Érdekes - gyökeres - változások a rali VB menetében

2003.09.10. 11:04

A napokban jelent meg az FIA rali VB-vel foglalkozó különítményének hivatalos közleménye, melyben a jövő évtől bevezetésre kerülő szervezési módosításokat közlik. Egyes korábbi álláspontok szöges ellentétben állnak a végső előírásokkal, és tulajdonképpen az egész elkövetkezendő rali-élet, vagy hangulat, vagy nem is tudom, szóval az egész rali, úgy ahogy van, teljesen más irányba fog elindulni. Hogy ez az irány jó-e, azt csak a jövő tudná megmondani, de ahogy ismerjük ezeket az embereket ott a nagy asztalok mögött, valószínűleg - mindentől függetlenül - hamarosan jönnek majd újabb változtatások, amik a mostaniakat fogják sutba vágni.

Először is azzal kezdeném, hogy az eddigi 14 verseny helyett jövőre 16 kerül megrendezésre. A két új futam Mexikóban, és Japánban lesz, ami várhatóan jelentősen csökkenti a csapatok költségvetését, aminek fontosságáról néhány éve folyamatosan beszélnek. Ha jól rémlik a JWRC is emiatt került bevezetésre...

A valóban költségcsökkentő lépés a 2 autóra korlátozott csapat létszám. Tehát csak 2 autó indulhat - a tervezett 3-al szemben - egy csapat színeiben, és mindkettő pontjai számítanak a gyártók versenyében is. Az FIA szerint ez a lépés csökkenti a különbséget a tehetősebb, és a kevesebb pénzzel rendelkező csapatok között, így a küzdelem sokkal feszítettebb lehet. Igazuk van. Ez a lépés így önmagában valóban képes erre, de a többi változással együtt már nem sokat számít.

A "Mille Piste" versenyzési rendszer bevezetése pedig egyenesen a cirkuszi bohóckodás szintjére száműzi ezt a sportot. De az is lehet, hogy marha jó dolog, csak még szokatlan, én valahogy mégis inkább azt érzem, hogy ismét egy kezelhető-áttekinthető - és nem utolsó sorban érthető - formát öltő rendszerbe nyúlnak bele olyan mértékben, ami nemcsak az átgondoltságot kérdőjelezi meg, de az érdekeket is nagyon előtérbe helyezi. Volt már erre példa a kilencvenes évek közepén is, mikor a 4x4-turbó beszüntetéséről beszéltek, megalkotván az F2 kategóriát. Aztán azon belül a Kit-Car kategóriát. Aztán mégis maradt a 4x4-turbó, sőt jött a WRC, a gyártók meg csak kapkodták a fejüket, hogy mit is fejlesszenek_ A rajongók viszont még mindig nem fordultak a körpályás, belépőszedéses szakág felé olyan mértékben, hogy a fejesek végre leszállhattak volna a raliról, ezért most újra kavarnak egyet rajta.

Ez a "Mille Piste" ugyanis így épül fel:
A verseny előtti szerdai napokon a csapatok egy egyszerű átgurulással megismerkedhetnek a pályákkal. Csütörtökön további ismerkedés a pályákkal, és a shakedown a program. A versenynapok reggelén, a csapatok még egyszer átszaladnak az aznapi pályákon, ezt megtehetik egy sima utcai autóval, vagy akár a versenyautóval is, de csak a versenyzők! Mindenféle kémek (murva, és gondolom akkor már a jég is, de erről konkrétan egyelőre nem nyilatkoztak) használata tilos! Aztán, délután jöhet a verseny.

Ezt a rendszer a 2004-es Monte Carlo-i, és a Svéd ralin nem fogják használni, mivel ezeknek a futamoknak a szervezése már annyira előrehaladott állapotban van, hogy a hátralévő idő alatt már nem tudják ilyen mértékben módosítani a programot, meg az útvonalakat is. A mozgó szervizek, és a telemetria használatának engedélyezéséről a jövő hónapban nyilatkoznak. Repesve várjuk, mi jön még melléjük...

2004-es versenynaptár:

Monte Carlo - Január 23-25
Svéd - Február 6-8
Mexikó - Március 12-14
Argentína - Április 30, Május 1-2
Ciprus - Május 14-16
Akropolisz - Május 28-30
Törökország - Június 25-27
Új-Zéland - Július 16-18
Finnország - Augusztus 6-8
Németország - Augusztus 20-22
Japán - Szeptember 3-5
Nagy-Brittania - Szeptember 17-19
San-Remo - Október 1-3
Korzika - Október 15-17
Spanyolország - Október 29-31
Ausztrália - November 12-14