Visszatér a Hyundai a raliba

2004.05.19. 13:48

A megemelkedett költségek miatt az idei rali világbajnokságból kimaradó Hyundai csapat már most - alig pár hónapnyi pihenő után - tervezi a visszatérést. Persze nem eszik olyan forrón a kását, és a koreai gyártó is tisztában van azzal, hogy ha fejest ugranak, akkor a legjobb esetben is csak oda tudnak visszakerülni, ahonnan kiszálltak. Vagyis a sereghajtók közé. Terveik viszont - természetesen - sokkal komolyabb eredményeket tartalmaznak.

Ezért komoly tesztelésekkel készülnek, hogy a 2006-os szezonban néhány versenyen már élesben próbálgassák az autójukat, majd a 2007-es szezonra tervezik a teljes visszatérést. Az ilyen távolba néző hírek egyrészt lehetnek akár csak vetítések is, de az is lehet, hogy teljesen más áll a háttérben. Például kivárják, hogy az össze-vissza kavart szabályok kitisztulnak-e addigra, vagy pedig a tervezett Hyundai Rally Shop beindítása miatt egyelőre nincs meg az anyagi hátterük.

A russelsheimi R&D központban 50 millió dolláros beruházásra készülnek, és a korábbi WRC-jüket felkészítő angliai bázist is teljes mértékben felszámolnák. Lee Hyun Soon alelnök elmondta, hogy az autó főbb részeit - motor-váltó - a Hyundai fogja készíteni.