És akkor jött az árok...

2006.09.07. 23:49

Taktika ide vagy oda, az út mindenkinek csúszik, ha gyorsan akar menni. Aztán vagy kijön az árokból a verda, vagy nem.

A hétvégi RTE versenyen már előre mindenki a papírformát leste, hiszen törvényszerű, hogy ahogy közeleg az évad vége, egyre több kategóriában születnek meg az éves bajnokok, mivel az ellenfeleiknek matematikai esélyük sincs már a győzelemre. Jó néhány kategóriában már el sem indult az, akinek biztos az év végi kupája, de azért akadtak szép számmal, akik csak ezen a hétvégén nyugodhattak csak meg. Sőt, van, aki majd csak az utolsó futam után dőlhet hátra… de ne szaladjunk ennyire előre!

A CONRAD Rali-Túra bajnokság utolsó előtti, hatodik futamát szeptember első hétvégéjén rendezték Komló környékén. A BGSG Baranya Kupán úgy 100 páros nevezett, és indult. A programok már szombaton elkezdődtek, hisz délután a város főutcáján, a prológon szlalomoztak a gumik körül a versenyzők. Hatalmas tömeg tapsolt és sikoltott a belvárosban, a pálya környékén mozdulni nem lehetett, annyian voltak kíváncsiak a bevallottan ladásra épített szlalomra. A városban egyébként utcabáli volt a hangulat egészen hajnalig: voltak koncertek, vursli, és tűzijáték – a mezőny nagy része talán éppen ezek miatt örült a vasárnapi nem túl korai, majdnem 8 órai indulási időnek.

Aztán vasárnap két gyorson száguldozhattak: a Vasas – Zobákpuszta (5,3 km) és az Árpádtető – Remeterét (valamivel több, mint 9 kilométer) pályái még sokak számára ismeretlenek voltak, de hallani mindenki hallott már róluk. Nem is csoda, hisz mind a kettő nagy múltra tekint vissza a rali történetében. Talán ezért is várta mindenki annyira őket. A Vasas – Zobák közti szakaszon még szombaton a pályabejárás után a buszmegállós kanyar fel volt öntve étolajjal, és az a nagyon jó fej (vagy nagyon ügyetlen) még arra sem vette a fáradtságot, hogy az étolajas flakont magával vigye, vagy kidobja – csak otthagyta az út közepén. Ezért a vasárnap ennek az olajfoltnak az eltűntetésével kezdődött.

Az első gyorson Ifj. Érdi egy másodperccel Bosch, és néggyel Mezriczky előtt landolt. Majd jött a meglepetés, mikor is a második gyorson ifj. Érdi Tibor becsúszott egy árokba nem sokkal a rajt után, és több, mint egy perc hátrányt szedett össze. Az autójának semmi baja nem lett, de a nézőknek kellett őket visszatennie az útra. Bosch Péternek, akinek ölébe hullott a vezető pozíció, innentől semmi más dolga nem volt a nap folyamán, mint, hogy maga mögött tudja tartani a többieket. Mögötte a sorrend Lovász-Orczy-Bereczki-Kőváry volt az első kör után. Kosztolányi Márton és a 2105 az Árpádtető – Remeterét szakaszon a kőbányánál árokba borul, de Gyenes Andráson is peches volt ezen a szakaszon, ő itt defektet kapott. A bajnokságban harmadik helyen álló Mezriczkyék, az első szakaszon nem voltak túl szerencsések.

A szervízparkban erről mesélt Füleki Ádám, a navigátor. „Az első az jó volt, ott mentünk egy harmadik helyet. Tibitől négyet kaptunk, Petitől hármat, gondoltuk, hogy a második majd jó lesz. De ahogy elindultunk, kettesben maradt az autó, úgyhogy kettesben mentünk végig, néha száznál tiltáson, de még így is volt, hogy majdnem beestünk. De végigmentünk, beértünk, és most megcsináljuk. De tönkrement a kipufogó, azt próbáljuk meghegeszteni. Ha az megvan, akkor jó lesz minden.”

Ifj. Érdi tehát a beeséssel a 33. helyre esett vissza, de nem adta fel: a harmadik és negyedik gyorsot megnyerte és feljött a negyedik helyre. A hátránya még mindig 48 másodperc volt az első helyen álló Bosch Péter mögött. Őket Lovász Pál és Bereczki Imre követte, de nem voltak hatalmas különbségek: az első 10 autó egy percen belül volt egymástól. A technikás, vérbeli ralipályák jónéhány pilótán kifogtak, vagy megtréfálták őket.

Kató József elmért itt egy kanyart: a halszálka előtt elvittek egy villanyoszlopot a VFTS-sel. Az sem segítette a helyzetet, hogy a negyedik, árpádtetői szakaszon egy olajfoltra kellett figyelni pont egy lassító előtt. Gazdik László volt, aki elfolyatta a 2107 olaját, ezért az utána következő autók etapidőt kaptak, de hamar feltakarították a foltot, és nem okozott a dolog csúszást a gyorson. Fennakadást sem volt, mert mindenkinek szóltak a rajt előtt, hogy figyeljen.

Érdi Tibor a szervizparkban így mesélt az átélt eseményekrpl: „Így utólag arra jöttem rá, hogy az első körben a gumijaim nem voltak tökéletesek. Erre akkor jöttem rá, mikor a második körre egy új gumit tettünk fel, keményebbet, és most 100%-os az autó. Az első körben még nagyon csúszkáltunk, talán erre is fognám a becsúszást, mert most ugyanott, ugyanúgy mentünk, és még akár gyorsabban is mehetett volna. Most elég nagy fölénnyel nyertük a hármast, négyest, elkezdtünk feljönni, hála az égnek. Remélem, odaérünk a Petike mögé, de sietnünk kell.”

Az utolsó körben még két gyorsasági állt ifj. Érdi rendelkezésére, hogy behozza a lemaradását, Bosch Péternek pedig, hogy megtartsa az előnyét. A rövidebbik szakaszon 7, az utolsó, hosszabbik szakaszon pedig 15 másodperccel nyert Érdi. Ez arra nem volt elég, hogy befogja az élen rendkívül óvatosan autózó Boscht, de a második helyet átvette Lovász Páltól. Ebben a körben Árpádtetőn az addig nagyon jól haladó Orczy Gergely elvitte a Subaruval a hármas lassítót, árokba került, de ki tudott kecmeregni belőle. Az ötödik szakaszon Mezriczkyék hatalmasat buktak, és szerencsére ők egy karcolás nélkül megúszták, ugyanezt az autóról nem mondhatjuk el... Zoli szerint elég nehéz lesz összerakni az autót, így az eddig viszonylag biztosnak remélt éves harmadik helyük is veszélybe került. Így ez is majd csak három hét múlva dől el.

Hogy a bajnokságnak mi lesz a legvége, az még kérdéses. Ifjabb Érdi Tibor 102, Bosch Péter 100 ponttal várja az utolsó versenyt, Mezriczkyéknek 49 pontjuk van, Brádéknak 35. Minden eldől Szendrőn. Ám van, ami már eldőlt. A BGSG Baranya kupán lett Nagy Mátyás a H1 bajnoka, és Határ István is Komlón örülhetett a H/K1 kupagyőzelmének. Érdemes lesz tehát a következő futamot is figyelemmel követni, akár a helyszínen is, mert Szendrőn lesz majd a bajnokavatás – méghozzá több kategóriában is, szeptember 23-án és 24-én.

A képekért köszönet DuEn-nek.