Orfűi hegyiverseny

2006.05.29. 19:10
A pálya olyan volt, amilyenre a versenyzők számítottak: gyors, helyenként kicsit hepehupás, de nem igazán technikás. Az is kiderült azonban, hogy a rendezők sem estek a fejükre, amikor az új útvonalat kijelölték: a biztonsággal nem volt gond, az első orfűi hegyiversenyen nem volt több baleset, mint a többi pályán szokott. Külön öröm számomra, hogy a Suzuki Kupában szinte minden babért újságíró kollégáim hoztak el.

Chanoch Nissany nyerte a szombati napot

A verseny előtt még mondtak a versenyzők mindenfélét, hogy veszélyes a pálya, meg hogy túl nagy a kockázat. Volt, aki közölte, hogy el sem indul Orfűn. Az edzéseken még érezhető volt, hogy mindenki egy picit óvatosabb az új pályán, de aztán megkezdődött az éles verseny, és akkor mindenki varázsütésre elkezdte veszettül taposni a gázpedált. Hiába, az autóverseny már csak ilyen, akkor is nyomod, amikor félsz, tudod, hogy a többiek sem tesznek másképp.

Az idők folyamatosan javultak, ahogy a pilóták kezdték egyre jobban feltérképezni a kanyarokat. Minél többet megy az ember valahol, annál gyorsabb lesz, mégis egyre kevésbé kockázatos, amit csinál. Hegyiversenyen persze nincs arra lehetőség, hogy olyan tökéletesen berögzüljenek a mozdulatok, mint a versenypályán, hiszen sokkal kevesebbet lehet menni, és pont ez a csöpp kis improvizáció adja az egésznek a savát-borsát. Egy hétvégén kategóriánként mindössze nyolc felfutás van, ebből két-két edzés, a maradék a verseny.


Bódis Kálmán mindkét napon nyert

Egy hegyi pálya borzalmas, mert szűk. Jó esetben szalagkorlát, rossz esetben egy fa állítja meg a versenyzőt, nincs bukótér, mint a versenypályán. A sok szűk kanyar azonban lehetőséget ad azoknak a versenyzőknek is, akiknek az autója egy kicsit gyengébb, nem húz úgy az egyenesekben, a kanyarokban viszont gyorsak. Olyan ez, mint a Formula-1-ben Monaco, bármi megtörténhet. Ezen a hétvégén sok dolog történt Orfűn, az eredményeket kiolvashatják a táblázatokból, egyvalamit azonban mindenképpen kiemelnék. A Suzuki Kupában kollégáim, barátaim, harcostársaim arattak le minden babért. Olyan autós-újságírók, akik alatt az elmúlt években egy kicsit gyengébb autó volt, így igazán nagy eredmény nem fűződik a nevükhöz, de most lehetőséget kaptak, és éltek is vele.


Vida szombaton 2. lett, vasárnap győzött

Gyorsabbak voltak, mint Farkas László, a kétszeres Astra-bajnok, és az ifjú Michelisz Norbertet, aki a legutóbbi versenyt óriási fölénnyel nyerte, szintén maguk mögé utasították. Szóljon hát a taps Lamara Rolandnak, a szombati győztesenek, Vida Jánosnak, a vasárnapi győztesnek, és Pantl Péternek, aki szombaton harmadik lett.

Astra-kupa

  Opel Astra Classic Kupa, szombat      Opel Astra Classic Kupa, vasárnap
1. Molnár Zoltán    1. Molnár Zoltán
2. Virágh István    2. Virágh István
3. Szamosvári Béla    3. Pap Zoltán

Suzuki-kupa

  Suzuki Swift Kupa, szombat      Suzuki Swift Kupa, vasárnap
1. Lamara Roland    1. Vida János
2. Vida János    2. Lamara Roland
3. Pantl Péter    3. Michelisz Norbert
4. Pápai László    4. Víg László
5. Szelényi Alfréd    5. Pápai László
6. Víg László    6. Ladik Eliot

Clio-kupa

  Renault Clio Kupa, szombat      Renault Clio Kupa, vasárnap
1. Kiss Norbert    1. Kiss Norbert
2. Wéber Gábor    2. Wéber Gábor
3. Gál Szabolcs    3. Bárkovics Zoltán
4. Kőváry Barna    4. Gál Szabolcs
5. „OLIVA”    5. Brachna Dávid
6. Bárkovics Zoltán    6. Czenkár Béla

Formaautók

  Formaautók versenye, szombat      Formaautók versenye, vasárnap
1. Chanoch Nissany, Nissan WRL    1. Szász László, Reynart–Zytek F3000
2. Tukora István, Formula Renault 2000    2. Chanoch Nissany, Nissan WRL
3. Pödör Balázs, Formula Renault 2000    3. Pödör Balázs, Formula Renault 2000

A csoport

  Az A csoport versenye, szombat      Az A csoport versenye, vasárnap
1. Kavecz István, BMW M3    1. Kavecz István, BMW M3
2. Gáspár István, Honda Integra Type-R    2. Gáspár István, Honda Integra Type-R
3. Vajda György, Suzuki Swift 1,3 GTi    3. Vajda György, Suzuki Swift 1,3 GTi

Wankel-csoport

  A Wankel-csoport versenye, szombat      A Wankel-csoport versenye, vasárnap
1. Assenbrenner Tibor    1. Assenbrenner Tibor
2. Hegyes Gábor    2. Pólya Ádám
3. Pólya Ádám    3. Kincses István

F csoport

  Az F csoport versenye, szombat      Az F csoport versenye, vasárnap
1. Bódis Kálmán, Porsche 996    1. Bódis Kálmán, Porsche 996
2. Szeleczky Tamás, Ford Escort    2. Walter Csaba, BMW E36
3. Tárnok Tamás, Renault Megane    3. Tárnok Tamás, Renault Megane