Megint kavarnak a rally VB pilótái

2001.11.14. 11:29

 
   
   

Évek óta nem volt akkora átrendeződés a gyári csapatok hivatásos versenyzői között, mint amekkora a jövő évadra várható. Szinte már biztos, hogy a négyszeres világbajnok Tommi Makinen hét éves közös meló után elbúcsúzik a Mitsubishitől, és a Subaru volánjánál fog felbukkanni. Ez volt az első lépés egy hónappal ezelőtt. Innentől kezdve árvízként terjedtek a hírek a többi csapatról és versenyzőről.

A Subaru sztárpilótája, Richard Burns jól tudja, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, így gyorsan átlépett a Peugeot-hoz. A butus - gondolnánk, hiszen ott meg Gronholm a király. De Burns úgy gondolja ez még mindig jobb helyzet, mint BigMak mögött hegedülni.

A Peugeot-ból közben fél lábbal már kilépett Didier Auriol, de, hogy merre veszi az irányt, akkor még nem tudtuk. Az azonban biztos, hogy ezáltal a feltörekvő nemzedék előtt jó nagy kapuk nyílnak tágra. Hiszen az első lépésben megürült Mitsubishis szék után rögtön lett ott még egy hely is, mivel a második pilóta, Freddy Loix is lefarolt a pirosaktól. Ja igen, és a piros szín, is valószínűleg eltűnik az autókról, mert a főtámogató, a Marlboro is új csapatot keres . Az íly módon megüresedett helyek azonban még ki sem hűltek, mikor már megszülettek a két évre szóló szerződések a fiatalabb McRae-vel, és a Fordtól elváló Delecourral. Már csak a támogató hiányzik.

McRae helyére a Hyundainál a hét eleji hírek szerint melegváltásként Loix-ot ültetik. Kettesszámú versenyzőnek pedig a nagy öreget, Juha Kankkunen-t szánták. Ez a hír után kiderült, hogy harmadik versenyzőt is keresnek melléjük a nehéz napokra. A jelöltek: Auriol, Gardemeister és Schwarz. Auriol mellett szól a legtöbb érv (meg pénz), hiszen a 94-es világbajnokban még lehet reménykedni. Schwarz igencsak dicséretesen dolgozott a Skodánál, tehát ő sem lenne zsákbamacska, viszont a Seat-on és Mitsubishi-n felnőtt Gardemeister, a legfiatalabbként csak hosszútávú befektetés formájában üzemelne. A csapat költségvetése a reményeik szerint jövőre jelentősen nőni fog, de ez nem jelenti, hogy több futamon, vagy éppen több autóval állnak majd rajthoz. Inkább a köztük és a többi csapat közt tátongó műszaki szakadékot próbálják majd betömködni. Már meg is kezdték a fejlesztő mérnökök sorozását, néhányan másik csapattól szerződnek át, de psszt, ez még titok.

A Hyundai-éhoz hasonló nagy durranást a Citroen csinált még. Bejelentésük szerint az idei sztárjuk, Jesus Puras nem szerepel a jövő évi tervek között. Puras saját elhatározásából marad távol a franciáktól, mert egy teljes szezont szeretne lenyomni, és a Citroen ezt nem tudta neki nyújtani. De akkor mi lesz a 1994-es N csoportos világbajnokkal, az idei Korzika rally győztesével? Egyelőre erről sem tudni semmi biztosat, még az is elképzelhető, hogy három futamot mégiscsak letud a csapattal, mivel az eredeti tervektől eltérően három autót szeretnénk indítani Monte-.Carlóban, Korzikán és Spanyolországban. Puras mindennek örülne, ha az idei futamoknál is többet tudna autózni jövőre. A maradást cáfolják a Mitsubishivel és a Subaruval folytatott egyeztetések. Mindkét japán csapat szintén szándékozik harmadik autót is indítani a futamokon, és itt jön képbe az aszfaltmenő Puras.

Bár ezek az események nyíltan történnek, ugyanúgy csak a jövő évi első rajtnál fogjuk megtudni a pontos igazságokat, mint a Magyar Bajnokságban.