Magyar Peugeot az osztrákoknál

2001.10.26. 11:21
 
   
   

Ifj. Tóth János már bebiztosította idei bajnoki címét a hazai bajnokságban a Peugeot 206 WRC-vel, így az utolsó két futamon nem is indult. Ehelyett ismét a 2001 november 9-10-i Semperit Rally felé kacsintgat. Ez a verseny évek óta a sógorok legnépszerűbb futama, ahová rendszeresen sok magyar versenyző is ellátogat. Janika is futott már itt, győzni is tudott.

A futam már nem viseli a Semperit nevet, helyette A1 Waldviertel Rallye-nak hívják, és idén erre a helyszínre maradt az osztrák bajnoki cím eldöntése. A sok jó pilóta között Janika megelégedne egy tisztes helytállással, nem akar feltétlenül győzni.

Elmondta, hogy navigátorával nagy várakozással néznek a verseny elébe, ugyanis ez lesz első közös külföldi versenyük. Korábban már mindketten indultak itt más-más partnerrel. Most azonban a Symphonia Rallye Team életében először állnak együtt rajthoz külföldön, szokás szerint a Peugeot 206 WRC-vel. Tóth Imre navigátor kifejtette, hogy a lehetőséget a támogatóiknak köszönhetik, és igyekeznek úgy szerepelni, hogy mindnyájuk megelégedésére szolgáljon.

A verseny a korábbi évek jó hagyományait követve várhatóan jó színvonalú, jól szervezett lesz. Nagyon szerencsés mind a szurkolók mind a tréningező versenyzők számára, hogy a gyorsasági szakaszok nincsenek túl messze egymástól, így időben át lehet majd érni egyikről a másikra, és más útvonalon küldik majd el a versenyzőket és a nézőket. Így remélhetőleg nem fog fennakadást, dugót, ebből eredően késést okozni a szokásos nagy tömeg. A futam nem teljesen aszfaltos pályákon zajlik, így a helyes gumiválasztás nagy szerepet kap.

Janika autóját a Schmidt Racing-tól bérli, és ugyanez az autó fut az osztrák bajnokságban az egyik esélyes, Sperrer alatt is. Felmerült a kérdés, hogyan fog rajthoz állni egyszerre két Schmidt Racing-es 206 WRC, hiszen osztrák bajnoki futam lévén ott lesz a rajtnál Sperrer is. Rolf Schmidt elmondta, hogy van egy tartalék karosszériájuk, amely alá építik már az autót. Sajnos nem úgy érkeznek az alkatrészek, ahogy szeretnék, de végső esetben arra is fel vannak készülve, hogy béreljenek egy privát autót Franciaországból.

A szervizhátteret akkor is ők biztosítják majd, ami viszont segítség nélkül nem lenne megoldható, így számítanak magyar segítségére is. Lesz még egy emberük arra is, hogy az autó számítógépének adatait leszedje és kielemezze, hiszen várhatóan elég közeli rajtszámokat fog kapni a két versenyző páros. A húsz perces szerviz nem elég, hogy egyszerre két autót karbantartsanak.

"Természetesen mindkét versenyzőnk azonos elbánásban részesül majd, azonos feltételekkel, azonos adottságú autókkal állhat majd rajthoz."-tette hozzá Rolf Schmidt. Felhívta a figyelmet, hogy valóban fontos tényező lesz a helyes gumiválasztás, amelyben nagy segítség csapataik számára, hogy egyenesen a Michelin-től kapják a gumikat.

Mivel ezen a futamon dől majd el az osztrák nemzeti bajnokság sorsa, várhatóan nagy küzdelem, kemény harc fog kialakulni a két esélyes, Wittmann és Sperrer között. Természetes, hogy mindketten rengeteget fognak tréningezni, tesztelni, és vérre menően küzdenek majd.

forrás:symphoniarallyeteam