A Mitsubishi a harmadik emberét fogyasztja

2001.11.08. 11:11

 
   
   

A négyszeres világbajnok - és az idei elsőségre is esélyes - Tommi Makinen utolsó fellépése a Mitsubishi csapatnál a brit futam lesz. Ebben a szezonban a harmadik navigátorával vág majd neki a versengésnek. A korzikai futamon elszenvedett balesetükön megsérült hű fegyverhordozója, Risto Mannisenmaki helyén Ausztráliában Timo Hantunen, a szintén régi ismerős diktálta a tempót.

Igyekezete a pilóta támogatására azonban kevésnek bizonyult, és a rendkívül kihegyezett élmezőnyben, ahol még szinte bárki elnyerheti a világbajnoki címet az élen állók közül úgy gondolta, inkább átadja a jobb első széket arra hivatottabb személynek. Ez a személy, aki sokat lendíthet Makinen helyzetén, mondhatnánk, akin az év végi helyezése múlik, Kaj Lindstrom.

Lindstrom sem kezdő szakmában, két éve a brit bajnokság győzteseként ünnepelték Tapio Laukkanen oldalán, és már az azt megelőző évben is a Forma 2 győztese volt az angol futamon. "Nagyon megtisztelő, hogy Tommi engem választott társának. Tudom, hogy csak addig maradhatok, amíg Risto felépül, és biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz őt helyettesíteni. Mindenestre örülök, hogy kaptam egy esélyt a próbára." - mondja Landstrom - "Tommival dolgozni teljesen más, mint az eddigi partnereimmel, de az is igaz, hogy minden versenyző különböző stílusú. Három napunk van a tesztelésre és az összeszokásra. Én közben Risto-val is tartom a kapcsolatot, sokat beszélgetünk, és próbálja megválaszolni a kérdéseimet."

Jelenleg Makinen a második helyen áll a VB összesítésben, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a vezető McRae mögött, és egyetlen ponttal a harmadik Burns előtt. Az évadzáró futamon fog eldőlni, hogy melyikük lesz a világbajnok