolt a pozícióért a Fordos Markko Martinnal, és mindössze az utolsó gyorson vált el, ki kerül ki győztesen a küzdelemből.

A spanyol figura azonban nem pihenhet a verseny után sem, készülnie kell a Svéd futamra. A Citroën csapat murvás tesztet iktatott be a programba, mivel úgy érzik az autó a több éves felkészülés ellenére sem igazi még ezen az útfelületen. Kiváló mérnökökkel és technikusokkal vágtak neki a Lloret de Mar körüli eseménynek.

"A csapat új technikusai egytől egyig 100%-osan teljesítenek" - mondta Sainz, aki az utolsó pillanatban érkezett a franciákhoz - "A Xsara egy remekül kiegyensúlyozott autó. Bármilyen körülmények között egyszerű a kezelése. Ez majd biztosan előnyünkre fog válni a hóban is. De természetesen az aszfalt felület az, ahol iszonyatos a stabilitása, és most azon dolgozunk, hogy ilyen legyen murván is."

A szezon kezdetén a csapat nagyot durrantott, a hármas befutóval. "Nagyon keményen dolgozunk, mert szeretnénk megtartani a pozíciónkat továbbra is, mivel a Svéd futam - csakúgy, mint a Monte - nem tartozik a hétköznapi versenyek közé, itt bármi megtörténhet. Aztán a bajnokságban jön néhány olyan futam, ahol még egyáltalán nem szerepelt a csapat, így azokra nem tudunk 100%-osan készülni, mivel nem ismerjük a legjobb beállításokat. Akkor majd jól fognak jönni a korábban begyűjtött pontok."