Évadnyitó ámokfutás

2005.05.02. 11:27

A gyorsasági szakág egyre népszerűbb. Jó idő, jó hangulat uralkodott hétvégén a Hungaroringen, rengetegen ember volt kiváncsi a rendezvényre. Jó érzés volt a népes nézősereg előtt versenyezni.


Mobil1 Opel Astra Classic Kupa I. futama

Szabálymódosítás / ide vagy oda, az időmérő edzés után nagyjából hasonló rajtsorrend alakult ki, mint tavaly. Az első tíz pozíció közül hetet, ahogy azt már megszokhattuk, a J.B. Motorsport által felkészített Astrák szereztek meg, csak a Proex AMSE két versenyzőjének, Borbély Zsoltnak és Szelényi Alfrédnek, valamint a tavalyi bajnoknak, Farkas Lászlónak sikerült bekerülnie az első tízbe.

A versenyen az első nyolc autó hamar meglépett. Kemény, de tiszta küzdelemben folyamatosan változtak a pozíciók. Brachna szenzációsan versenyzett, és folyamatos csatározásaival felküzdötte magát az első helyre, amit aztán körme szakadtáig védelmezett. Farkas, a bajnok, egyre hátrébb szorult, és végül nyolcadikként szelte át a célvonalat. A verseny után azonban kiderült, hogy a győztes autójában nem volt légszűrő. Ilyen módon senki nem akarhat csalni, hiszen a légszűrőt ellenőrzik, egészen nyilvánvalóan emberi mulasztásról volt szó, ez azonban semmin sem változtatott, jogtalan előnyszerzés miatt Brachna eredményét törölték, és Szamosvári Béla nyerte a futamot.

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa szombati időmérőjének eredménye:

1. Szamosvári Béla - J.B. Motorsport 2:23,050
2. Bíró Géza - J.B. Motorsport 2:23,330
3. Veégh Attila - J.B. Motorsport - 2:23,458
4. Borbély Zsolt - Proex AMSE 2:23,994
5. Farkas László - BMW Team Hungary 2:24,120
6. Molnár Zoltán - J.B. Motorsport 2:24,311
7. Czenkár Béla - J.B. Motorsport 2:24,574
8. Brachna László - J.B. Motorsport 2:24,757
9. Higl László - J.B. Motorsport 2:24,766
10. Szelényi Alfréd - Proex AMSE 2:25,217
11. Pantl Péter - ZMSE 2:25,498
12. Vida János - ZMSE 2:25,875
13. Bobek András - ZMSE 2:26,390
14. Szőke Viktor - ZMSE 2:26,412
15. Jenei László - BMW Team Hungary 2:27,015

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa szombati futamának végeredménye:

1. Szamosvári Béla - J.B. Motorsport
2. Bíró Géza - J.B. Motorsport
3. Veégh Attila - J.B. Motorsport
4. Borbély Zsolt - Proex AMSE
5. Czenkár Béla - J.B. Motorsport
6. Molnár Zoltán - J.B. Motorsport
7. Farkas László - BMW Team Hungary
8. Higl László - J.B. Motorsport
9. Pantl Péter - ZMSE
10. Vida János - ZMSE
11. Szőke Viktor - ZMSE
12. Bobek András - ZMSE
13. Jenei László - BMW Team Hungary
14. Papp Zoltán - Főnix Motorsport Egyesület
15. Váradi András - Főnix Motorsport Egyesület

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa I. futama

A Clio-kupának már az időmérő edzése is fenomenális volt, sorra változott az élen a sorrend. Makai György, Solti Attila, Bárkovics Zoltán és Wéber Gábor csaknem azonos időt autózott, az első és a negyedik között kevesebb mint 5 századmásodperc (0,05 !!!) volt a különbség. Az általuk diktált tempót senki sem volt képes tartani, az ötödik időt futó Czollner már majdnem négy tized másodperccel lassabb volt.


A versenyen, ahogyan az az időmérő alapján várható volt, a fent említett négyes vívott élet-halál küzdelmet. Solti sokáig magabiztosan vezetett, sikerült pár méter megnyugtató előnyre szert tennie, mögötte Wéber és Makai a második helyért viaskodtak. Bárkovics nem maradt le, magabiztosan őrizte negyedik helyét. Wéber egyre feljebb küzdötte magát, és már az első helyért vívott, amikor a híres-hírhedt Mansell-kanyar megtréfálta, autója keresztbeállt, és a kavicságyban kötött ki. A bajnok szerencsésen megúszta az incidenst, de visszacsúszott a negyedik helyre. Makai szépen lassan felzárkózott Solti mögé, aki valószínűleg a fenyegető veszély okozta stressz hatására összevissza törte autóját a sikán utáni kanyarkombinációban.

Makai első helyét ekkor már nem fenyegette senki, Wéber és Bárkovics a harmadik helyért küzdöttek. A lökdösődés egészen az utolsó kanyarig tartott, és a bajnok győzelmével ért véget. Wéber azonban nem tarthatta meg második helyét, 20 másodperc büntetést kapott, mert tizenkétszer elhagyta mind a négy kerekével a pályát.

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa szombati időmérőjének eredménye:

1. 402 Makai György Zengő Motorsport Egyesület 2:16,465
2. 410 Solti Attila Servo Motorsport Kft. 2:16,484 0:00,019
3. 406 Bárkovics Zoltán Servo Motorsport Kft. 2:16,508 0:00,043
4. 401 Wéber Gábor Zengő Motorsport Egyesület 2:16,514 0:00,049
5. 403 Czollner Gyula Zengő Motorsport Egyesület 2:16,816 0:00,351
6. 405 Gál Szabolcs Servo Motorsport Kft. 2:17,463 0:00,998
7. 407 Jánosi Sándor J.B. Motorsport 2:17,464 0:00,999
8. 415 Déri András Zengő Motorsport Egyesület 2:17,835 0:01,370
9. 411 Bertalan Miklós Zengő Motorsport Egyesület 2:18,536 0:02,071
10. 419 Vahl Tamás S.O.S. Motorsport Kft. 2:18,594 0:02,129
11. 421 Szabolcs Róbert Proex AMSE 2:18,692 0:02,227
12. 432 Déri Tamás Zengő Motorsport Egyesület 2:18,924 0:02,459
13. 427 Mendre Róbert Zengő Motorsport Egyesület 2:18,947 0:02,482
14. 404 Vladár Tibor Zengő Motorsport Egyesület 2:19,071 0:02,606
15. 417 Kőváry Barna Zengő Motorsport Egyesület 2:19,207 0:02,742

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa szombati futamának végeredménye:

1. 402 Makai György Zengő Motorsport Egyesület
2. 406 Bárkovics Zoltán Servo Motorsport Kft.
3. 403 Czollner Gyula Zengő Motorsport Egyesület
4. 405 Gál Szabolcs Servo Motorsport Kft.
5. 415 Déri András Zengő Motorsport Egyesület
6. 411 Bertalan Miklós Zengő Motorsport Egyesület
7. 401 Wéber Gábor Zengő Motorsport Egyesület
8. 421 Szabolcs Róbert Proex AMSE
9. 432 Déri Tamás Zengő Motorsport Egyesület
10. 404 Vladár Tibor Zengő Motorsport Egyesület
11. 433 Lamara Roland Zengő Motorsport Egyesület
12. 417 Kőváry Barna Zengő Motorsport Egyesület
13. 420 Soós Szilvia S.O.S. Motorsport Kft.
14. 423 Paul Hause Zengő Motorsport Egyesület
15. 429 Világi Péter Zengő Motorsport Egyesület

Mobil1 Opel Astra Classic Kupa II. futama

Nagy meglepetés a második napon sem történt, a rajtrács első fele a szombatihoz hasonlóan állt fel. Volt, aki nyert, volt, aki vesztett néhány pozíciót, de az alapfelállás nem sokat változott. Brachna a 2. helyen kvalifikálta magát, de az előző napi események következtében a versenyen már nem indult el, és mindenki előrébb csúszott egyel. A verseny rendhagyó módon, komputersorsolással kezdődött. Normális esetben ez a procedúra az időmérő edzés előtt lezajlik, de az elmúlt év eseményei miatt a verseny előtt másodszor is sorsoltak, a versenyzők közben türelmesen vártak és izzadtak a rajtrácson.


Furcsamód senki sem esett ki ezen a napon, és a rajtsorrend is csak keveset változott, akció azonban így is volt bőven. Én egy remek rajt után a hetedik helyért harcoltam, mikor a második körben a sikán bejáratánál megtaszajtották versenyautóm fenekét, és a gumifalban landoltam, a pálya mellett dolgozó Gyűrű Attila arcától kevesebb mint félméternyire. A márkakupák hivatalos fotósa ösztönösen hátraugrott és kificamította a lábát, én azonban szerencsére sértetlenül megúsztam a dolgot, és egy gyors rükverc után elindultam, hogy befogjam a többieket. A következő körökben nyolc autót előztem meg, és végül a 15. helyen zártam a versenyt, de a nagy dulakodás közepette kiforgattam egy autót, amiért - akárcsak az engem a gumifalba taszító versenyzőt - megbüntettek, és végül 22. lettem. A vasárnapi győztes Bíró Géza.

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa vasárnapi időmérőjének eredménye:

1. Bíró Géza - J.B. Motorsport 2:22,778
2. Brachna László - J.B. Motorsport 2:22,878
3. Szamosvári Béla - J.B. Motorsport 2:22,965
4. Borbély Zsolt - Proex AMSE 2:23,501
5. Molnár Zoltán - J.B. Motorsport 2:23,948
6. Farkas László - BMW Team Hungary 2:23,952
7. Czenkár Béla - J.B. Motorsport 2:24,400
8. Veégh Attila - J.B. Motorsport - 2:24,607
9. Szelényi Alfréd - Proex AMSE 2:24,637
10. Higl László - J.B. Motorsport 2:24,968
11. Pantl Péter - ZMSE 2:24,970
12. Szőke Viktor - ZMSE 2:25,439
13. Bobek András - ZMSE 2:25,502
14. Vida János - ZMSE 2:26,236
15. Liscsinszky Olga - Főnix Motorsport Egyesület 2:26,459

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa vasárnapi futamának végeredménye:

1. Bíró Géza - J.B. Motorsport
2. Szamosvári Béla - J.B. Motorsport
3. Borbély Zsolt - Proex AMSE
4. Molnár Zoltán - J.B. Motorsport
5. Farkas László - BMW Team Hungary
6. Veégh Attila - J.B. Motorsport
7. Szelényi Alfréd - Proex AMSE
8. Pantl Péter - ZMSE
9. Higl László - J.B. Motorsport
10.Vida János - ZMSE
11. Bobek András - ZMSE
12. Liscsinszky Olga - Főnix Motorsport Egyesület
13.Czenkár Béla - J.B. Motorsport
14. Nagy Dénes - ZMSE
15. Balásdi-Szabó István - Főnix Motorsport Egyesület

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa II. futama

A vasárnapi időmérő már kevesebb izgalmat hozott, Makai és Wéber ugyanis tovább gyorsult, és senki sem tudta tartani az általuk diktált iramot. A kvalifikáció után mindenki elégedetten dörzsölgette a tenyerét, tudtuk, hogy különlegesen izgalmas párbajt láthatunk majd a versenyen.


Bárkovics remekül kapta el a rajtot, és az élre állt. Wéber ugyan visszaszerezte a vezető helyet, de nem sokkal később defektet kapott, így számára hamar véget ért a vasárnapi verseny. Az első helyekért öldöklő küzdelem alakult ki. A kilencedik körben az akkor már jó pár kör óta az első helyen autózó Bárkovics Makaival meglépett a mezőnytől. Az első négy hely sorsa az utolsó pillanatig nyitott volt, végül Makai, akárcsak szombaton, elsőként ért célba, mögötte Bárkovics, Gál, Czollner, Déri, Bertalan volt a sorrend.

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa vasárnapi időmérőjének eredménye:

1. 401 Wéber Gábor Zengő Motorsport Egyesület 2:15,552
2. 402 Makai György Zengő Motorsport Egyesület 2:15,620 0:00,068
3. 406 Bárkovics Zoltán Servo Motorsport Kft. 2:16,205 0:00,653
4. 405 Gál Szabolcs Servo Motorsport Kft. 2:16,215 0:00,663
5. 403 Czollner Gyula Zengő Motorsport Egyesület 2:16,250 0:00,698
6. 415 Déri András Zengő Motorsport Egyesület 2:16,715 0:01,163
7. 421 Szabolcs Róbert Proex AMSE 2:17,435 0:01,883
8. 417 Kőváry Barna Zengő Motorsport Egyesület 2:17,699 0:02,147
9. 404 Vladár Tibor Zengő Motorsport Egyesület 2:17,887 0:02,335
10. 411 Bertalan Miklós Zengő Motorsport Egyesület 2:17,889 0:02,337
11. 432 Déri Tamás Zengő Motorsport Egyesület 2:18,238 0:02,686
12. 410 Solti Attila Servo Motorsport Kft. 2:18,262 0:02,710
13. 419 Vahl Tamás S.O.S. Motorsport Kft. 2:18,638 0:03,086
14. 433 Lamara Roland Zengő Motorsport Egyesület 2:18,847 0:03,295
15. 416 Telek Gábor Zengő Motorsport Egyesület 2:19,074 0:04,000

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa vasárnapi futamának végeredménye:

1. 402 Makai György Zengő Motorsport Egyesület
2. 406 Bárkovics Zoltán Servo Motorsport Kft.
3. 405 Gál Szabolcs Servo Motorsport Kft.
4. 403 Czollner Gyula Zengő Motorsport Egyesület
5. 415 Déri András Zengő Motorsport Egyesület
6. 411 Bertalan Miklós Zengő Motorsport Egyesület
7. 404 Vladár Tibor Zengő Motorsport Egyesület
8. 417 Kőváry Barna Zengő Motorsport Egyesület
9. 433 Lamara Roland Zengő Motorsport Egyesület
10. 421 Szabolcs Róbert Proex AMSE
11. 416 Telek Gábor Zengő Motorsport Egyesület
12. 419 Vahl Tamás S.O.S. Motorsport Kft.
13. 413 Herczog Péter Zengő Motorsport Egyesület
14 422 Jeremy Halford Zengő Motorsport Egyesület
15. 424 Kontra György Zengő Motorsport Egyesület
16. 423 Paul Hause Zengő Motorsport Egyesület
17. 426 Dave Robinson Zengő Motorsport Egyesület
18. 420 Soós Szilvia S.O.S. Motorsport Kft.
19. 434 Lukács Ernő Főnix Motorsport Egyesület
20. 429 Világi Péter Zengő Motorsport Egyesület