Vigyázz! Csúszik!

2003.09.29. 10:02
Meghempergették a VFTS-t minden oldalán, ahol csak lehetett. A végén a négy kerék négyfelé állt. Levánszorogtak a gyorsról, és megállapították, hogy eltört a hátsóhíd, de még működik az autó.
csik.jpg

Mint a futam nevéből is látszik, 36. alkalommal rendeztek OB futamot a Pécs környéki pályákon. 36 éve folyamatosan összegyűlnek a versenyzők, a rajongók meg a többiek, és jól érzik magukat, mert ez a verseny legendásan közkedvelt. Vannak a versenyzők között, akik sorozatosan jól szerepelnek itt, ezért szeretnek visszajárni, vannak, akiknek itt sosem sikerül az eltervezett eredmény, ezért évről évre újra megpróbálják. A köztes érzelműek pedig egyszerűen a kiváló pályák miatt szeretik, ahogy a nézők sem szoktak csalódni a látványban. És vannak, akik még sosem jártak erre, nekik készítettük ezt a beszámolót.

Az idei mutatvány - valamilyen oknál fogva - kiegészült a másodosztály mezőnyével is, ami mindenképpen dicséretes. Márcsak azért is jól jött nekik, hogy lehetőséget kaptak, mivel az évad során több futamukat is törölték, így a foghíjas versenynaptár szerint is egyelőre kilátástalan, hogy mikor fejeződik be számukra a bajnokság.

Nézzük tehát először is az adatokat. Az elsőosztály 539,01 kilométeres össztávra 12 gyorsaságit kapott, melyek összesen 162 km hosszúak. A másodosztály 327.56 km össztávon 6 gyorsot, összesen 78,8 versenykilométert kapott. Ja, és a lényeg, mindkét osztálynak 100%-osan aszfalt burkolatú pályákat jelöltek ki, de ez a pécsi versenyen már hagyomány. Az előzetes nevezések szerint sokan jelentkeztek a versengésre, de ez nem meglepő, ahogy arról már szóltunk.

A pénteki gépátvételen már tisztán látszott, hogy jó páran mégsem tudnak rajthoz állni már a délutáni prológon sem. A többször elhangzott, jól ismert "nem készült el az autó" szlogen mellett, Turi Tamásnak ismét a helyszínen állt meg a technika. Már csütörtökön jelentkezett a motorprobléma, és nem is találtak rá megoldást. A balesetéből lassacskán felépülő Hideg Krisztián viszont működő autóval, ám szerb licenccel érkezett. Ezt a licencet pedig nem fogadták el a szervezők, mivel hiába írtak ki zóna kupát, Szerbia nem tartozik a zónába... Krisztián kissé csalódottan összepakolt és elindult haza. Útközben hívták fel, hogy mivel horvát bajnoki futam is ez a verseny, a horvát bajnokság pedig nyílt, ezért mégis elindulhat. Ő azonban már javában a hétvégi fotelban ülős csirkecombmajszoláson gondolkodott, így eszébe sem jutott visszafordulni. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a szervezők fejében milyen majszolás járt, hogy nem tudták kapásból kezelni a kérdést. Persze az is előfordulhat, hogy valakinek szüksége volt azokra a pontokra, amik esetleg a bajnokságot tekintve teljesen érdeketlen Kishideg kezébe kerültek volna. Egy újabb X-akta.

A másodosztály amellett, hogy egyáltalán itt lehetett, újabb kegyet is kapott. A pénteki prológon ők is helyet kaptak, így 15 óra körül szép számú versenybringa keringett a Pécs Plaza parkolója körül. Mikor aztán a kijelölt területre szabadultak a verdák fergeteges műsort tartottak. A Ladák - ugye - pörögtek-forogtak össze-vissza, a nézők őrjöngtek. A hangulat leírhatatlan, rég volt ilyen felszabadult örömködés. A másodosztályban a Kovács-Nagy - Honda trió volt a leggyorsabb, míg az elsőosztályban a prológ király Asi, de ez egyáltalán nem jelent semmit, mivel kevesen vették komolyan a dolgot.

Szombat reggel aztán elkezdődött az igazi verseny, a másodikosok nyitották a pályákat. A bajnokságban vezető Kronome-Monostori kettős kissé álmatagon kezdett. Aztán a végére belendültek, és a kategóriagyőzelem mellett bezsebelték az absz. második helyért járó pontokat is, így tovább erősítették vezető pozíciójukat. A győztes a Zsolt-Patkó kettős lett. N2-es Peugeot-jukkal felzárkóztak az összetett második helyére, és még akármi is történhet mivel a pontok arányait figyelembe véve, nyitott maradt a bajnokság. A végeredményt tekintve nem is látszik mekkora harcok folytak a csúszós utakon, pedig de.

Mikor ők félúton jártak a versenyben, bekapcsolódott mögéjük az első osztály is. A nagyszájúak rögtön elkezdték szidni az utánpótlást, hogy az általuk a kanyarokban felhordott murva miatt csúszkálnak, és emiatt futnak rossz időket. Pedig szerintem a rendezők nem takarították le az utat, ezért csúszik, nem a versenyzőtársak miatt. Ráadásul ha már murvás, akkor mindenkinek csúszik, tehát nincs senkinek hátránya. Mindegy, úgy látszik az elsőosztályú licenc kiadásánál cserébe elveszik az emberek emlékeit. Ezért nem emlékeznek már a "nagyok", hogy az elnyomott, semmibe vett másodosztály - jövőre állítólag meg is fog szűnni, egy másik koncepció fogja megoldani a kinevelést - pont a versenyzőtársaktól nem számít egy újabb rúgásra. Persze akik bevásárolták magukat - igen, kicsit másképp, de itt is van ilyen - az élmezőnybe, azok sosem mentek a másodosztályban, így nem is tudják milyen az.

Az első gyorson Ifj. Tóth Jánosék az élre léptek, és ott is maradtak végig. Rajt-cél győzelem volt ez a javából. Persze belülről biztosan nem volt ennyire egyszerű, a végeredmény tekintetében már nem számít. Második helyre a bajnokságban vezető Benik Balázsék érkeztek. Az első nap kicsit küzdöttek a beállításokkal, aztán vasárnap reggel két gyorsot is megnyertek. De gondolom látták, hogy a különbség, amivel gyorsabbak tudnak lenni, nem elég a hátrány leküzdéséhez, ezért inkább nem kockáztattak. Az ezüstéremért járó pontokkal továbbra is őrzik vezető helyüket a bajnokságban, sőt, az utolsó futamra még mindig 10 pontos előnnyel érkeznek majd.

Mögöttük azonban a két nap folyamán többször is átrendeződött a felállás. Szabó Gergő Skoda Octavia WRC-je Asival vívott nagy csatákat, amiből végül az A8-as Mitsubishi jött ki győztesen, ami az abszolút harmadik helyet jelentette. Pedig mindkét oldalon volt kaland. A Skoda lassítót zúzott, a Micu műszaki problémákkal bajlódott. Szabóék elé még Ifj. Angyalfi teljesen felújított Subaru WRC-je is befért a negyedik helyre úgy, hogy az utolsó pályán ők voltak a leggyorsabbak. A Tagai testvérek még a négyes gyorson tartott árokjárás miatt feladták a versenyt.

Az F2-ben vezető Bútorék az első gyors utáni etapon elektromos hiba miatt (kiment egy biztosíték) megállni kényszerültek. Szerencsére sikerült kijavítaniuk a hibát, azonban 14 percet késtek a következő rajtról, mert még meg is kellett keresni, hogy mi a baj. Az ezért kapott büntetéssel jelentősen hátracsúsztak (a 28. helyre). Úgyhogy innentől fogva még a szemét is kinyomták a kis Saxónak, hiszen az összetettben közel álló Herczighék haladtak rendesen.

Úgy lett vége, hogy a két nap alatt 17 helyezést javítva Bútorék a 11. helyen végezetek. Az F2 második, az A6 első helyével együtt. Herczighék váltója megadta magát a 10. gyorson, így az F2 éléről kiállni kényszerültek. A győzelmet Dicsa Tibor kaparintotta meg a VW Golffal. Az N4-ben legalább ugyanekkora harc folyt. Oroszlánék 1 pontnyi előnnyel Spitzmüllerék előtt érkeztek a versenyre. Ebből a végére két pont hátrány lett, mivel Spiciék nyerték a futamot, az Oroszlán testvérek a második helyre futottak be.

Az N3-ban már bajnok Krózsérék kiestek, a célba épphogy 5 autó érkezett a kategóriából. Az első helyen Hadik András Opel Astrája. Az N2-ben is hasonló volt a helyzet. A bajnokságban vezető Hostyánszki mögé most Boroznakiék futottak be, akiknek ez volt idén a második pontszerzős futama.

A H csoportban eseménnyel kezdődött a verseny. A bajnokságot vezető Pethőék a második gyorson estek egy embereset. Meghempergették a VFTS-t minden oldalán, ahol csak lehetett. A végén a négy kerék négyfelé állt. Levánszorogtak a gyorsról, és megállapították, hogy többek között eltört a hátsóhíd, de még működik az autó. Ezért nekivágtak a következő gyorsnak, ahol azonban eltörtek a féltengelyek, így kiestek. Az összetett második helyén álló Matics VFTS-e kicsit fellélegezhetett. Élt is a lehetőséggel és az utolsó gyorsnak még a H9 éléről vágott neki. Itt azonban defektet kapott, és az előny elrepült. A második helyen ért célba Osváth - szintén VFTS - mögött, ami viszont mosolyt csalt Pethőék arcára, mert a következő, utolsó futamon így kisebb teherrel állhatnak rajthoz. A H csoportot Varga Cigány nyerte, aki végre annyi esés után begurította a BMW M3-at a célba, nem is lassan.

Következő futam, a bajnokság utolsó versenye a Zemplén Rali lesz október végén.