Gombaszedők-Volánbusz-Körzeti megbízott - Rali verseny Gödöllőn

2002.08.06. 10:42
 
   
   

A magyar ralibajnokság másodosztályú futamának beszámolóját a 209-es rajtszámmal induló Tarsoly Csaba-GAZember kettős szemszögéből nézzük. Elfogultság nélkül a legbelsőbb információk birtokába juthatunk.

Az elmúlt két év tapasztalata alapján (mindkétszer összedőlt a rajtdobogó) most a parc-fermé ki/bejárata volt egyben a rajt és cél. Kicsit illúzió-romboló, de legalább biztonságos.

 
   
   

Először nem értettük, hogy miért kell 7.15-kor elrajtolni, ha már 16 óra előtt célba érünk. Aztán rájöttünk. A kilenc gyorson összesen több mint 1 óra késést halmozott fel a rendezőség. A gyorsaságik elején, a beíró és a rajt között rendszeresen töltöttünk rövidebb-hosszabb időket, hol teljes versenydíszben, hol beöltözve-levetkőzve-beöltözve. Ennek oka a helyi buszjárat volt, ami néha akár 3 utast is szállított... Többünkben felvetődött a kérdés: nem lett volna célszerű az időtervet a buszjáratok menetrendjével egyeztetni? Voltak más apróságok is: Ecsegen az útlezárásnál posztoló rendőr nem nagyon lehetett tisztában a dolgával, mert mindenkit beengedett, aki csak arra járt. Két alkalommal is úgy kellett rászólni a helyi nagymenőkre, hogy ugyan a rajtba már ne menjenek be a várakozó versenyautó-sor mellett...

 
   
   

De beszéljünk a versenyről:

Az első gyors a gombaszedők kordonátszakítós-ladanivávalbemenős viselkedése miatt etap lett. Nem jó dolog így nekikezdeni egy versenynek, ezt bárki megmondhatja. A versenybe régen visszavártuk már Veszprémi Rolandot, aki sajnos rögtön a 2. gyorson hatalmasat bukott, a kocsija nagyon-nagyon összetört. Navigátorát (édesanyját) a mentők megfigyelésre kórházba szállították, a hírek szerint szerencsére nem történt komoly bajuk. A baleset miatt a mezőny további része újabb etapnak örülhetett. Mi a 4. gyorson egy ugrató után kicsit elkalandoztunk, a Honda első két kereke pont egy vizesárok fölé került. Meg kellett várnunk, amíg a lelkes nézők kivesznek, s ez sajnos 2 percünkbe került. Ezúton is köszönet Nekik az erőfeletti segítségükért! Az utolsó előtti gyorson Molnár Feriék sodródtak ki, de olyan szerencsétlenül, hogy nem tudtak visszajönni az útra. Itt személyi sérülés nem történt, de kár értük.

Napközben a pályák aszfaltjára a mezőny rengeteg sódert hordott fel, a nagyívű kanyarok igen sodróssá váltak. Ez a 2-3. körben teljesített időkön is jól látszik. Kevesen voltak, akik javítani tudtak az előző körben elért eredményükön (nekünk sikerült).

 
   
   

Az iszonyatos gyors pályákon egyébként a Hondák kirívó fölénye volt jellemző. A Suzukisok igencsak panaszkodtak a lóerők és a végsebesség hiányára, bár az abszolút 9. (Keller Péter-Spitzer Gábor) és 10. (Vincze Márton-Szedő Csaba) helyeket még így is ők szerezték meg. A Ladás Kronome Ákos-Kronome Zoltán páros szokás szerint kitűnően helytállt, a 7. helyre hozták be a kocka Ladát, a Takács-Baranyai kettős Samarája elé. Sarlósék a tőlük megszokott kamikaze stílusban hajtottak, néha 10 másodpercet verve a teljes mezőnyre. Az összes gyorsasági szakaszt ők nyerték, kivéve az utolsót, ahol a Spindler-Pap duó lépést tudott tartani, és tizedmásodpercre azonos időt autóztak. Spindlerék végül a második helyen értek célba, Steindlék előtt. Steindl Endre új navigátorával, Szucsányi Sándorral egyenletes, szép teljesítményt nyújtva a 3. helyre hozta be a Corsát, szinte sérülésmentesen. Mögöttük 1(!) másodperccel Kiss Sándor Hondája végzett, majd a Perge-Morvai páros ért célba ötödikként. A Kovács Attila-Barna Zsolt versenyzőpáros több kisebb fénysérüléssel járó kaland után az előkelő 6. helyen végzett. Kovácsék egyre jobban kezelik a Hondát, hamarosan nagyon veszélyesek lehetnek az élmezőnyre is...

Összességében: egész nap bazi meleg volt, a szervezéssel kapcsolatban maradt egy kis rossz szájízünk. Viszont a beírókban szép lányok voltak, és ez mindenképpen pozitívum! A kényszerű várakozásban a mezőny jó hangulatban, sokat beszélgetve kicsit összekovácsolódott. Jobban megismertük egymást, hallottunk érdekes - néha hihetetlen - történeteket. Mindannyian kiváncsian várjuk a következő futamot, hamarosan kiderül, kik juthatnak fel jövőre a "nagyok" közé, az I. osztályba. Viszlát szeptember végén, a Mecsekben!

GAZember