Megadodzsem

2002.09.12. 07:22
Rövidesen kezdődik a verseny, de ennek a versenyautók mellett még semmi nyoma. A szervizpark nyitott, nyugodtan sétálhatok bármerre a versenygépek között. Mindenki boldogan mosolyog a lencsébe. Vagy nyolc szerelőoverálos összeáll, és hirtelenjében oldalára fordítják a versenyparipát.
 
   
 

-Ne azt fotózza, ezt nézze meg, ilyet még nem látott! - csábít egy hasonlóan öltözött középkorú úr. Azt hiszem egy Ladához kísér. Kissé bizonytalan vagyok, mert az autó meglehetősen amorf formát mutat. A szélvédőt helyettesítő rácson egy Laca apóca tábla virít, a motorháztetőn meg jókora légbeömlő. Valami nagy csodát várok, de cseppet csalódok. A feltáruló motorháztető alatt egy Merci motor figyel. Némi átalakítással.

 
   
   

-2 hétig csak azon gondolkoztam, hogy is fog ez ide beférni. Aztán bekerült. A váltóval együtt. Némi tuning is került a motorra, csak negatív előjellel. A befecskendező helyén két porlasztó figyel. Így nagyobb az esély a túlélésre a versenyen. Elektronika itt nem bírná sokáig.

Gyál, az ütközéses roncsderbi sorozat szeptember 8-i versenyén. Először keveredtem ilyen őrületre, de máris jól szórakozok. Hihetetlen vasipari művek ácsorognak körülöttem nagyjából négy keréken. Nem is olyan rég autók voltak, de utolsó útjukról a bontókba valahogy eltévedtek, és most versenyautókká nemesedtek.

 
   
 

Körülöttem a tipikusan városszéli, ház aljában a garázsban dolgozó autószerelő szakik tucatjai ügyködnek nemesen elnyűtt overáljaikban. Ők azok, akik nem vágynak a nagy műhelyekbe, mindig olajos a kezük, a ruhájuk. A motorvezérlő elektronika makacskodásával nem hozzájuk kell fordulni, de egy féltengelycserét az 1200-es Ladán 10 perc alatt megcsinálnak. Csak azt nem értem, hogy hol vannak a versenyzők?

 
   
   

Egy erősen csapott farú Ladán festékspray-vel írt reklámfelirat: ácsmunkák, alatta telefonszám. A kocsi körül békés sátortábor. Egy platós IFA-ra van ügyesen felapplikálva egy szürke mezőgazdasági fólia, ez adja az árnyákot. Alatta népes csapat érzi jól magát. Egy felderítők által hordott terepszínű kezeslábasba öltözött fiatalember a fantás üvegen mutatja, mennyi páleszt is sikerült tegnap legurítani két pezsgő között. Közben az asszonynép valami harapnivaló körül foglalatoskodik.

Két apró lányka, ketten együtt talán tíz évesek, a nagyobbik kezében papírtekercs, kéz a kézben indultak a legközelebbi bokor felé. -A véce arra van, tessék odamenni! - éri utol őket az anyai szigor, és a két lányka szófogadóan el is indul a kijelölt irányba.

A büfé mellett mentőkocsi. A személyzet békésen pihen, nem készülődnek különösebben a versenyre, ami kicsit meglep, a körben-körben látható igencsak megtört kocsik tükrében.
-Nem szokott komoly sérülés lenni. - jön a megnyugtató válasz. Tegnap egy kislány valamit beledörzsölt a szemébe, egy másiknak fájt a foga. A legveszélyesebb sérüléseket az a hölgy szerezte, aki véletlenül belenyúlt a forró levesbe.
-És a versenyzők közül nem sérült senki?
-Hát, tegnap az egyik hölgysofőrnek vérzett egy kicsit az ujja. Tényleg ennyi. Egy futóversenyen ehhez képest a résztvevők hullanak, mint a legyek. Ott sokkal több a dolgunk.

 
   
 

Egy egyészen felismerhető Fordban egy fiú a kormánykereket agyusztálja. Kiszól mellette figyelő barátnőjének:
-Most végre egyenesbe állítom a kormányt. Szerintem ma kinyírom ezt a Fordot. Legközelebb az Audival jövünk.
A barátnő csak áll, és kedvesen mosolyog tovább. Mit is lehetne erre mondani?

 
   
   

A katlan felé indulok, ahol a nagy összecsapás lesz. Velem szemben a zsűri, mellette egy teherautó platóján sárga-lilára festett Barkas első 30 centije. Ebben foglal helyet a DJ-műsorvezető-hangosanbeszélő.

A versenyzőket invitálja egy időmérő körre. Némi fenyegetésképpen hozzáteszi, hogy aki most nem jön, az később már nem is jöhet versenyezni, nem úgy, mint tegnap, amikor suttyomban beálltak a mezőny végére. Nohiszen.

 
   
 

Megoldódik a rejtély, hol is vannak a versenyzők. Az egyik olajos-földes overallos hirtelen bukót ragad, bemászik a kocsiba, és elkezd versenyezni. Nincs tűzálló ruha, homologizált sisak, meg bevizsgált versenyülés, ez annál sokkal csóróbb dolog.

A rém egyszerűnek tűnő pálya abszolválása szemmel láthatóan komoly feladatot jelent egyik-másik autónak. A sárban őrülten tapadnak a bütykös gumik, a motorok egyesben küszködnek, és a sofőrök annyit tekergetik az egyenes szakaszon is a kormányt, mintha a számítógépük előtt nyomatnák a colinmekrékettőt. Keresem az időmérő berendezést, aztán meglátom a zászlós pályabíró kezében a stopperórát. Hát itt nem a századok fognak dönteni.

 
   
   

Elsőnek a kicsik gyorsasági futama indul. Itt nem szabad ütközni, legalábbis nem olyan nagyokat - itt minél gyorsabban meg kell tenni a köröket. Persze a pálya kicsi, a tumultus nagy, van bőven taszigálás, kicsúszás, még borulás is. Nem rossz, kezdek lelkesedni.

Aztán ugyanez a nagyokkal. Kevés az induló, gond nélkül kergetőznek. A legszebb az egészben a Volvo mély motorhangja, és a brutális erő, amivel kiássa a homokot a kanyarokban.

 
   
 

A lila-sárga Barkas kicsit fokozza a hangulatot, és az első ütközéses futamra hívja a résztvevőket. Némi szabálymagyarázat következik. Minden autót egy-egy bíró figyel és pontoz. Ütközés, kitolás, taszajtás mind hoz a konyhára. A legtöbbet az ér, ha a másikat felborítjuk. Na és az utolsó 2 percben jöhet az önborítás. Jól hangzik.

Röviden így tudnám jellemezni: megadodzsem! A 10. méter végén már óriási adok-kapok folyik a pályán. Mindenki ugyanazon az íven akar fordulni, ha valaki már ott van, annál jobb. A fémek reccsenését a visító motorok miatt alig hallani. A nézők körülöttem lelkesen kommentálják a látottakat, engem is elkap a hév. Ha itt a pálya szélén is beindul az adrenalintermelés, mi lehet a kocsikban?