Nem mindennapi futam

2002.04.29. 13:11

Rendhagyóan kezdődött a 9.Vredestein Rali, a Magyar Bajnokság második futama. Az első etap végén Ifj.Tóth János átnyújtott a Bükki Nemzeti Park elnökének egy minden versenyző által aláírt petíciót "Mit kíván a magyar rali" címmel.

 
   
   

Az igazgató ugyanis megtagadta az egyik gyorsasági használatát még abban az esetben is, ha a rendezők garantálják, hogy a nézők elől 100%-ban elzárják az utat. A szóban forgó úton így csak etapként haladt át a mezőny, azt ugyanis nem tilthatja meg senki.

A csütörtöki prológ a szokásos műsort hozta. A versenyautók rajtszám szerint fordított sorrendben teljesítették a feladatot. A miskolci salakmotoros pályára kilátogatók hetekig moshatják majd magukról az autók felverte port, de biztosan kárpótolta őket a látvány. A Trabantok körözése után az előfutó rally-krosszos Balázs András borította rá autóját a palánkra, majd Dékányék Hondája piruettezett.

 
   
 

A Herczig fivérek Skodája nem mutatott semmit, egyszerűen megállt a motorja, így ők voltak az első kiesők. A többiek látványos és gyors bemelegítőjének egyformán tombolt a tömeg. Asi defekttel haladt. Benik Balázsnak a rajtnál lefulladó motor okozott fejtörést, ő pedig az autóját utolérő Janikának, így ezt a nézőcsalogató műsort Turi Tamás nyerte a Toyota Corolla WRC-vel.

 
   
   

Ezek után vette kezdetét a nem mindennapi futam. Úgy látszik, a rali VB eseményei jó hatással vannak a hazai bajnokságra is. A Ciprus Rali (végre) formabontó eseményei után itthon is roppant izgalmas versengésnek lehettünk szemtanúi. Az igaz, hogy végül szokás szerint Ifj.Tóth János győzött a Bomba! Rallye Team Peugeot 206 WRC-jével, de helyzete nem volt annyira biztos, mint korábban, és a mezőnytől sem húzott el. Mögötte teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott versengést mutattak be, nagyobb baleset (mert kisebbek mindig akadnak), vagy óvás nélkül. És most kizárni sem kellett senkit.

13 gyorsaságit szántak az első osztály versenyzőinek, a másodosztály idén nem kapott szerepet. Az első gyorson Janika rögtön az élre ugrott, mögötte Érdi Tibor, mindössze néhány tized másodperc hátránnyal. Őt Benik Balázs követte, aki nem találta el a Ford Focus beállításait, s mivel ezzel az autóval még egyáltalán nem versenyzett aszfaltos pályákon - márpedig ez a verseny ilyeneken zajlott - csak próbálgatta az autót.

 
   
 

Turi Tamás is az élbolyban hajtott, csakúgy mint Tagaiék és a Szeleczky-Penderik-Ford Escort WRC trió, akiknek Kotán Péter megígérte, hogy a váltójuk most nem megy tönkre. Az N csoportban a visszatérő Kiss Ferit üdvözölhettük, aki már mindjárt az első gyorson borsot tört Asi orra alá, és egyértelműen bemutatta a címvédőnek: idén vele is számolnia kell.

 
   
   

Az A8 kategóriában indult a gyorsasági szakágban már komoly eredményeket virító Turán Frici, egy kissé öregecske Toyota Celicával. Szinte végig az első tízben autóztak, végül 10 másodperces előnnyel meg is nyerték a kategóriájukat Vizin László Subaruja előtt. Az F2-ben nem történt meglepetés. Bútor Róbert magabiztosan, iszonyatos gyorsan és látványosan vezette a Citroën Saxo-t az első helyre, mögötte Faltusz Péter Peugeot Kit-Car-ja gurult be a célba.

A negyedik gyorsaságit ki kellett hagyniuk a versenyzőknek, ugyanis néhány rádióamatőr lefoglalta a rendezőségi frekvenciát, és minden készülékből egy kereskedelmi rádió volt hallható, semmi más. Az így kommunikációra képtelen rendezőség nem tudta megtartani a verseny leghosszabb gyorsaságiját, és az a néhány ezer néző is csalódottan - és akkor nagyon finoman fogalmaztam - távozott a helyszínről mikor meglátták, hogy a mezőny sisak nélkül, utcai tempóban érkezik a kanyarokba.

 
   
 

Az utolsó gyorsasági hozta a meglepetést. Érdi Tibor, aki addig is gyorsról-gyorsra faragta a hátrányát Janika mögött, a hatodik gyorson átvette a vezetést. Így az első napot ő zárta az élen, több mint két másodperces előnnyel. A harmadik helyen Turi Tamásék végeztek, mögöttük az OMV-s színű Ford Focusban a Benik-Somogyi kettős.

A WRC-ben először ülő Szabó Gergely (Toyota Corolla) a hatodik helyen zárta a napot, Szeleczkyék mögött, és Tagaiék előtt. A nyolcadik helyre Kiss Feri érkezett 10 másodperccel Asi előtt az N csoport élén. Kettőjük közé ékelődött be Turán Frici Celicája. Az F2-ben Bútor Robi utolérhetetlen volt. A TotalCar csapata küzdött a technikával. Balogh János és Mihalik Péter már a harmadik versenynek vágtak neki a rakoncátlankodó váltóval, és most már látszik, hogy ez biztosan az utolsó volt.

 
   
   

A második gyorsasági után még mindig vezették az N2 kategóriát, de az autó vészesen fogyni kezdett. A váltó kezelése kétemberes feladattá nehezült, miközben a féktávok egyre csak nőttek, a navigátornak pedig egy kézzel kellett megoldani az itiner követését és lapozását. Estére mindnyájan fáradtan a negyedik helyre futottak be. Előttük Radó István, Dicsa Tibor állt Hondával, az élen pedig elérhetetlen távolságban Bazsóék Peugeotja.

Az N3-ban úgy tűnik, Szilágyiék kibérelték az első helyet. A Peugeot 306 S16 mögött Várkonyi Szabolcs Opelje, mögöttük pedig Zagyva Laliék Renault Meganja várta a vasárnapot. Míg Szilágyiék szinte gond nélkül álltak be a Parc Fermébe (némi gátló leragadás azért volt), Zagyváék a törött első futómű cseréjével voltak elfoglalva.

 
   
 

Ez a csere áthúzódott a vasárnap reggeli szervizelésre is, ekkor viszont inkább az esőfelhők kötötték le a figyelmét Lalinak és Zééé-nek ( navigátor), mivel nem volt esőgumijuk. Páratlan sportszerűséggel (ami itt most nem volt páratlan) Szilágyi János felajánlott számukra néhány kereket a sajátjából, csak menjenek tovább.

A vasárnap reggel másoknak sem telt felhőtlenül. Oroszlánék már az előző este kiestek. A Lancer Evo VII. nem óhajtott átgurulni a cél dobogón, már előtte megállt. Tagaiék pedig reggel vették észre az eltört kipufogó-leömlőt, és a nagyobb égési károk elkerülése érdekében nem folytatták a versenyt. Az oroszlánok kiesése tulajdonképpen kapóra jött a kissé korosabb Mitsubishivel nyomuló Szajky Pityunak, ugyanis kapott néhány kereket tőlük, a hiányzó készlet kiegészítésére. Ez volt a második önzetlen kerékcsere a mezőnyben.

 
   
   

A pályákon aztán ismét változott a helyzet. Janika mindjárt az elsőn visszavette a vezetést Érditől, aki a fékjével küzdött egész nap. Annyira lelassította a fékhiány, hogy végül a harmadik helyig csúszott vissza. Turi Tamás viszont rettenetes tempóval, méterről-méterre gyorsulva tört az ezüstéremre, amit meg is szerzett. Benikék is fék gondokkal küzdöttek, így a negyedik hellyel kellett megelégedniük. A kiesők közé kellett Szeleczkyéket sorolni, akik a 9. gyos után álltak meg.

A nap vesztese a Szabó Gergő - Táborszki Attila kettős volt. A 9. gyorsaságit ők nyerték (!) úgy, hogy a váltó kétszer is beragadt egyesbe, a végén pedig hatodikból nem lehetett kivenni. A következő szerviznél a szerelők három perc alatt lebontották a váltót, de mivel új nem volt, nekiálltak megjavítani. A szétszerelés után derült ki, hogy a váltónak semmi baja, a kapcsoló kulissza ment tönkre. Ekkor azonban már 15 perc késésben voltak, és inkább úgy döntöttek, nem folytatják a futamot.

 
   
 

Az N3-ban Szilágyi nyert, Zagyváék léptek a második helyre mikor Várkonyiék kiestek. Az N2-ben harmadik helyen álló Dicsa Tibort a TotalCaros Honda az utolsó gyorsaságin előzte meg, és így Baloghéknak járt a bronzérem. A piros Honda teljesen elfogyott a verseny végére. Leszakadt a kartervédő, a váltó teljesen tönkre ment, de boldogok voltak. Az élen Bazsó Péter mögött Radó István végzett. A H9-ben Osváthék VFTS-e mögött Pethő Tyutyu végzett. Ha még lett volna néhány gyorsasági, talán utol is érte volna, de nagyon örültek mindketten a célba érésnek, mivel az abszolútban is igencsak elöl álltak.

A bajnokság következő futama a Fehérvár Rali lesz május 24-26 között.

 
  MIT KÍVÁN A MAGYAR RALISPORT?
 
  1., Először is törvény előtti egyenlőséget, a többi sportágakhoz viszonyítva hátrányos megkülönböztetés megszüntetését. Továbbá...

2., ..., hogy visszatérhessen természetes közegébe, az erdei-, és hegyi utakra, mielőtt a kényszerűen gyors versenyek tragédiákhoz vezetnének. 3., ...,hogy a természetvédők vegyék végre észre, hogy a modern rali minden igyekezetével kímélni próbálja a természetet, annak barátja, és nem ellensége. És ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a száz év, amióta a rali békésen együtt él a természettel szerte a világon, Korzikától Új Zéland-ig, - kivéve a Bükki Nemzeti Parkot. 4., ..., hogy a Bükki Nemzeti Park igazgatója, a hagyományosan rali útvonalak engedélyezésekor ne a puszta tiltás, hanem a törvény betűjének, és szellemének megfelelően, a megegyezésre, kompromisszumra törekedjék. 5., ..., hogy a rali több tízezres közönsége zárja ki soraiból mindazokat, akik vandalizmusuk folytán nem csak a természet, hanem a rali ellenségei is. 6., ..., hogy mind a természetvédők, mind a korrektül viselkedő nézők vegyék végre észre, hogy a versenyek rendezői milyen hallatlan erőfeszítéseket, és anyagi áldozatokat hoznak egyfelől a természet védelme, másfelől a közönség jó kiszolgálása érdekében, s ebbéli munkájukban ne gátolják, ne ellenezzék, hanem inkább támogassák őket, a közös cél, a jó verseny érdekében. 7., ..., hogy a versenyek által érintett körzetek lakói, és felelős vezetői vegyék észre, hogy a rali, mint a legnagyobb közönséget vonzó magyar sport, átmeneti esetleges kényelmetlenségei ellenére, jelentős összegeket, hasznot hoz az érintett térségbe, és óriási hírverést jelent számukra, tehát megbecsülést, és támogatást érdemel. 8., ...hogy a hivatalos szervek, különösen a Bükki Nemzeti Park igazgatója egyenrangú tárgyaló partnernek tekintse a bajnoki versenyek rendezőit, és higgye el, hogy azok is ugyanolyan hívei a természetvédelemnek, mint ők maguk, így a céljaik is azonosak. 9., ..., hogy nem csak a természetet kell védeni, hanem az embereket is, illetve, hogy nem csak az ember van a természetért, hanem a természet is az emberért. 10., .., hogy éppen ezért, a természetvédők vegyék végre észre, hogy a teljes tiltás, amelyet például a Bükki Nemzeti Park igazgatója alkalmaz, - természetellenes! 11., ..., hogy a rali verseny nem a "természetet", tehát a fákat, füveket, madarakat és állatokat rongálja, és riogatja, hanem csak a védett természeti területeken áthaladó közutakat szeretné használni ! /Illetve most szerette volna, - a közönség teljes kizárásával!/ 12., ..., hogy ezeken a védett utakon, amennyiben verseny lenne rajtuk, az adott napon nagyságrenddel kevesebb, és mind zaj, mind pedig káros anyag kibocsátás szempontjából szigorúan ellenorzött autó haladna át rajtuk, mint a rendes, napi átlagforgalom! Ez Németországban már többször, számszerűen is bizonyított tény! A raliversenyzők!