Biztonságra gyúrás Korzikán

2002.03.06. 10:33

 
   
   

A héten kezdődő korzikai rally VB futam a tavalyi (és persze az azt megelőző) balesetek miatt idén a biztonság jegyében zajlik. Az a gyorsasági például, amelyen Makinenék mutatták be a szaltót (a navigátor, Manisenmaki a mai napig nem épült fel teljesen), sokkal rövidebb lesz. És ez csak a biztonsági csomag egy része.

Az útvonal nagyjából ugyanaz maradt, mint tavaly októberben, csak egy szakasz lesz a tavalyihoz képes megfordítva. Ráadásul jónéhány lassítóval is megtűzdelik. A hírhedté vált "Makinen'" szakaszt - mely idén a második és az ötödik lesz - kőkeményen lerövidítették. Az eddigi 28.64 km hosszal szemben idén mindössze 11.65 km.

 
   
   

A változtatások elkövetése előtt a rendezők több vezető csapattal is tárgyaltak, és számos dologban engedményeket tettek a kívánságaiknak megfelelően.

"Ez az első alkalom, hogy elismerték a rally veszélyességét" - mondta Richard Burns navigátora, Robert Reid.