A legkeményebb három nap

2006.05.22. 10:12
És akkor jött végre valaki, aki lenyomta Loeböt. De nem tartott sokáig, mert elfolyt az olaja.

Alig járunk májusnál, és a rali-vb-n már a hetedik futamot tapossák. Az olasz autóklub rendezésében előadott szardíniai versenyről van szó. Valójában ez sem tűnt izgalmasabbnak a korábbiaknál, mivel Loeb neve ott szerepelt a nevezési listán. Ez meg ugye egy ideje egyet jelent a győzelmével is. De azért mások is nekivágtak a három napos, háromszor hat gyorsaságit, és közel 350 gyors kilométert tartalmazó eseménynek.

Pénteken, az első nap aztán mégsem Loeb szárnyalásáról szólt, így már majdnem felkeltette az érdeklődésem. Grönholm és a Ford voltak az, akik az első gyorstól a nap végéig az élen álltak. Négy gyorsot nyertek meg az első hatból. "Holnap is keményen kell nyomnunk" - mondta Grönholm. "A jó kezdés ma megvolt, ez kéne holnap, no meg, hogy az autó is olyan simán szaladjon, mint ma." A másik két gyorsot Loeb nyerte, és a számára már-már megalázó második helyet az autó nem tökéletes beállításaival magyarázta. A 40 másodperces hátrányra pedig nem mondott semmit.

Kettejük mögött Hirvonen állt, aki szintén elég gyorsan haladt. Megemlítem még Petter Solberget, aki a nap utolsó gyorsaságiján kiesett a küzdelemből. További részvételét a Super Rally szabályok engedik, de ez már nem ugyanaz, mintha rendesen mehetne. A negyedik helyen és még hátrébb Henning Solberg a 307 WRC-vel, majd Sordo és Galli következik. Megáll az ész, egyszerűen nem tudom mi történt a rali-vb mezőnnyel. Nincsenek olyan nagy nevek akik életre folyó küzdelmet vívnának. McRae, Sainz, Auriol, Kankunnen, Makkinen és a többiek teljesen eltűntek, ami még nem lenne baj, de az utánpótlás valahogy megszakadt.


Most van két-három név, az egyik mindig nyer, a másik ott liheg a nyomában, és néha neki is beesik valami, aztán a többi a néma csend. Szóval Gallinál tartottunk. Most Peugeot-val repesztett és elég gázosan kezdte a napot. Az első gyorsot a 13. idővel teljesítette. "Kemény verseny ez" - mondta. "Az elején elgumiztuk magunkat, aztán a második kör már jobban ment. Folyamatosan támadunk." Az utolsó gyorson aztán sikerült a pontszerző helyezésre beférkőznie, mármint összetettben.

Szombat reggel is ott lengett a levegőben a nehéz verseny illata. Ezt valahogy érezni, van amikor nem érezni, akkor könnyű a verseny, és van amikor érezni. Aztán az is lehet, hogy van aki érzi, és ugyanakkor van aki nem érzi. Most azt hiszem Loeb egy kicsit beleszippanthatott, de ő még pénteken nap közben. Aztán nem tetszett neki, mert belehúzott, és úgy eltűnt megint, hogy senki sem árthatott már neki. Megint.


Egészen pontosan úgy történt a dolog, hogy a második gyorson Grönholm kiesett. Féktávon eltalált egy sziklát, ami kiszakította az olajteknőt, és elfolyt a motorolaj. Loeb ölébe esett hát az első hely, mögötte meg a nagy sivárság, így nem kellett már mitől tartania. Estére előnye a második helyen álló Hirvonen előtt két percnél is több volt. A 26 éves fordos csókának izzadságos napja volt. Sokat kellett hátra tekintgetnie, mivel mögötte Sordo és Galli olyan csatát vívott, hogy egyre közelebb kerültek hozzá is.


Aztán valahogy Galli járt szerencsétlenül ismét. Az utolsó gyorsasági célja után alig néhány méterrel a hűtőjével támadt problémája. Annyira, hogy el sem érte már a beírót. Számára akkor ért véget a verseny. Persze az éjszakai reszelés után a Super Rallyban mehetne tovább, de az előrébb lépés elfelejthető, mivel ezzel a lehetőséggel együtt jár 5 perc büntetés is. A második és a harmadik hely sorsa így az utolsó napra maradt.

A harcolók mögött a negyedik helyen, további négy és fél perc hátrányban Xavier Pons állt. Lényeges dolog, hogy a Subaru megmaradt versenyzője, Sohlberg a nyolcadik helyen állt, ez az utolsó, amivel még lehet pontokat kapni a bajnokságba.


Na és akkor vajon ki nyerte meg a versenyt? Ki nem hibázott az utolsó nap sem? Zsolti, a béka? Neem. Természetesen Loeb, így zsinórban az ötödik vb-futamgyőzelmét szákolhatta be, és Grönholm nullázása miatt jelentős lépést tett a világbajnoki címvédéshez is. 31 pont most a különbség kettőjük között.

A második helyen pedig maradt Hirvonen, és ennek a Ford is örülhetett. Élete eddigi legjobb eredménye, és Grönholm keény első napja, valamint Hirvonen műszaki gond nélküli három napja arra utal, hogy a Ford megtalálta magát, és talán a jövőben jobban megizzasztja a francia sztárokat. Bár, Sordo, egy Xsara WRC-vel odapattintott Hirvonennek... Sebaj, Sordo végül a harmadik lett, és a 23 éves spanyol titánnak ez nem egyszerűen egy futam dicsősége, de a bajnokságban is a harmadik helyre lépett, alig 5 ponttal lemaradva Grönholm mögött.


Az utolsó pontszerző helyekre Sohlberg és a skodások futottak be. Gallinak pedig még a Super Rally sem sikerült. A motor ismét megállt, így végleg kiesett.

Következő futam június elején Görögországban lesz, a híres Akropolisz-rali. Már nagyon várom... Vajon ki fog nyerni?