McRae amputáltatja az ujját

2002.03.21. 12:33
 
   
   

A korzikai versenyen balesetet szenvedett McRae azon gondolkodik, hogy az eltört ujját esetleg jobb lenne amputáltatni. A jelenleg még a bal kezén levő kisujjról van szó, melyet a fának csapódás közben tört el. Még ott Korzikán ellátták a sérülést, de most a skót fazon töri a fejét, hogy mivel a gipszelt kéz hátrányt jelent a további futamokon, inkább levágatja a szóban forgó ujjat.

Martin Whitaker, a Ford Motorsport igazgatója így nyilatkozott: "Colin említette nekem néhány napja, hogy amennyiben a Katalán ralin útban lesz az eltört ujja - ráadásul pontosan tudja ő is, hogy a következő 4-5 futamon igen jók az esélyei a győzelemre - le fogja vágatni. Ez még nem végső döntés a részéről, de komolyan fontolgatja. Én azonban, ismerve ezeket a fiúkat, tudom, hogy mindenre képesek a karrierjük érdekében."

A szombati, edinburgh-i vizsgálat során az orvosok nem láttak jelentős javulást a sérülésen. Ekkor kérdezte meg Colin a sebészt, hogy segítene-e a helyzeten, ha levágatná, amire az orvos azt mondta, elképzelhető.

"A döntés Coliné, de véleményem szerint alaposan meggondolja a dolgot, és csak akkor dönt mellette, ha biztos lehet benne, hogy képes lesz gyorsabban vezetni. Négy ujjal vezetni egy autót nem gond, de ez csak a legvégső lehetőség, a spanyol futam után meglátjuk."- mondta Georgina Baskerville.

Az első három futam után McRae mindössze 4 pontot birtokol, és a nyolcadik helyen áll a VB listán. Hátránya 14 pont a vezető Marcus Grönholm mögött.