Vendég a dobogón

2006.09.19. 16:00

Rendhagyó módon hétfőn, és csak a márkakupák mezőnyének rendeztek versenyfutamot a Hungaroringen. A Suzuki Kupában egy vendég, Oláh Gyárfás, aki életében először vezette a versenyautót, a második helyen végzett.


A Suzuki Swift Kupa XI. futama

Nagyon szép, tiszta versenyt produkáltak a suzukis pilóták hétfőn a Hungaroringen. Már az időmérő edzésen volt meglepetés bőven. Egyrészt az újonc Oláh Gyárfás futotta a második legjobb időt, másrészt a bajnokjelölt Michelisz Norbert két legjobb körét pályaelhagyásért elvették, így ő igencsak hátraszorult a rajtrácson. Még mielőtt bárki azt hinné, az utcáról be lehet esni a versenyzők közé, és rögtön meg lehet futni a második legjobb időt az időmérő edzésen, el kell mondanom, hogy az élet továbbra sem habos torta. Oláh Gyárfás csak a Suzuki Kupában újonc, gokarttal rengeteget versenyzett, nem is eredménytelenül, és gokartos tapasztalatainak köszönheti jó eredményét.

A verseny is izgalmasan alakult. Oláh elhúzott, de előnyét nem tudta megtartani, mivel Pápai László összeakadt Vida Jánossal, és – akárcsak az Euroringen – felborult. Amíg a versenyautóját összeszedték, bejött a biztonsági autó, és ettől összetorlódott a mezőny. A repülőrajtot Oláh elrontotta, így ketten is megelőzték. Szelényi Alfréd végig vezetett a verseny hátralévő részében, és meg is nyerte a futamot. Oláh meg tudta előzni Hatvani Bálintot, így végül második lett a fiatal tehetség előtt. Michelisz Norbert a negyedik helyen ért célba. Még mindig vezeti a bajnokságot, de ha Szelényi Alfréd így folytatja, még legyőzheti.

Nyilatkozatok a verseny után

Szelényi Alfréd: Nagyon jó kis versenyt vívtunk! Elég nagy előnyre tettem szert a rajt után, utána nagyon fogyatkozott az előnyöm, mert romlott a gumik állapota. Gyafi (Oláh Gyárfás) elkezdett feljönni rám, majd meg is előzött. Próbáltam vigyázni a gumikra, hogy majd a végén kicsit gyorsíthassak. Aztán bejött a biztonsági autó, aminek nem örültem, mert nagyon rám húzta a mezőnyt. Az utolsó körökben aztán sikerült visszaszerezni és megtartani az első helyet.


Oláh Gyárfás: Zengő Zoltán felajánlotta, hogy próbáljam ki a Suzuki Kupát, amit örömmel fogadtam el, mert nagyon jó kis versenyt vívtunk, nagyon jól éreztem magam! Ajánlom mindenkinek! Azt nem tudom, hogy az utolsó hétvégén indulok-e majd. Talán ki kéne próbálnom a Clio Kupát is! Michelisz Norbert: Sajnos az időmérőn elevették a legjobb két körömet, így eléggé hátulról indultam. A versenyen inkább biztosra mentem, ugyan egy kis kockáztatással lehetett volna jobbat is menni, de most a biztos pontszerzés volt a legfontosabb. Hatvani Bálint: Nagyon jó kis verseny volt ez! A nyolcadik helyről indultam, és nagyon jól jöttem felfelé. Egy kicsit nagyobb kockázatvállalással még talán az első helyet is megcsíphettem volna! Jó volna, ha az év végére fel tudnánk jönni a harmadik helyre!

A Suzuki Kupa XI. futamának végeredménye

1. Szelényi Alfréd
2. Oláh Gyárfás
3. Hatvani Bálint
4. Michelisz Norbert
5. dr. Grigalek Gábor
6. Vida János

A Renault Clio Kupa XI. futama


A cliósok versenye kevesebb fordulatot hozott. A rajt után Kiss Norbert szokás szerint elhúzott, mögötte Wéber Gábor, Bárkovics Zoltán és Gál Szabolcs autózott. Gál hamarosan megelőzte Bárkovicsot, az első két helyen nem történt változás. Később Wébernek felmutatták az utolsó figyelmeztetés zászlót, mert rendszeresen mind a négy kerekével elhagyta a pályát, de a kétszeres bajnok félreértette az üzenetet, azt hitte, drive-through büntetéssel sújtották, és kijött a boxutcába. Miután letöltötte a saját magának kirótt penitenciát, az ötödik helyre tudott visszajönni. Egyet még előzött, így negyedikként fejezte be a versenyt. Kiss Norbertet nem lehetett megállítani, a második helyen Gál, a harmadikon Bárkovics jött be.

Nyilatkozatok a verseny után

Kiss Norbert: Nagyon nehéz idők járnak, mert már így év végére eléggé elfogytak a gumik, és elég nehéz volt két olyat találnom, amelyik egyformán jó. A verseny felétől ezek sem viselkedtek már igazán jól, mert jobbra és balra nem egyformán tudtam kanyarodni velük. A Wéber Gabi szerencsétlen tévedése miatt nagyon nagy előnnyel nyertem. Amikor már láttam, hogy nem jön mögöttem akkor egy kicsit vissza is vettem a tempóból. Ezzel az első hellyel most újra a biztonságos húsz pont fölé ment az előnyöm a bajnokságba. Ezzel most már talán befordultunk a bajnoki cím felé vezető utolsó kanyarba.


Gál Szabolcs: A reggeli edzések után álmomban sem gondoltam, hogy ez a második hely összejöhet ma! Rossz volt a gumim, kifogyott a benzinem, úgyhogy csak mások hibáira számíthattam a futamon. Czollner Gyuszinak elromlott az autója, Bárkovics Zoli is hibázott, őt sikerült megelőznöm, meg a végén derült ki számomra, hogy még Wéber Gabitól is kaptam egy helyezést ajándékba. Úgyhogy csak végig kellett mennem. Bárkovics Zoltán: Nagyon rosszul mentem! Biztosan kirúgnám magam, ha én lennék a csapatfőnök! Lehet, hogy rossz volt a gumim, mert az időmérőkön sokkal jobbakat mentem egy másik már eléggé elkopott garnitúrával. Egy másik fajta fékbetétet használtam, ami szintén nem nagyon jött be. A következő versenyre veszek egy új garnitúra gumit és visszatérek a régi fajta fékbetéthez, úgy hátha jobb lesz!


Wéber Gábor: Elrontottam egy kicsit a rajtot, aztán a Bárkovics Zoli nagyon rajtam volt, és ezért a Norbi egy kicsit meg tudott lépni. Aztán nagyon elmelegedhetett a gumi, mert nagyon ment keresztbe az autó, csúszkált a hátulja. Ott nagyon sok időt vesztettem. Már letettem a Norbi utoléréséről és akkor bemutatták az átlós fekete-fehér zászlót a rajtszámommal, és nem tudtam eldönteni, hogy ez most utolsó figyelmeztetés vagy már a boxbahajtásra figyelmeztet. Inkább nem kockáztattam meg egy nulla pontos versenyt és egy kizárást, és inkább áthajtottam a boxutcán. Aztán visszajöttem ötödiknek, de csak a Czollner Gyuszit tudtam visszaelőzni, akinek elromlott a szervója. Ez az én butaságom volt, most négy pontot ajándékoztam a Norbinak.

A Clio Kupa XI. futamának végeredménye

1. Kiss Norbert
2. Gál Szabolcs
3. Bárkovics Zoltán
4. Wéber Gábor
5. Czollner Gyula
6. OLIVA